TEK-etlenek

Trunkó Barnabás
2015. 04. 01. · Hócipő 2015/07
Áder államfőnek már az is gyanús lehetett, hogy az eredeti tervek szerint az újévi köszöntője után Weisz Fanni, a bájos jeltolmács-hölgy helyett egy golyóálló mellényes TEK-essel kellett volna koccintania. Valószínűleg ekkor döntött úgy, hogy lemond a privátkommandó védelméről, különben is: egy orbángárdistának szolgálatban tilos szeszes italt fogyasztania.

Csak erősítette a president legendás lendületét az a mozzanat, amikor Áderné otthon levett a polcról egy sárgabarackbefőttet, és közben megjegyezte: – Apukám, a TEK-esek már a spájzban vannak!

A fáma szerint a valóban nagy hatalmú amerikai elnöknek is csak egyetlen tényleges felettese van: a Secret Service. A szervezet mindent tud az elnök minden lépéséről, találkozójáról, megbeszéléséről; Monica Lewinskyt is nyilván huncut kacsintással bocsátották be az Ovális Terembe.

Kövér házelnöknek is elege lehetett az állandó főnöki kontrollból, meg abból, hogy folyton lehallgatják a plüssmacijait; ő ezt úgy oldotta meg, hogy gründolt magának egy önálló szabadcsapatot Országgyűlési Őrség néven, és egyenruhájuk megtervezésére a Fővárosi Temetkezési Vállalat érdemei elismerése mellett nyugdíjazott vezető stylistját kérte fel.

Mivel akkoriban még nem volt TEK, Szili Katalinnak nem lettek volna hasonló gondjai, ha őt választják meg köztársasági elnöknek! (Pedig az ritkán fordul elő, hogy egy hatalmon lévő koalíció a parlamentben nem tudja átnyomni az államfőjelöltjét.) Szili Katalin – felmérve képességeit – most az egyik legnagyobb tömegpárt újraválasztott vezetőjének felkérésére közmunkás lett a Miniszterelnöki Hivatalban, a „Trianonnak annyi!” projekt keretében.

Sólyomnak viszont jól jött volna a TEK segítsége, főleg akkor, amikor 2009-ben Fico visszazavarta őt a komáromi híd közepéről, pedig állítólag akkor már mindketten EU-állampolgárok voltak.

Schmitt Pál azonban már szabadon élvezhette a terrorelhárítók személyi védelmét. A fülhallgatós testőrök legfontosabb feladata az volt, hogy az államfő hivatalos látogatásai után eltüntessék a vendégkönyveket.

A TEK-esek Áder elbocsátó szép üzenete után sem maradnak állás nélkül, az elbocsátott légió tagjai ezután Polt legfőbb ügyészre fognak vigyázni, sőt ha kell, még be is segítenek neki a korrupciós ügyek nyomozást megszüntető határozatainak aláirkálásában. De ha Polt is megmakacsolja magát, és elzavarja a símaszkosokat, akkor azok kénytelenek lesznek az eredeti küldetésükkel foglalkozni, még akkor is, ha alig fognak elférni a Cinege utca környékén.

Áder köztársasági elnök személyi védelmét ezután a rendőrség közrendvédelmi, csapaterős bázisa, a Készenléti Rendőrség (sün) látja el. Nem lesz nehéz a szolgálatuk, Áder nem igazán veszélyeztetett közjogi méltóság, 46 százalékkal magasan vezeti a politikusok népszerűségi listáját, és remek horgász. A testőröknek talán csak annyi dolguk lesz, hogy amikor a köztársasági elnök nagy jelentőségű nyilatkozatot ad a Víz Világnapja alkalmából, az Új M1-esek ne a tuniszi vérengzésről szóló riportot megszakítva kapcsolják a – szokása szerint – éppen tréfálkozó államfőt.

A felszabaduló TEK-kapacitás miatt nem aggódom, mert máris vannak új jelentkezők. Szijjártó Péter például úgy gondolja, hogy személyi védelmét indokolt megerősíteni és magasabb szintre emelni, s ezzel sokan egyet is értenek. Néhány TEK-est – politikai tanácsadóként – már a külügybe vezényeltek, ők most a futsalosoknak adnak politikai és mezőnytaktikai tanácsokat. Emlékszem: legutóbb Kissingernek voltak ilyen húzásai.

Nyilván tolmácsot és megerősített személyi védelmet kér majd Vida Ildikó is, aki csak azért nem tudott eleget tenni a költségvetési bizottság megtisztelő meghívásának, mert egy úriasszony kísérő nélkül nem jár ilyen helyekre.

Hamarosan számolni kell Harrach Péter és Rétvári Bence hasonló igényeivel is, ezért a TEK-esek egyelőre ne számítsanak arra, hogy a vasárnapjaikat a családjukkal tölthetik, és nem árt, ha már szombaton bevásárolnak. Egyébként a vásárlás szabadsága vasárnap sem sérült: abban kell vásárolni, amelyik nyitva van!

Ami azt illeti, én megerősíteném Rogán Antal személyi védelmét is, mert párttársai haragját is kihívta azzal, hogy törvényjavaslatot fabrikált a milliárdok elsíbolásával meggyanúsítottak vagyo­nának zár alá vételéről. A párttársak haragját nem az alkotmányos aggályok motiválták, hanem az, hogy belegondoltak: egy esetleges kormányváltás után micsoda vagyonokat kell majd itt zár alá venni!

Kósa személyi védelmének a megerősítése egyelőre nem jött szóba, mert félő, hogy akkor a TEK székhelyét is átteszik Debrecenbe, és a fiúknak mindennap onnan kell bejárniuk a Parlamentbe.

A TEK esetleges állományfejlesztése egyébként megoldott, mert Simicska testőrei közül többen is átjelentkeztek a legendás elitalakulatba.

Maguk a terrorelhárítók is szorgalmazzák Lázár János és Hende Csaba személyi védelmének megerősítését, mert akkor elkísérhetik őket a külföldi hivatalos útjaikra is. És akkor végre a TEK-esek is lakhatnának egy méregdrága szállodában.