Újév

Trunkó Barnabás
2014. 01. 08. · Hócipő 2014/01
Újév napján sok a dolog.

Először is lencsét kell enni! A lencse a másnapos gyomorra kifejezetten kellemetlen étek, a diákmenzákat és a savanyú szagú üzemi étkezdéket idézi, de a tradíció nagy úr! Lencsét – köztudottan – azért kell enni, hogy az új esztendőben az ember gazdag legyen. A népi babona bevált, mert ez évente 100 embernek mindig sikerül is; ezeknek a listáját az év vége felé olvashatjuk.

Újévi feladat az is, hogy a régi naptárunkból átmásoljuk a fontos időpontokat az ez évibe. Ehhez azonban Áder János is szükséges, így aztán hagyjuk az egészet a fenébe.

Ilyenkor azt is áttekintjük a naptárban, hogy ebben az évben hány hosszú hétvége lesz? Idén szerencsére jó sok, bár ezeket egy bonyolult rendszer szerint le kell dolgozni. Ez a manőver persze nem pótolja a kieső GDP-t, viszont a ledolgozós szombatok munkanapnak minősülnek, a hülye autós elfelejti ezt, így csak a parkolótársaságok bevétele ugrik meg jelentősen; a cégek ilyenkor rendkívüli bírságolóbrigádokat működtetnek.

A papírtrombiták és a konfetti összesöprésével egy időben már csak két teendőnk marad: meghallgatni a bécsi újévi koncertet és az államfő újévi köszöntőjét.

A koncertet Bécsben 940 euróért hallgathatjuk meg, vagy otthon a tévé előtt. Sokan ez utóbbit választják, és a Musikverein közönségével együtt ünneplik az 1848- as európai forradalmak leverésében kimagasló érdemeket szerzett cseh feldmarschallt, Joseph Wenzel Radetzkyt. 1939 óta tartják ezeket a koncerteket, valószínűleg a Strauss család jogdíjörököseinek kezdeményezésére.

De a legnagyobb élmény számomra mindig az államfő újévi köszöntője. Minden évben nagy várakozással ülök le a készülék elé, mert úgyis tudom, hogy mit fog mondani. A stúdiódíszlet egyszerű, szinte jelentéktelenséget sugárzó. Ez a jelentéktelenség végigkíséri az egész klipet. Gördülékeny beszédet imitál, de görcsösen teszi. Sugárzik róla, hogy legszívesebben szűk baráti környezete és testőrei körében köszöntené az új évet, de a párt most erre a posztra szólította. És meg akar felelni. Nem a kérdésekre, hanem az elvárásoknak. Honfitársainak szólít bennünket, de látszik rajta, hogy nem őszintén teszi. De erre jól rímel a hazaszeretet. Mondatai csikorgósra esztergáltak, talán már unja is, mert annyiszor el kellett próbálnia. Néha összevonja a szemöldökét, néha mesterkélten mosolyogni próbál, de dramaturgiailag indokolatlan ritmusban.

Talán abban reménykedik, hogy a nézői legalább olyan másnaposak, mint ő.

Ugyanis – elfelejtettem mondani! –, nekem van egy videókazettám Dobi István egyik újévi köszöntőjéről, és az év első napján ezt szoktam feltenni.

De idén megnéztem Áder Jánost is!