Esemes - 2008/08

2008. 04. 09. · Hócipő 2008/08
A keresztényeknek kötelező szót kérni akkor is, ha a jobboldalon lépnek át egy határt, és egy közismert publicista tudatos zsidózásba kezd - reagált Dávid Ibolya Bayer Zsolt írására.
Úgy látszik, a hölgy kezd érteni a focihoz, bár ennek az egésznek semmi köze a kereszténységhez. (megyesi)

Ebben az a legérdekesebb, hogy a keresztények a jobboldalon vannak elkönyvelve, pedig Jézust nem tudnám elképzelni Bayer Zsolttal egy utolsó vacsorán. (andrassew)

A keresztényeknek meg kell szólalniuk antiszemitizmus fennforgása esetén, mint tette azt a pápa a háború alatt. (majláth)

Vigyázzon, elnök asszony: a legjobb úton halad, hogy elnyerje a „tiszteletbeli indok-zsidó” címet! (buzsik)

Graffitisek egy köteg újságpapírral kisiklattak egy 56-os villamost, majd telerajzolták az oldalát.

Nyilván Magyar Hírlappal siklatták ki, a villamos pedig zsidó volt.
(megyesi)

Miért pont az 56-ost? Ellenforradalmárok? (majláth)

Megint a sajtó! (trunkó)

Kiderítették, hogy Obama távoli rokona Bushnak, Fordnak, Johnsonnak és Trumannak. Hillary Clinton viszont Angelina Jolie-nak, Madonnának és Céline Dionnak.
Jellemző, zalaegerszegi rokona egyiküknek sincs. (makai)

Mostantól vevő vagyok bármely összeesküvés-elméletre. Hacsak közeli rokonom, Soros Gyuri bácsi másként nem dönt sorsomról.
(szabados)

Nem kunszt. Derítsék ki ugyanezt Ady Endréről. (révbíró)

Pedig Obama dédapja fütyülős baracktermelő volt Kecskemét környékén. (majláth)

Kisteleki István MLSZ-elnök nem érti, hogyan kaphattunk ki 1:0-ra Szlovéniától, és raportra hívta Várhidi kapitányt a kiábrándító és lelketlen játék miatt.
Hát úgy, ahogy Máltától, csak most speciel itthon. (megyesi)

A szlovénok tehetnek róla. Minek rúgták be azt a gólt? (makai)

Hát nem játszottak a sztárjaink, míg a szlovénoknál olyan virtuózok brillíroztak, mint Morec, Sisic, Jukan és Birsa. (buzsik)

Én a mexikói 6-0 óta azt nem értem, ha győz a csapat. (révbíró)

Ismeretlenek a Fidesz egyik e-mail címéről olyan tartalmú levelet küldtek szét, miszerint Orbán blokád alá vonja a Parlamentet, ha nem írnak ki előre hozott választásokat.
Azt olvasom, 90%-ban el is hitték az emberek. A Fideszben meg az MSZP-ben is. (megyesi)

Szerencse, hogy április elseje volt. De még így is majdnem megmentette a koalíciót az ismeretlen. (makai)

Ismerős a történet, de még ismerősebb is lehetne, ha Rogán faxkészülékéről lenne szó. (révbíró)

Válasz mindenkinek: ez nem rémhír volt, hanem egy jóslat! (trunkó)

A Fidesz vezérkarában elgondolkodtak a hacker ötletén. (szabados)

Nem mond le Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, akiről egy náci egyenruhás szado-mazo orgia videofelvétele került napvilágra. Apja a brit fasiszta párt elnöke volt.
A két kurva meg az alapszervezethez tartozott? (makai)

Láttam a videót, legjobban a sárga angyal tetszett! (trunkó)

És ha így vezekel? (buzsik)

Azóta Mosley bejelentette, hogy összehívja a FIA rendkívüli ülését. A 200 tag olyan egyenruhát visz, amilyet akar, és szabadon megválaszthatja a szado-mazo cuccokat is. (szabados)

Még emlékszem a jó öreg Mosleyra, ő elegáns brit fasiszta volt, de legalább nem szado-mazo. (majláth)

Orbán Viktor Bayer Zsolttal együtt ünnepelte a Fidesz 20. születésnapját. Deutsch-Für elmondta, hogy vállalhatatlannak és rossz írásnak tartja Bayer sorait, de nem tartja antiszemitának.
Még az a jó, hogy ebben az országban senki sem antiszemita.
(megyesi)

Kohn és Grün beszélget: Te, ez a Deutsch... A Für?... (szabados)

Á, aki ilyen visszafogottan tud írni arról, hogy a zsidók beleköpnek, belevizelnek, belefújják a taknyukat az ország medencéjébe, az nem is lehet antiszemita. (buzsik)

Szabályzatot dolgoztak ki kereskedőknek a pénzmosás felfedésére. Gyanús, ha valaki értékes árut vesz, ám közömbös iránta, vagy ha ruházata, viselkedése nem illik az áru minőségéhez.
Ez is megint mekkora kádárkodás! Akkor jelentgették föl ilyen alapon az emberek egymást. (andrassew)

Én szmokingban és sugárzó arccal vettem legutóbb susogót és éjszakai infrás távcsövet a kínai piacon; az nem gyanús? (megyesi)

A leggyanúsabb mégis az, ha van pénze. (makai)

A minap gyanús pénzmosót láttam: egy terhes kismama közömbösen óvszert vásárolt. (trunkó)

Aki viszont egy nap alatt 14 tönkrement céget vesz meg, azt ajánlatos sürgősen elfelejteni. (révbíró)

Hillary Clinton elismerte, hogy hibázott, amikor azt állította: rálőttek, amikor 1996-ban megérkeztek Boszniába. Ám az előkerült videón ennek semmi nyoma.
Összetévesztette magát a Ferenc Ferdinánddal! (trunkó)

Azt kellett volna mondania, hogy titkosszolgálati eszközökkel megfigyelték, abból nem lett volna baja. (révbíró)

Nem ő hibázott, hanem a CIA, amelyik megígérte neki, hogy majd olyan videót csinál. (szabados)

Már készül az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény új tervezete, amely kiveszi a magántőkét a javaslatból.
Innen már csak egy lépés, hogy az egészségbiztosítási pénztárakat is kiveszik a javaslatból. Minket meg benne hagynak. (szabados)

Újabb gárdistákat avattak a Hősök terén. A tiltakozó, felmosóvödrökkel és seprűkkel felszerelt „takarítóbrigádot” megkergették.
No lám: senkit se lőttek a Dunába. (megyesi)

Csak oszlatási gyakorlat volt, fölkészülve arra az időre, amikor majd csendőrségnek hívják őket. (andrassew)

Egy ügyesen feltett népszavazási kérdéssel akár hivatásos hadsereggé is válhatnak. (szabados)

Kikapott a Fradi Szolnokon, amely 6 pontra növelte előnyét, így már kevés az esély a zöld-fehér csapat feljutására az első osztályba.
Ami késik, nem múlik: lesz még a Fradi a Szolnok mumusa!
(megyesi)

Torgyán óta csak vergődik a Fradi. Gyere vissza, Józsi bácsi, eljött a te időd! (szabados)

Pornófilmeket találtak az NDK-s titkosszolgálat, a Stasi archívumában. Kiderült, azokat a hadsereg forgatta 160 személy közreműködésével, és csak magas rangú tisztjeik láthatták őket.

Az a film egy hadgyakorlatról készült: a kékek megdugták a pirosakat!
(trunkó)

Néhány úszónőnél nem lehetett megállapítani, hogy melyik oldalon áll.
(szabados)

Akadt elvtárs, aki hetente ötször is megnézte, micsoda fertőtől óvta meg őt a kommunista párt. Utána mindig nagyon megkönnyebbült.
(makai)

Már nem lehet pusztán pozitív ösztönzőkkel kirántani az országot a mostani zsákutcából, csak „a furkósbot és a mézesmadzag megfelelő arányú keverésével” - mondta Bokros Lajos.
Ez olyan képzavar, mint a nutellás vízilókorbács! (trunkó)

De mik voltak azok a pozitív ösztönzők? (szabados)


Gyurcsány: Szálljanak le a magas lóról, és ne hordják olyan magasan az orrukat... Nem a reformpolitikával van a baj, hanem a reformkioktatással, a reformgőggel és a reformblablával.

Milyen magas ló? Nincs itt semmilyen ló, rég eladták. (megyesi)

Ki kezdte a reformblablát? (majláth)

Hálás lehet a Fidesznek: a népszavazás nélkül erre sosem jött volna rá. (buzsik)

Horn Gábor mondatához képest ez kifejezetten udvarias - de csak ahhoz képest. (révbíró)

Ezt a döglött lovat Orbán tette a koalíció zsokéi alá, még dakota korában. (szabados)

A vizitdíj megszűnése előtti napon, rövid négyszemközti megbeszélés után Gyurcsány hivatalosan is felmentette Horváth Ágnest.
És Horváth Ágnes nem vágta a képébe, hogy a vizitdíjat épp ti találtátok ki, hiába elleneztük? (megyesi)

„Ágnes, sajnos egyikünknek mennie kell.” „Értem. Akkor tehát előbb én.” (szabados)

A Lipótmező történetét elolvasva már tudom: hamarabb kellett volna.
(révbíró)

Kóka: Bársonyos reformok nincsenek, ezek a székek a bársonyosak, de erről is hajlandóak vagyunk lemondani.
A bársonyos biztosítós lobbi nagyon berághatott. (megyesi)

És árnyékellenzéket alakítanak, árnyékszékkel. (trunkó)

Ha már nem lehet egy fenékkel bársonyszékben és magas lovon is ülni, akkor inkább az utóbbit választjuk. (buzsik)

Az SZDSZ frakciója és ügyvivői testülete egyhangúlag döntött miniszterei és államtitkárai visszahívásáról - azaz a koalícióból történő kilépésről, április 30-i hatállyal.
Kérdés, a döntést igazi vagy pedig álügyvivők hozták? (megyesi)

Fodor azért nyitva hagyott magának egy ajtót, és a biztonság kedvéért a kulcsot lenyelte. (szabados)

Egy előre meghirdetett öngyilkosság krónikája - de nem Márquez írta.
(révbíró)

Várjuk csak meg azt az április 30-át. Április bolondja, május szamara.
(majláth)

Kóka: Nem célunk Orbán Viktort kormányra segíteni, és nem érdekünk előre hozott választások előidézése sem.
Ha az SZDSZ mai helyzetét nézzük, akkor semmilyen választás nem áll a párt érdekében legalább száz évig. (megyesi)

De akkor meg pontosan mit akarnak? (makai)

Kéne szólni Kókának, hogy ne izgassa magát a cél miatt, mert már rég a pálya mellett kocog. (szabados)

A fának hajtó sofőrnek sem ez volt a célja, csak elnézte a kanyart és a sebességet. (révbíró)

Az sem volt cél, hogy hagyják magukat mágikus demagógiával bedarálni, Orbánnak mégis sikerült. (andrassew)

Gyurcsány: Amíg be nem csukják az ajtót, addig tárgyalni kell. Ha becsukódik, akkor újra ki kell nyitni.Nem biztos, hogy azt az ajtót, lehet, hogy egy másikat.
Vagy az ablakot... (makai)

Buszvezetőt már vertek azért, mert állandóan nyitogatta meg csukogatta az ajtókat, ahelyett, hogy elindult volna. (megyesi)

Csak a hetedik ajtót ki ne nyissák, mert amögött rettenetes dolgok lapulnak. (révbíró)

Lendvai: Akkor sem dől össze a világ, ha az SZDSZ tényleg kilép a koalícióból, s ha az MSZP kisebbségben folytatja a kormányzást.
Ez így igaz. Merjünk kicsik lenni. A világ ezt meg sem érzi. Az ország meg már úgyis összedőlt. (makai)

Nem az a baj, ha összedől, hanem ha így marad. Márpedig így marad, évekre. (andrassew)

Tudjuk, április 30-a után május 1-je jön. (buzsik)

Tamás Gáspár Miklós: Az SZDSZ távozását a kormányból a demokrácia győzelmeként is értékelhetjük, mert a liberális párt olyan politikát képvisel, melyet a társadalom nagy többsége elutasít.
Mutasson TGM bárhol egy közkedvelt reformpártot, utána beszélgethetünk. (révbíró)

A népszavazás is a demokrácia győzelme volt. Hál’ istennek, jó passzban van mostanság a demokráciánk! (buzsik)

A társadalom nagy többsége királlyá koronázná Orbánt. Az lenne csak a demokrácia győzelme! Esetleg egy jó kis népszavazást a kérdésről? (szabados)

TGM még időben távozott az SZDSZ-ből. (majláth)

Gyurcsány a szocialisták egyik ülésén: Ha az az ára az MSZP és az SZDSZ további közös kormányzásának, hogy a miniszterelnök távozzon, akkor lemondok.
Mari néni: „Nem szeretnék ennek a szegény Gyurcsánynak a helyében lenni. Még kevésbé a magaméban.” (szabados)

A Fidesz szerint Gráf József vagy Simor András lehet Gyurcsány utóda, ha lemondani kényszerül.
Gráf, Gráf. Csak nem az a részeges half a Moldovától? (megyesi)

Úgy látszik, nagyon szeretnék, ha nem Gráf és nem Simor lenne az utód. Így kell előre kinyírni őket. (andrassew)

De hová tűnt Kovács László? (buzsik)

Gusztos: Miden olyan törekvést támogatunk, ami a konvergencia-program betartatását, a gazdaság felpörgetését és a szerkezeti reformok végigvitelét szolgálja.
A végén úgy felpörög a gazdaság, hogy elszáll a francba, és csak leshetünk utána. (szabados)

Az SZDSZ küldöttgyűlése április 27-én mondja ki a végső szót a koalíció felbontásáról. A tisztújítás pedig június elején lesz.
Csak nehogy itt is Vági Sándor álküldött és neje, valamint Kővári Zsolti - ő az Emőke húgának a barátja -, illetve Gönczi Laci álszavazók mondják ki a végső szót. (megyesi)

Minél közelebbi dátumot válasszanak, hogy akkor még legyenek.
(szabados)

Ha elfogadnak egy tanácsot: legyen előbb tisztújítás! (révbíró)

Gyurcsány azt kérte az SZDSZ-től, mondják meg, milyen programot hajlandók támogatni, erre ők átadták neki a 2006-os koalíciós szerződés mellékletét a reformok menetrendjével és dátumaival.
Ja, úgy könnyű! (szabados)

Az SZDSZ vagy kilép a koalícióból, vagy nem - nyilatkozta Fodor, aki az SZDSZ-es egyeztetések majd’ mindegyikéről korábban távozott, vagy később érkezett.
Akár egy kiköpött politológus, azok szoktak ilyen szakszerű nyilatkozatot tenni. (megyesi)

Amikor előbb lépett le, lemaradt arról, hogy kilépnek, amikor később lépett be, lemaradt arról, hogy nem lépnek ki. (buzsik)

Nem volt helyük az SZDSZ-es minisztereknek a kormányülésen. A lemondottak és Horn Gábor államtitkár névtábláit ugyanis elfelejtették kitenni a tárgyalóasztalra.
Legközelebb széket felejtenek el alájuk tenni. (szabados)

Kuncze azt mondta, ha sokat vádolják az SZDSZ-t, akkor ki fogja adni személyes jegyzeteit a koalíciós megbeszélésekről.
Már a tavalyi ünnepi könyvhétre ki kellett volna adni. (megyesi)

Jelenetek egy házasságból. Kéretik a házi pornóvideóktól megkímélni minket! (andrassew)