Hazakerültek az Orbán-kincsek!

Smuzewitz Ilona
2014. 04. 02. · Hócipő 2014/07
Orbán Viktor szerint a családi ezüstnek otthon kell lennie. Mivel a Seuso-akció jól sikerült, a Fidesz-KDNP kormány azt tervezi, hogy más családok ezüstjét is magához veszi.

*

Átadta a 4-es metrót Orbán Viktor. Egyúttal a budapesti metrók 5-ös és 6-os vonalát is átadta, és megígérte, hogy a jövő héten Debrecenben is építenek néhány metróvonalat. Kósa Lajos szerint az első debreceni metróvonalnak csak egy megállója lesz, de a második és a harmadik már két-két megálló között közlekedhet. Amennyiben a debreceni metróközlekedés beválik, a város vezetése megfontolja, hogy idővel alagutakat is fúrnak, hogy a metróközlekedést levihessék a föld alá.

*

A Fidesz közleménye szerint Selmeczi Gabriella nem tűnt el és eltiltva sincs a nyilatkozatoktól, csupán másik fontos feladatára koncentrál: az államosított magánnyugdíjvagyonból megmaradt 12 ezer forintot próbálja megmenteni. De lehet, hogy Matolcsy György gyorsabb lesz.

*

Mozdonyt adott át Orbán Viktor. A kamion átadása után Budapestre tartó kormányfő a nyílt pályán közlekedő szerelvényt vett észre. Kísérete megállította a vonatot, ezután pedig Orbán felállt egy hokedlire, és egy rögtönzött beszéddel átadta az utasoknak a mozdonyt. „Magyarország ismét megtalálta erejét”, mondta Orbán, ami szerinte abból is látszik, hogy ismét mozdonyokat adnak át az országban. „Erre évtizedek óta nem volt példa.” A kormányfő megkérdezte a mozdonyvezetőt, hogy a mozdonyát mikor adták át. Kiderült, hogy a mozdony már harminckét éves, de még egyszer sem volt átadva. „Történelmi mulasztást pótol most a magyar nemzet jelképesen és valóságosan is”, mondta Orbán. „Egy át nem adott, megtűrt és elfeledett magyar mozdonyt ad át most az utasoknak, hogy azok boldogan roboghassanak úti céljuk felé.” A miniszterelnök szerint az ő munkája hasonlít a mozdonyvezetőéhez. Nagy szerkezetet irányít, néha gyorsítani, néha lassítani kell, az állomásokon pedig fütyülni. Közben előre lefektetett, kötött pályán kell közlekedni. Bár ő néha félrerántja a kormányt, mert arra is akar vonatozni, amerre más mozdony még nem járt. És annak ellenére nem adja fel, hogy eddig minden kísérletnek kisiklás lett a vége.

*

Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke. Megírom?

*

Lázár János egy üvegvisszaváltóban átadott három befőttesüveget.

*

Sajnálatát fejezte ki Hoppál Péter, hogy a választások után a magyar közélet ismét unalmasabb lesz. De ez nem rajta múlik, mert ő bármikor készen áll, mondta sajtótájékoztatóján.

*

„Csak a legerősebb, legbüszkébb, legkiválóbb nemzetek képesek ekkora teljesítményre”, mondta Orbán Viktor a magyar–szlovák gázvezeték átadásán. A kormányfő kifejtette, hogy a gázvezeték ugyan még nem épült fel, és jelenleg valójában csak két kerti locsolócsövet dugtak össze Robert Fico szlovák elnökjelölttel, de egy olyan elszánt, szuverenitását és cselekvőkészségét visszanyert nemzet, mint a magyar, nem retten meg holmi apró akadálytól, ezért hamarosan egy gázmezőt is telepítenek a csövek mellé. „Lehet, hogy kezdetben ez a gázmező egy propángázpalackra hasonlít majd, és lehet, hogy csak az is lesz, de világosan jelzi majd azt, hogy a sajátos észjárású magyar nép eltökélten küzd azért, hogy csökkentse energiafüggőségét, és a térség meghatározó gázexportőrévé váljon”, mondta Orbán.

*

Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be II. Seuso miniszterelnök, hogy visszavásárolták az Orbán-kincsek egy részét. Az aranyból készült, stadion – és atomerőműalakú – több ezer milliárd forint értékű kincsek pár évvel ezelőtt bukkantak fel azokon a gyanús pályázatok után kiosztott földek mellett épült trafikokban, amiket a Fidesz megyei titkára, a felesége, a sógora és keresztlánya meghívásos tender után a közmunkán lévő munkanélküli tanárokkal és orvosokkal építtetett az államosított iskolák helyén. II. Seuso az ásatási munkálatokról csak annyit mondott: „Folytatjuk”.

*

Zsigó Róbert szerint előfordulhatott, hogy két helyen számolta el a benzinköltségét, és a 160 ezer kilométerrel négyszer megkerülhette a Földet, de ő mindig azért utazott ilyen sokat, mert az ország érdekében nagyon sietett.

*

Meg nem erősített hírek szerint Orbán Viktor először azt mondta, hogy haza kell hozni a csalási ezüstöt.

*

Jelentősen csökkenti a magyar munkanélküliséget a 4-es metró, mondta Orbán Viktor az átadási ceremónián. A kormányfő kifejtette: a legújabb budapesti metróvonal teljesen automatikusan, emberi beavatkozás nélkül közlekedik majd a végállomások között. Ugyanakkor a fokozott biztonsági előírások miatt – melyekről határozatában a kormány döntött – mindegyik szerelvényen több kocsikísérő utazik majd. Az ő feladatuk az lesz, hogy felügyeljék az automatika működését, és ha úgy ítélik meg, engedélyt adnak az automatika-felülbíráló munkatársnak, hogy beavatkozzon a rendszerbe. A felügyelők munkáját hat fős csoport felügyeli, akik szükség esetén felülbírálhatják a felügyelőket. Ezenkívül a szerelvényben olyanok is utaznak majd, akik arra vigyáznak, hogy senki se essen ki a kocsikból, illetve lesz egy nagyobb csoport a peronokon is, akik megakadályozzák, hogy az utasok a szerelvény elé essenek. Ha pedig nem lesz ki a szükséges utaslétszám, akkor csúcsidőn kívül hivatásos utasok utaznak majd a szerelvényeken. Ők kedvezményes áron vehetik majd meg a bérleteiket. Az automatikus metró működését egyébként közmunkások igénybevételével oldja meg a kormány.

*

Egy felmérés szerint a szavazófülke magányától a fideszesek is nagyon félnek.