Hatpöttyös étterem

Hatpöttyös étterem Székesfehérvár, Szent István tér 9.

Megyesi Gusztáv
2014. 05. 28. · Hócipő 2014/11
Ha öt év múlva készülne ez a riport, feltehetően azzal kezdenénk, hogy a székesfehérvári buszpályaudvarnál lévő Hatpöttyös étteremben ezen a napon a levesek után csülök várja a vendégeket Pékné módra, meg pulykasült lilahagyma-lekvárral, a vegákat rántott burgonyagombóc paradicsommártással, más napokon persze más ételek, a töltött harcsától egészen a füstölt sajtos hátszínsteakig; biztos, hogy nem fognak csalódni.


Megemlítenénk még, hogy a Hatpöttyösben semmilyen mesterséges anyagot nem használnak, maguk főzik a konyhán a lekvárt, teszik el a savanyúságot, gyúrják a tésztát, a piacról hozzák a húst, krumplit, zöldséget, nem dolgoznak mélyhűtött áruval, miként a megmaradt ételt se teszik be a fagyasztóba, hanem kedvezményes áron hazavihetik az alkalmazottak. Készítenek például óriáshamburgert, ami nem keverendő össze az általunk is ismert gyorséttermi változattal, a húspogácsa kizárólag marhahúsból készül, a zsemlyét is itt sütik ki hozzá, s tálalják káposztasalátával és steakburgonyával. S persze feltétlenül már a cikk elejére vennénk, hogy a Hatpöttyös mindent megtesz a szakmai fejlődésért, példának okáért vendégszakácskodott már a konyhán Kalla Kálmán, a Gundel egykori legendás főszakácsa, vagy épp Bíró Lajos nemzetközi hírű séf, de járt már itt a balatoni sztárvendéglő, a szemesi Kistücsök személyzete is.


Ám még öt évvel korábban vagyunk. Tévedés ne essék, amit eddig írtunk, az már ma is valóság, ám a Hatpöttyösről szóló tudósítások apropóját az adja, hogy az étterem a főszakács kivételével kizárólag megváltozott munkaképességű, illetve sérült dolgozót foglalkoztat. Csupa olyan ember dolgozik a konyhán vagy szolgál fel az étteremben, aki valamilyen műtéten esett át, vagy baleset, betegség következtében elveszítette a munkaképessége egy részét, így nehezen mozog, egyáltalán nem emelhet, kevésbé bírja a tempót, viszont dolgozni még tudna, csak nincs, aki alkalmazza. „Azok dolgoznak itt, akiknek megvan a 41 százalékuk, ami az egészségkárosodást illeti”, hogy kicsit hivatalosak legyünk.


Az éttermet Hermann-né Nagy Vera alapította, akinek három gyermeke közül a legkisebb sérülten jött a világra. Gyermeke 10-11 éves korában döbbent rá, hogy később mennyire kilátástalan lesz neki munkát találnia. Viszont hallotta, hogy Európában vannak olyan éttermek, ahol megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak, végül pedagógusi munkáját feladva, nekivágott az ismeretlennek. Az étterem európai, állami pályázatokkal s a Fejér Megyei Önkormányzat és a NESsT segítségével 2012 novemberében nyitott, s ma már ott tart, hogy hamarosan profitot is hoz a konyhára.


Ülünk a sarokasztalnál, a különféle oklevelek és kitüntetések előtt, s azt látjuk, amit az alapító is látni szeretne rajtunk: nem a pincért vizslatjuk, hogy miként boldogul a rendeléssel, látszik-e rajta, hogy sérült, hanem a tányéron gőzölgő csülköt nézegetjük, amit egy ifjú pár elé tesz. Tudniillik ez ebben az étteremben az óriási: az ember nem karitatív célból tér be ide, hogy könnyítve lelkiismeretén sajnálkozzék egy kicsit szerencsétlenül járt embertársain, hanem hogy jót egyen. 1. Legyen jó az étel, 2. legyen szép a tálalás — ez az ars poetica, s minden más ennek van alárendelve. A legnagyobb siker, ha a vendég egyáltalán nem veszi észre, hogy itt másként dolgozik a személyzet, például a pincér nem egyszerre hét-nyolc tányérral a karján közlekedik, hanem óvatosabb, megfontoltabb, vagy hogy fizetni a pultnál felállított kasszánál kell. Vajda Norbert például, aki most másodmagával szolgálja ki a tizenöt asztalt, huszonöt éves, egy éve dolgozik itt, korábban bőrdíszműves akart lenni, de nehéz volt az iskola. Viszont elvégezte a gyorséttermi eladói tanfolyamot, sőt a szakácsmesterséggel is kacérkodott, ám aztán abbahagyta, azt mondja, azért, mert az már egyetem volt neki. Meg aztán minden összejött a feje fölött is, szerencsére mára megnyugodott; ha körbenéz az éttermen, mindennap érezheti, hogy ez az ő birodalma; ennél többet mit is adhatna az élet.


Az éttermi részt Nagyné Sallai Ildikó vezeti. Ő 2011 októberében lett munkanélküli, miután húszévnyi fodrászkodást, majd egy közértes állást hagyott ott, s a munkaügyi központban tudta meg, hogy indul egy ilyen étterem. Ildikónak annak idején a szülésnél roppant meg a gerince, a legújabb felülvizsgálaton viszont már engedélyezte az orvos, hogy napi nyolc órát vállaljon, jól is jön a több munka, mert húszéves lánya egyetemista. Mutatja az étterem falán a képet, amin két hétpöttyös katica fog közre egy hatpöttyöset, alig látni a különbséget, hiszen mindhárom katica, s csakugyan. Ránézésre nem is gondolná az ember, hogy Galler Jánosné, aki a nyitás óta dolgozik a konyhán, két infarktuson és egy szívműtéten van túl, tizenhat év rokkantság után talált itt munkát. A séf, Balogh Gábor is azt mondja, ugyanaz a munkája, mint korábban az egyik négycsillagos szálloda konyháján, legfeljebb jobban kell figyelnie, elvégre a tűzhelyek meg a konyhai gépek nem otthoni méretűek. Fanni például, aki tavaly nyáron végzett a fehérvári Deák Ferenc vendéglátó-ipari szakképző iskolában, most kenyeret kockáz, amit majd meg fog pirítani a fokhagymakrémleveshez, de sietnie kell, mert mindjárt érkezik Erzsike, aki Ekler-fánkot és rebarbarás pitét süt másnapra.


Hogy öt év múlva mi lesz, azt persze nem tudni, mindenesetre a Hatpöttyösben most két dolgot szeretnénk: hogy az étterem és a konyha közé lengőajtót lehessen beszerelni, valamint legyen mód a szakmai továbbképzésre, elsősorban a nyelvtanulásra, hiszen egyre több külföldi vendég veszi észre a bejárati ajtóra matricázott Segítő Vásárlás logót: a fölfelé tartott, bekötött hüvelykujjat.

Fotó: Szebeni András