Makula kontra Makuláné
Megyesi Gusztáv
2014. 04. 16. · Hócipő 2014/08
„Izgatottan vártam az eredményeket. Már ez is nagyon jó volt, hogy ennyien szavaztak rám”, mondja az Origo munkatársának a Magyar Rebublikánus Politikai Párt képviselőjelöltje nem is leplezett örömmel a hangjában, amit először nem nagyon értünk, hiszen a választókörzetében mindössze hat szavazatot kapott, és az utolsó helyen végzett.
Viszont más oldalról nézve a történteket a képviselőjelölt helyében mi magunk is elégedettek volnánk, hiszen reggel még úgy indultunk el választani, hogy a saját szavazatunk mellett csak a bátyánk és édesanyánk voksát tudtuk a magunkénak, ezek szerint azonban van még három ember a körzetünkben, ismeretlen ismerős, aki belénk vetette a bizalmát, vagy ha nem belénk, akkor a pártba, amelynek unszolásunkra egyébként bátyánk és édesanyánk is tagja immáron. Hat szavazat tehát igenis szép eredmény tud lenni, főleg, ha azt vesszük, hogy a pártban ezzel két képviselőjelölt társunkat is megelőztük, akik csak három-három voksot tudtak begyűjteni, amitől persze még párt a mi pártunk, méghozzá párt a javából, az igazi, klasszikus pártok legfőbb ismérveivel.
A legelső ismérv már mindjárt az, hogy a párt elnöke megtiltotta a képviselőjelölteknek a nyilatkozást, mégpedig arra hivatkozva, hogy most mindegyik szomorú a vereség miatt, ami láttuk, hogy nem igaz. A hat szavazatot elért képviselőjelölt mindenesetre annyit elárult a széles nyilvánosságnak, hogy fodrász a hivatása, de esküszik az élő istenre, hogy soha egyetlen kuncsaftját se kapacitálta arra, hogy rá szavazzon.
A párt vezetője a tiltáson kívül megütközni és felháborodni is professzionális színvonalon tud. Az Origo munkatársa, a különben már nem először remek riport-összeállításokat készítő Zöldi Blanka a pártelnököt is megszólaltatta, aki „le volt előre sózva az egész választás”, majd hozzátette, hogy most kezdődnek csak igazán a följelentések a választási csalások miatt, pártjának tagjai ugyanis több helyen visszaéléseket tapasztaltak a szavazás napján.
Azt nem tudjuk, hogy ennek tudható- e be, mindenesetre a párt két háromszavazatos indulója országos bajnok lett a legkevesebb voksot elérők kategóriájában; ha cinikusak akarnánk lenni, akkor hozzátennénk, hogy az új, és immáron nemzeti választási bizottság akár újraszámlálást is elrendelhet az érintett kerületekben. Igaz, erre másutt is jó esély mutatkozik. Hogy mást ne mondjunk, BAZ megye 4. körzetében a 12 szavazatot szerzett ÚDP-s Balogh Gizella mögött csak 4 szavazattal van lemaradva az ÚMP-s Hafenscher Balázs, vagy Hajdú-Bihar 5. körzetében a 9 szavazatot elért Macsep-jelölt Balogh Kálmán csak néggyel nyert az RMPP-s Horváth Lajosné előtt, míg Nyíregyháza egyik körzetében az ÚDP-s Makula Gábriel 11 szavazatával szemben Makula Andrásné az ÚMP-től csak 8 voksot tud a magáénak; nem tudni, hogy rokonok- e Makula és Makuláné, az viszont sokat sejtető, hogy ennél nagyobb különbségek miatt is zártak már le kulcsfontosságú hidat Magyarországon. De nem akarunk cinikusak lenni. Úgyis az egész ország a kis pártokon meg a jelöltjeiken nevet vagy bosszankodik, a választási szakértők pedig már eleve bizniszpártoknak nevezik őket. Igaz, ami igaz, a kormány afölötti igyekezetében, hogy atomjaira bontsa a lehetséges ellenzéki erőket, soha nem látott lehetőséget teremtett a választásokon való indulásra, s az ezzel járó állami zsebpénz fölvételére. Mint ismeretes, megszűntek a kopogtatócédulák, elég volt sehol sem ellenőrzött és számon kért aláírásokat gyűjteni, s ha nem jött össze a törvény által előírt ötszáz szignó, akkor a börzén egy másik párttól lehetett szerezni; száz év múlva nagyokat fognak csodálkozni a dokumentumok között kutató történészek, hogy mennyire bizonytalan emberek éltek a NER-korszak idején Magyarországon, egyszerre tíz-tizenkét párthoz is aláírtak.
Mármost a parlamentbe jutott négy párton kívül még 14 tudott legalább 27 helyen ötszáz aláírás begyűjtésével egyéni jelöltet indítani, s ezzel országos listát állítani, amivel minimum 150 millió forint körüli összeget inkasszálhattak, de például a JESZ és a szocdemek 450-450 milliót a későbbi összesen 25 ezer szavazatért, sőt elmondható, hogy a törpepártok java több ajánlást gyűjtött be, mint szavazatot. A körzetekben az utolsó helyért szinte már örökrangadót vívó ÚMP és az ÚDP 147-147 millió forintos állami támogatása annyit tesz, hogy egyetlen rájuk adott szavazat 97 ezer, illetve 72 ezer forintjába került az országnak, ami a hülyének is megéri. Ezeket az összegeket ugyanis nem kell visszafizetni, nem úgy, mint az egyéni képviselők egymillió forintos támogatását, ha a jelölt nem érte el a kétszázalékos eredményt. Ez nem valami humánus eljárás, sőt ha azt vesszük, hogy például az ÚMP egyik név nélkül nyilatkozó jelöltje úgy ért el 11 szavazatot, hogy kőművesként a kampányidőszakban is egész nap dolgozott, így csak a munkatársainak tudott különféle választási kunsztokat bemutatni a falakon, akkor megdolgozott a pénzért. Nem úgy, mint a Macsep 17 tagja, akik az utolsó pillanatban visszaléptek a három Hajdúval, Lajossal, Dáviddal és Péterrel az élen, akiknek mi is csak legfeljebb félmillió forintot adnánk.
A Népszabadság összeállítása szerint végül is a 14 kis pártra az egész országban mindösszesen 176 ezren szavaztak, ami hatalmi szempontból óriási siker. Pár év múlva ugyanis ezek a pártok fogják igazolni, hogy a kétezer-tízes években igenis virágzott a demokrácia Magyarországon, hiszen még soha nem volt annyira színes a választási paletta, mint a NER idején; sőt már ma is az arcába lehet vágni minden egyes nyugati kritikusnak, hogy hol hoz nálatok a választás ennyi állami pénzt a vesztesek konyhájára.