Viszketegek kínjai

Andrassew Iván

2005. 04. 27. · Hócipő 2005/09

Országos közbeszéd tárgya lett a matula.hu internetes tréfamestereinek ötlete az „Internet Zsidó Database”. Mivel a Matula Magazint nem nagyon olvasgatom, csak most néztem meg, hogy zsidó vagyok-e. Kijött, hogy nem. Az is lehet, hogy ez még egyszer jó lesz nekem, de most inkább röstelltem magam. Ha már ott voltam, megnéztem ebben a furfangos keresőben, hogy azok, akikről tudom - mert nekem mondták, tehát jogszerűen vagyok velük kapcsolatban jól értesült -, hogy zsidók, vajon zsidóként szerepelnek-e a listán. Tévedhetetlenül.

A matula.hu elég régóta híres arról, hogy néha szellemes, máskor föltűnően dilettáns, rémisztően tahó, ám szinte mindig botrányos írásokkal lepi meg rajongó és undorodó olvasóinak táborát. Hogy ez milyen népes, nem tudom, de azt igen, hogy az interneten a harc a nézettségért, vagyis a kattintásért folyik, és nyilvánvaló, hogy a matula.hu körüli botrányok - ha időlegesen is -, mindig növelik az olvasottságot. Hogy tulajdonképpen miért jó ez nekik, nem derül ki. Hirdetés nincs az oldalakon. Nyilván aligha akad olyan cég, amelyik nyilvánosan is vállalná a matulás vonzódást. A személyes becsvágy is elvetendő, hiszen impresszum nincs, csak susmusok arról, hogy kik lehetnek a szerkesztők, kik állhatnak a szerzőként föltüntetett nevek mögött. Van olyan, hogy valakik küldetésesek. Csak úgy. Kórképnek névtelenül is kiválóak.

A matula.hu legutóbb azzal hívta föl a figyelmet magára, hogy a belügyminiszter képzelt nemi aktusairól írt rendkívül ordenáré és dilettáns módon. Ha valaki hányni akar, most is benézhet egy kicsit matulázni: az egyik írás arról szól, hogy a haldokló pápa beleiben utaznak a riporterek - Tom és Jerry -, és beszámolnak a pusztulásról. Ez nyilván valami televíziós műsor paródiája. Nem idézek - végig se olvastam, annyira nyomorúságos. Ha a nyilvánosság előtt kevéssé bátor matulásoknak egyszer majd számot kell adniuk Internet Zsidó Adatbázisuk létrehozásának okairól, céljairól, nyilván arra hivatkoznak majd, hogy így kívántak harcolni az antiszemitizmus ellen. Az irónia fegyverével.

Nekem valahogy nem sikerült mosolyognom. Az adatbázis működése annyira emlékeztetett a náciságokra, hogy ugyanaz a benső hideg tört rám, mint amikor a gyárszerű halállétesítményeket néztem Auschwitzban.

„Hogy ki zsidó és ki nem a Harmadik Birodalomban, azt mi döntjük el!” - mondta Göring, aki most a térdét csapkodná örömében, ha látná a matulások találmányát. Pláne azt, hogy miheztartás gyanánt a szerkesztők őt idézik: „Az számít zsidónak, aki szerintünk az.” Más kérdés, hogy Göring is lopta az amúgy a náci gondolkodást híven tükröző mondatot Karl Lügertől, egy XIX. századi bécsi ifjú keresztényszocialistától: „Hogy ki a zsidó, azt én határozom meg!” („Wer A Jud is, bestimm ich”).

Az, hogy én röstellem magam, egyáltalán nem valami új érzés, hetente fordul elő, évek óta. De most valahogy nagyon beleéltem magam: elképzeltem, miképpen született ez az adatbázis. Hogyan ültek a kocsmában, hogyan tanakodtak azon, mivel lehetne fölidegesíteni az embereket, miképpen tudnak akkora botrányt csapni, hogy megint bekerüljenek a sajtóba, pláne a tévébe. Aztán hogyan tervezték ezt az oldalt, milyen szorgos munkába kezdtek, amikor már a névsort kellett összeállítani, kutattak, hogy legyen elég zsidó, és akire azt mondja majd a géplista, az csakugyan az legyen. És hogyan rajzolta meg az oldalhoz való képet egy grafikus, hogyan programozta valaki, mit küzdött a rendszergazdaféle, hogy működjön is. És mennyire örültek, amikor végre elkészült, és ki lehetett rakni. Közösen. Sokan. Egynek se jutott eszébe, hogy ezt talán mégse kellene.

Egy olyan országban, ahol zsidók ezrei azért nem kérnek kárpótlást, mert attól tartanak, hogy megint listára kerülnek.

Mégse mondom, hogy bíróság tiltsa le ezt az oldalt az internetről, nem biztatok, hogy jelentse már föl valaki őket - noha nyilvánvaló, hogy személyiségi jogokat sértenek. Megérdemelnék, hogy úgy bánjunk el velük, ahogy a nácikkal szokás, de inkább maradjon csak ott az adatbázis, mert így legalább mindenki láthatja, hogy kínjukban meddig merészkedhetnek ma a tehetség nélkül való viszketeg emberek.

De azért írtam egy levelet a szerkesztőségnek: „Sziasztok, örülnék, ha megtennétek, hogy bejegyeztek a zsidók közé, mert ha vannak olyan emberek, akik ilyen adatbázist megjelentetnek, akkor én mégis inkább zsidó szeretnék lenni. Ha tervezitek a cigány adatbázist is, akkor kéretik engem a cigányok közé tenni. Ha lesz melegkereső, akkor cselekedjetek hasonlóképpen.”

Három nap után sem jegyeztek be a zsidók közé. Ha tiltakoznék, talán azt válaszolnák, hogy nem vagyok közszereplő. Mert nagyon ravaszak: írják, hogy azt is ők határozzák meg, ki lehet az. De azért nem bánnám, ha a magukat közszereplőnek gondolók - meg azok is, akik biztosan nem azok - írnának egy hasonló tartalmú levélkét a szerk@matula.hu címre. Ha még idejében mindenki, legalább virtuálisan fölteszi a sárga csillagot, akkor... Mi van akkor? Semmi. De talán mégis.