4980 db
2009. 12. 04.

Para-Kovács Imre
A bunkóság forradalmának három mérföldköve
A szabadság elhozta nekünk a szabadságot, és ezzel a lehetőséggel először kulturális területen éltek a taplóság vámszedői, minek keretében milliókkal hitették el, hogy az ő ízléstelenségük tulajdonképpen közízlés, suttyóságuk középosztálybéli horgolt terítő, és ha nekik a zebrajelmezes analfabéta nagy monológja tetszik, akkor napi 24 órában nézhetnek, hallgathatnak ilyesmit, mert nekik ez jár.2009. 12. 04.
Esemes - 2009/24
Feloszlatta a guineai labdarúgó-válogatottat a sportminiszter, mert nem tudott kijutni se a vb-re, se az Afrikai Nemzetek Kupájára.Lám, Afrikától is lenne még mit tanulnunk! (kövesdi)
Legutóbb a mi válogatottunk is úgy játszott Belgiumban, mintha fel volna oszlatva. (megyesi)
2009. 12. 04.
Kovács András Péter
Előzetesben a Mikulás
Múlt hét pénteken helyezték előzetesbe a Mikulást, miután kiderült, hogy ajándékozásért kenőpénzt fogadott el, továbbá vagyoni előnyökért hajlandó volt elkavarni a rossz gyerekek aktáit. Emellett szemtanúk arról számoltak be, hogy a Mikulás krampuszai nemzetközi szerződésekben meg nem engedett eszközökkel próbálták a rossz gyerekeket jobb belátásra bírni.2009. 12. 04.
Sánta Balázs
Mozgássérültek világnapja

Szerinted azé vettem, hogy a fizetősben szüttyögjek?
2009. 12. 04.

Smuzewitz Ilona
Takarékos frakció
A jelöltkeresési időszakban kiderült, hogy a szocialisták nem tudnának máshogy működni, mint eddig tették. Erre a kis időre ugyan miért is változnának? A szocialisták nem lennének szocialisták, ha nem lennének találgatások a jelölés után is. A döntésig Mesterházy egyszerre tűnt kabarétréfának és egyetlen komoly jelöltnek. Ami már önmagában is jelzésértékű teljesítmény. De a döntés napján arról lehetett olvasni, hogy más jelöltek is akadnak.2009. 12. 03.

Smuzewitz Ilona
A lemondás és magyarázatok
Elfogadta a rendészeti és igazságügyi miniszter lemondását a kormányfő. Draskovics Tibor távozása találgatás-hullámot indított el, amit a miniszter szűkszavú indoklása sem csitított. Draskovics szerint elvégezte azt, amire vállalkozott, nincs már több feladata: most derült ki, hogy a miniszter politikai-biológiai órája majd’ fél évet siet. Draskovics lemondásáról a minisztert és ellenzéki politikusokat kérdezte a Hócipő riportere.2009. 12. 02.
Farkasházy Benedek
Kérni fognak valamit
Bajnai Washingtonba utazik háromnapos látogatásra, pedig az amerikai kormányzat a választás előtt egy évvel - pláne néhány hónapon belül - már nem szokott hivatalban lévő miniszterelnököt fogadni, nehogy úgy tűnjön, bárkinek is a pártjára állna. Mosta az egész magyar sajtó azt találgatja, mit akarhatnak tőlünk. A Hócipő nem találgat, ezért riporterünk Bajnai vendéglátóját, Joe Biden amerikai alelnököt kérdezte.2009. 12. 02.

Váncsa István
János, a képviselő
Teljesen nyilvánvaló, hogy János képviselő azért lett képviselő, mert a helyi felhozatalból csakugyan ő volt a legrátermettebb. János képviselő, mondjuk ki úgy, ahogy van, városa szellemi és erkölcsi elitjéhez tartozik, créme de la créme, akárcsak az összes többi képviselő, tágabb megfogalmazásban mint a teljes magyar politikai garnitúra.2009. 12. 01.

Farkasházy Tivadar
Retkes nem adja fel
Retkes Attila az SZDSZ elnöke sajtótájékoztatón jelentette be a Parlament előtt, hogy a párt frakciója megszűnt.
- Mit jelent az, hogy megszűnt?

- Azt, hogy leveszem a kezemet róluk.

- Eddig rajtuk tartotta?

- Igyekeztem. Kuncze Gábor üzenetrögzítőjével például kétszer is személyesen beszéltem.
2009. 11. 30.

Litkai Gergely
Deep Impact Live a Diósgyőri Vasgyárban
Hazánkba érkezik a Deep Impact Live, a világ egyik leglátványosabb show-ja. A Ben Hur Live-val együtt ez már a második szuperprodukció, amely Magyarországon is látható lesz, sőt a diósgyőri előadás egyben ősbemutató is lesz. A show a Deep Impact című film alapján készült, amelyben egy aszteroida csapódik a Földbe. A tökéletes hatás elérése végett speciális szivattyúkkal olvadt vasat fognak szivattyúzni a show-béli becsapódáskor a nemzetközileg is elismert színészcsapatra, sőt Miskolc egy része is elpusztul.2009. 11. 30.
Majláth Mikes László
Kovácsék a Fehér Házban
Nemcsak Amerikában történnek fura dolgok. A budapesti Fehér házban, azaz a Képviselők házában az MSZP frakciója fogadást adott a szociáldemokrata piréz elnök tiszteletére, s a rendezvényre illetéktelenül bejutott a Kovács házaspár. A behatoló párral készített interjút a Parlament caféban a Hócipő riportere.2009. 11. 28.
Varga Ferenc József
A lebukottak
A Fővárosi Bíróság pénteken kihirdetett másodfokú, jogerős ítélete szerint a vecsési számlagyár ügyében a több mint félszáz vádlott közül hárman letöltendő szabadságvesztést kaptak. A három elítélt az internetről akarta letölteni a büntetést, de az internetjük olyan lassú, hogy jobbnak látták önként bevonulni a börtönbe.2009. 11. 27.
Ürmös Zsolt
Az oroszok már Felcsúton vannak?
Igazi magyaros napokat tudhat maga mögött Putyin orosz kormányfő, aki szombaton Orbánnal találkozott, majd kedden Gyurcsánnyal vacsorázott. A Fidesz elnöke úgy nyilatkozott, négyszemközt tárgyalt Putyinnal, sőt a részletekről is beszámolt. Más források szerint tárgyalásról szó sem volt, csupán koccintott az orosz miniszterelnökkel. A Hócipő riportere ezért, harmadik magyarként Putyin elnökhöz látogatott, hogy tiszta vizet öntsön a pezsgőspohárba.2009. 11. 26.

Trunkó Barnabás
A híd túl messze van
Alighogy beindult a Margit híd rekonstrukciója, a kivitelezők máris bejelentették, hogy a felújítás négy hónapot csúszni fog. A Duna két partja között száguldozó riporterünk, Trunkó Barnabás az illetékes Hídemberrel készített riportot.2009. 11. 25.
Pataki Balázs
Futureman, az MSZP-s szuperhős
Tegnap eldőlt, hogy az MSZP elnöksége Mesterházy Attilát jelöli miniszterelnöknek. A hír hatására a közvélemény-kutató cégek az ezres minta megkérdezése nélkül újabb 10%-ot vontak le az MSZP szavazók számából, több Fideszes alapszervezethez pedig orvost kellett hívni, hogy segítsenek elállítani a nevetőgörcsüket. Az MSZP eddigi legvalószínűtlenebb miniszterelnök-jelöltjével beszélgettünk.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/18 • VIII. 27. – IX. 9.
Orbán repülőről is megtekintette, elkészült-e már a hatvanpusztai félkész mezőgazdasági üzem!
Para-Kovács Imre: A lán ugrani készül, avagy az oroszok akkor fosztogatnak és erőszakolnak Ukrajnában, ha azt Szijjártó már megbeszélte Lavrovval
Váncsa István a falvak kedvenc időtöltéséről: a kocsmák előtti mocskosfideszezésről
Smuzewitz Ilona megtudta: úgy pótolják az orvosokat, hogy minden vajúdó kismama kezét egy vízvezeték-szerelő fogja majd
Farkasházy Tivadar nem érti, a kormány miért tudta azonnal, kik gyújtották fel a kárpátaljai templomot, és most miért nem tudta Sulyok, kik bombázták Munkácsot?
Havas Henrik egy Semjén Zsolt kezében tartott Bibliára esküdött, hogy hallgat
Dési János Kőszeg Ferenccel beszélgetett az ügynökök elöli futásról és a Pride-sétáról
Selmeczi Tibor Mészáros Lőrinc nyomdokain: gázszerelésbe kezdett egy vécépumpával
Verebes István galériája, avagy a sértődött ellenzéktől a Fidesz utolsó órájáig
A Heti Kamu kioknyomozta, hogy a NER-elit tihanyi, luxusnyaralónak tűnő gyümölcsfeldolgozói mellett nem úszómedencék épültek, hanem feszített víztükrű cefrekádak
2025/18 • VIII. 27. – IX. 9.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
