Hazaárulók

Megyesi Gusztáv

2008. 06. 18. · Hócipő 2008/13

Képzeljük el, hogy a magyar válogatott is kint van a futball Európa-bajnokságon (igen dús fantázia szükségeltetik hozzá), ráadásul az osztrákokkal egy csoportban. És akkor a valamikori rangadónak nevezett magyar-osztrákot Ausztria nyeri, mégpedig a magyar állampolgársággal is rendelkező Garics György góljával.

Hogy akkor mi történik itthon. Csak a Garics család házát gyújtják-e fel nemzeti erők, vagy mindjárt egész Vas megyét, amely ezt a hazaáruló jobbhátvédet adta az országnak, erősen elfelejtve persze a Molotov-koktélos igazságtevés közben, hogy Garics szívesen lett volna magyar válogatott, mint ahogyan korábban az utánpótlás korú nemzeti tizenegyünkben játszott is, ám az akkori szövetségi kapitánynak, Bozsik Péternek nem kellett a fiatalember.

S egyáltalán.

Még az a szerencse, hogy vannak nekünk lengyel barátaink. Tán a Hócipő hölgyolvasói is hallottak már arról, hogy ezekben a napokban Európa-bajnokság zajlik a szomszédban, amelynek keretében Lengyelország és Németország is pályára lépett egymás ellen, s a végén az egyébként is esélyesebb németek nyertek. Mégpediglen bizonyos Lucas Podolski két góljával. Aminek az a pikantériája, hogy a 23 éves fiatalember, aki amúgy a Bayern München játékosa, lengyel származású, s kettős állampolgársága van, miután szülei kétéves korában költöztek el szülőhazájukból.

A két gól egészen különleges pillanata volt a mérkőzésnek: amikor ugyanis Podolski lábáról a hálóba került a labda, minden erejét összeszedve győzte le ösztönét, és nem kezdett indiántáncba, nem bokszolt boldogságában a levegőbe, nem rohant eszeveszett iramban a szögletzászló felé, hanem lehorgasztott fejjel sétált társához, akitől a gólpasszt kapta, s aki történetesen szintén lengyel származású.

Lengyelek verték el a lengyeleket, írták másnap a lapok, s egytől egyig Podolski gól utáni szomorúságát mutatták.

Megjegyzem, pár nappal később a sorsdöntő Svájc-Törökország mérkőzésen a hazaiak gólját a török származású csatár, Hakan Yakin szerezte ugyancsak török származású társa passzából, s a bázeli stadionban is elmaradt az ünneplés. Az a fura helyzet állt elő mindkét találkozó után, hogy a világ jobban ünnepelte a gólok utáni elmaradt ünneplést, mint az egyébként szép találatokat; német, lengyel, török és svájci szurkolók hajtottak fejet Podolski és Yakin emberi nagysága előtt, a nemzetközi sajtó pedig példaképnek nevezte a két játékost.

Minthogy az élsportban, tehát nemcsak a fociban most már minden további nélkül állampolgársághoz lehet jutni, el fog jönni az idő, midőn minden nemzetnek lesz egy-két fia, aki más ország színeiben kalapálja el honfitársait, ámbár azt gondolom, egy darabig még nemigen fog svájci származású futballista a török válogatott mezében pályára lépni, de például a magyar Bujdosó Alexandra Pekingben simán elverheti Svájc színeiben a vívónőinket.

Mindenesetre, ha ez a tendencia marad, és a sportolók Podolskihoz hasonlóan úriemberek lesznek, a sportból el fog tűnni a gólöröm. Sőt: a csatár rúg egy hanyattvetődéses, ollózásos gólt a jobb felső sarokba, a világ elájul a gyönyörűségtől, ő viszont egyszerűen összeesik és sírva fakad, az öngyilkosság gondolata marcangolja, míg végül pszichiáterek kísérik le a pályáról.

Európa tehát teljesen természetesnek és tisztelendőnek tartotta Podolski viselkedését, legalábbis Európa szerencsésebbik része.

Mert Lengyelországban a nemzeti-katolikus Lengyel Családok Ligája elnevezésű párt vezére azt követelte gyújtó hangú közleményében az illetékesektől, hogy azonnal vonják vissza Podolskitól a lengyel állampolgárságát, erősen érzékeltetve, hogy Podolski gyakorlatilag hazaáruló, aki cserbenhagyta nemzetét, s ahelyett, hogy az adott helyzetben a szögletzászlót vette volna célba, a lengyel hazafiak kapujába talált. Sőt, ha emiatt esetleg a lengyel válogatott nem jut tovább a csoportjából (ezt lapzártakor még nem tudni), további intézkedéseket is foganatosítani kell; elképzelhető, hogy még az Európa-bajnokság folyamán Podolskit szőnyegbe csavarva rabolják el a német táborból, és Varsó főterén nyilvános akasztással egybekötött vitafórumon kérik rajta számon a két gólt.

Nota bene, mondja meg valaki, hogy Lengyelországban is miért épp a nemzeti-katolikusok hülyék.

Ami persze igazságtalan megjegyzés volt a részemről, hiszen a korábbi lengyel kormánypárt, a konzervatív Jog és Igazságosság meg a lengyel labdarúgó-szövetséget szólította fel, hogy számoljon el Podolski állampolgárságával: a csatár miért Németországban, miért nem Lengyelországban válogatott.

Miközben egész Európa teljesen normálisan kezeli, mi több, játéknak tekinti az Európa-bajnokságot, kell hogy a földrésznek legyen egy szeglete, ahol mint rezervátumban élhet és virágozhat az idiotizmus. S ha azt veszem, hogy a lengyel családok ligájával meg a Kaczynski ikrek pártjával a mi Semjén Zsolt vezette kereszténydemokratáink is fölveszik a versenyt, kifejezetten az Úr ajándékának kell tekintenünk, hogy mi már jó ideje semmilyen nemzetközi futballtornára nem jutunk ki, következésképpen a futballpályán soha nem lesz magyar a magyarnak farkasa.

Igaz viszont, hogy így lemaradunk egy-két hazaárulásról.