Velünk élő történelem
Megyesi Gusztáv
2014. 04. 02. · Hócipő 2014/07
Figyelem, figyelem! Silov altábornagy azonnal jöjjön Budapestre!Ezt kellene most félóránként az ország valamennyi rádió- és tévéadójának bömbölnie, mint annak idején, csak akkor Beregfy vezérezredest szólítván a fővárosba; kellene tisztázni néhány tényt. Tudni kell, hogy Silov altábornagy volt az utolsó orosz katona, aki 1991. június 16-án a szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnokaként elhagyta Záhonynál Magyarországot, egyébként igen nagy csalódást okozva a sajtónak, mert fekete Volgába ülve ment ki az országból a Tisza-hídon, nem pedig gyalogszerrel, lehajtott fejjel kullogva, hogy még utána is lehessen köpni.
De bizony milyen jól jön most, hogy nem köpte le senki, s tárt karokkal, a régi jó barátnak kijáró tisztelettel lehet majd őt katonai pompával fogadni, mikor az első fűtőelem megérkezik Paksra.
Volt a múlt hétvégén egy párját ritkító Békemenet, amelyen gyakorlatilag Magyarország valamennyi felnőtt állampolgára részt vett, kivéve azt a pár ezer kommunistát, akik kunbélaként egy nappal később tartottak nevetséges baloldali jelmezbált az Operánál. Ha annak idején, 2002-ben az ötvenezer négyzetméternyi Kossuth téren gyülekező Fidesz-szimpatizánsok számát Rákay Philip komornyik, későbbi tv-indendáns kétmillióra becsülte, akkor most a felújított és tágasabbá vált Kossuth téren, valamint a környező utcákban jóval többen férhettek el, ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy sokan a menetelés helyett egyből a Hősök terére mentek, továbbá hogy Széles Gábor gravitációügyi kormánybiztos már reggel egymillió gyülekező emberről beszélt, akkor simán kijön a nyolcmillió.
Ennek a soha nem látott tömegnek mondott soha nem látott ívű beszédet a vezénylő tábornok, különös tekintettel ezúttal a történészekre. Nem tudni, hogy az első sorokban ott álltak-e a nemzet legkiválóbb történészei, elsősorban is a pártalapszervezetként működő Veritas intézet vezetője, mindenesetre eléggé egyértelmű utasítást kaptak arra nézve, hogyan is jött el Magyarországra a szabadság.
A vezénylő tábornok a beszédében leginkább jövő időben beszélt a múltról: „Amikor majd megírják e négy év példátlan történetét, leírják, hogy a magyarok 2010-ben a modern Európában páratlan egységet hoztak létre. Le fogják írni, hogy a magyarok lehetetlen dologra vállalkoztak, de végül sikeresen megküzdöttek a pénzvilág góliátjaival, a birodalmi bürokratákkal és a dunai árhullámmal is. (És az ónos eső? A szerk. megj.) És le fogják írni, hogy a magyarok megvédték a munkahelyeiket, sőt, munkahelyek százezreit teremtették. Leírják, hogy kiszabadították magukat a nemzetközi valutaalap nemzetközi öleléséből. Kiváltották falvaikat, városaikat és kitörtek az adósságcsapdából, és le fogják írni, hogy farkasszemet nézve a fél világgal ,saját nemzeti alkotmányt alkottak…” – mint látható, csupa határozott „leírják majd” és még határozottabb „le fogják írni”, és nekünk nincs kétségünk afelől, hogy a történészek le fogják írni.
Ám a beszéd kétségkívül legjelentősebb része az volt, hogy „25 évvel ezelőtt is ezen a téren találkoztunk. Itt kezdődött minden, itt, ezen a téren kezdődött az ország felszabadítása”. A súlyos nemzeti gond az, hogy a vezénylő tábornok legnagyobb pechére élnek még páran, ketten-hárman, tízen-húszan, akik részesei voltak az akkori eseményeknek, s ha nem formálták is azokat, olvastak újságot, nézték a híradót, mégpedig nem csupán 1989. június 16-án és utána, hanem előtte is. Ezek igen veszélyes emberek, mert számukra az időszámítás nem a vezénylő tábornok (akkor még szakaszvezető) beszédével kezdődött. Hogy most csak néhány apró történelmi jelentéktelenséget idézzünk Burucs Kornélia (MTA) e témakörben készített összefoglalójából:
1988. november 17.: Nagy János bécsi magyar nagykövet fölveti a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok létszámának csökkentését.
december 7.: M. Gorbacsov szovjet államfő az ENSZ-ben bejelenti: 1991-ig az NDK-ból, Csehszlovákiából és Magyarországról 50 ezer katonát és 5 ezer harckocsit vonnának ki.
1989. január 10.: Grósz Károly, az MSZMP főtitkára nyilatkozata egy japán napilapnak: heteken belül megkezdődik a szovjet csapatok részleges kivonása Magyarországról.
január 25.: Elkészül az „ideiglenesen hazánkban állomásozó” szovjet Déli Hadseregcsoport kivonásának ütemterve. Eszerint az év első felében hazaindul Veszprémből 1 szovjet harckocsihadosztály és 1 kiképző harckocsiezred. Júliustól decemberig távozik 1 szovjet deszant rohamzászlóalj és a tököli repülőtérről 1 vadászrepülő-ezred.
május 16.: Az MSZMP PB napirendjén: a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete következő ülésén vessék fel a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok kivonásának kérdését.
május 28.: Egy hónap alatt 10 400 szovjet katona, közel 300 harckocsi, 150 páncélozott harcjármű, valamint a bejelentett szárazföldi tüzérségi technika 9 százaléka hagyta el az országot.
június 13.: Bonnban M. Gorbacsov szovjet államfő és Helmut Kohl nyugatnémet kancellár politikai nyilatkozatot ír alá, melyben megerősítik: minden állam szabadon dönthet politikai és társadalmi rendszeréről.
június 15.: A Fidesz kezdeményezésére 200 fő a szovjet csapatok kivonását követeli a szovjet nagykövetség előtt. „Nem kívánjuk az azonnali kiválást a Varsói Szerződésből, de követeljük, hogy azonnal kezdjék meg erről a tárgyalást”– nyilatkozta az egyik szervező.
S majd csak másnap jön a vezénylő tábornok beszéde a Hősök terén, Nagy Imre újratemetésén. Silov altábornagy feltehetően szívesen igazolja majd, hogy fentiek nem történtek meg, ő maga pedig kizárólag azért vonult ki csapataival hazánkból, mert félreértve a vezénylő tábornok beszédét, egyszerűen összecsinálta magát a félelemtől; a történelem produkál néha efféle tévedéseket.