A kormány elhozta a boldog új esztendőt!

Smuzewitz Ilona
2014. 01. 08. · Hócipő 2014/01
Magyarország jobban teljesít, közölte Hoppál Péter. A Fidesz szóvivője elmondta: méréseik szerint Magyarország jobb teljesítménye miatt az új esztendő hat és fél perccel korábban érkezett el a tervezettnél. „Az új esztendő egy olyan Magyarországra érkezett el a magyar emberek számára, ahol nincs tartozás az IMF felé, ahol rezsicsökkentés van, ahol nő a foglalkoztatás, ahol megerősödött a magyar családok védelme, ahol a magyar nyugdíjas emberek több nyugdíjat kapnak, és ahol több pénz marad a magyar emberek zsebében” – mondta Hoppál. „A bukott baloldal nem volt képes ilyen teljesítményre. A bukott baloldal valójában a magyar emberek ellenében a multinacionális cégek, a bankok és a közműszolgáltatók naptárát tartotta fontosnak. A nemzeti együttműködés kormánya lehetővé tette a magyar emberek számára, hogy felhőtlenül örüljenek, és akár hajnalig is bulizzanak az új esztendő első napján.” A Fidesz szerint „a bukott baloldal kormányzása idején” a magyar embereknek nem volt kedvük sokáig fennmaradni, mert tudták, hogy másnap, az új esztendő első napján áremelések, adóemelések, csökkenő nyugdíjak, alacsonyabb bérek és növekvő munkanélküliség várja őket. „Az is nemegyszer előfordult”, mondta Hoppál, „hogy a magyar emberek és magyar családok hiába várták az új esztendőt, mert az egyszerűen nem jött el. A bukott baloldal kormányai ugyanis a nemzetközi pénztőkét kiszolgálva elvették a magyar emberektől és a magyar családoktól az új esztendő első napjait”. A Fidesz szerint a magyar emberek és a magyar családok soha többé nem akarnak olyan országban élni, ahol az új esztendő nem január elsején kezdődik a magyar emberek és a magyar családok számára. „Az IMF többé nem lophatja el tőlünk a januárt, és a magyar emberek és a magyar családok esztendeje többé soha nem kezdődhet február negyedikén”, mondta a párt szóvivője.

*

A küzdelem évének nevezte az ideit újévi beszédében Mesterházy Attila. A szocialisták elnöke szerint az idén küzdeni fognak Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció ellen, illetve le kell győzniük Bajnai Gordon ellenállását is, mert az Együtt 2014-nek is el kell fogadnia, hogy Mesterházyn kívül más miniszterelnökjelöltje nem lehet az ellenzéknek. Az MSZP ezen kívül kész harcolni a nem demokratikus ellenzéki pártok és az álellenzéki pártok ellen is. Mesterházy Orbán Viktorral is kész szembeszállni. Vagy a parlamenti választások idején, vagy egy későbbi, mindkettőjüknek alkalmas időpontban.

*

A küzdelem évének nevezte az ideit újévi beszédében Bajnai Gordon. Közölte: az Együtt 2014 egy későbbi időpontban részletesebben is kifejti, hogy pontosan mire is gondolt.

*

Még nem nevezte semminek az idei évet Gyurcsány Ferenc. A Fidesz közleményben szólította fel a volt kormányfőt: napokon belül adjon okot arra, hogy a kormánypárt közleményben bírálhassa valamelyik közleménye miatt.

*

Újévi beszédében a fejlesztési miniszter teljességgel elfogadhatatlannak nevezte, hogy az új esztendő első három napjában a legszorgalmasabb magyar oligarchák egyetlen tendert sem nyertek. Teljesen megdöbbentőnek nevezte Zsigó Róbert azt, hogy Magyarországon milyen jól mennek a dolgok a magyar emberek és a magyar családok számára.

*

Egy, a Fidesz kommunikációs csapatától kiszivárgott dokumentum szerint a párt szóvivői többé nem mondhatják, hogy „az elmúlt nyolc év”, mert abban most már az ő négy évük is benne lenne. A pártban úgy vélik, van rá esély, hogy ezt a választók maguktól majd nem veszik észre.

*

Nem tetszett Schmitt Pálnak Áder János újévi beszéde. A volt államfő szerint a jelenlegi köztársasági elnök túl merev volt, amíg a beszédét mondta. Schmitt emlékeztetett: ő az emberek elnökének és a törvényhozás motorjának tekintette magát, és mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az emberek közel érezzék magukhoz az elnököt, ezért újévi beszédét sokkal oldottabban, mozgás közben mondta el. A volt elnök arra is emlékeztetett, hogy az általa alapított kitüntetéseket Áder megszüntette, így az arra érdemes magyar emberek már nem kaphatnak Schmitt Pálról elnevezett kitüntetéseket. Ez nem jó a magyar embereknek, különösen azoknak, akik szeretnének Schmitt Pál által alapított kitüntetéseket kapni. A volt elnök szerint a politikában nem árt a nagyvonalúság: ő például nagyvonalúan lemondott, amikor már nem akart államfő lenni.

*

Valószínűleg a választások esztendeje lesz az idei, közölte Selmeczi Gabriella, aki szerint ha már lesz voksolás, akkor szerencsés lenne, ha azon a bukott baloldal pártjai is indulnának, hogy ne tűnjön az egész felesleges és értelmetlen pénzkidobásnak.

*

A miniszterelnök három-négy órát alszik naponta, közölte a kormánypárt szóvivője. Hoppál Péter szerint ezért egy kicsit álmos, de nem a szó rossz értelmében.

*

Lázár János újévi interjújában Orbán Viktort bírálta. Azt mondta: a kormányfő annyira zseniális, olyan sokat dolgozik és olyan jól, olyan kitartóan, hogy a kormány tompább és szürkébb, kevésbé tehetséges tagjai már nem tudják követni. Ezért felszólította a miniszterelnököt, hogy legyen tekintettel rájuk, és vegyen vissza nagyszerűségéből.

*

A Fidesz megköszönte a kormány erőfeszítéseit: ezeknek köszönhetően Magyarországra és a magyar emberekre sokkal boldogabb új év köszöntött már a 2014-es esztendő első perceiben. A kormánypárt azt ajánlja a magyar embereknek, hogy ezt ők is nagyon gyorsan vegyék észre.