Karcsi Bácsi és a másfél

Farkasházy Tivadar

2008. 08. 27. · Hócipő 2008/18

Ahogy telik ki lassan az időm, egyre nyugodtabbak a napjaim, egyik oka, hogy rég nem olvasok jobboldali hecclapokat, kapok én eleget a baloldaliaktól is. De már ezen is túl vagyok, éljen Gellért Kis Gábor, remélem, a Duna Tévét is eladják megint a szocialista kurátorok! Most mégis a kezembe került egy, mivel pekingi utazásom előtt pár perccel régi barátom eljuttatta hozzám, talán azt hitte, jót tesz vele. Egy olyan közösség tagjaként szerepelek benne, akik engesztelhetetlen gyűlöletet éreznek mindennel szemben, amihez a nemzeti vagy a magyar jelző társulhat. Ez így van, most Pekingben drukkolok minden ellenfelünknek, épp indulok a pólódöntőre, remélem, az amerikaiak lemosnak bennünket. Kivételesen reagálok rá, egyrészt azért, mert most elorzónak és kisajátítónak is aposztrofálnak, másrészt azért, hogy kiábrándítsak mindenkit, aki azt hiszi, hogy a belátható jövőben bármi esélye lenne egy normális hangnemnek, mert ha egy irodalomtörténész így beszél, mint Alexa Károly, ha egy történész olyan szavakat használ, mint Tőkéczki, akkor mit várhat az ember, mondjuk Orbán tanácsadójától, Bayer Zsolttól. Bármilyen párbeszéd már csak azért is reménytelen, mert az egyik tábor stratégiája pont ennek a megakadályozása. Aki továbbra is hisz benne, az szerintem csak hülyét csinál magából, a szörnyülködés meg nem elég. De előbb nézzük Alexa irodalomtörténész magyar hírlapbeli eszmefuttatását a bemocskolt és a tisztán megőrzött Szárszóról:

A második eset a kilencvenes évek elején történt. Mint a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója, egyszerre két meghívást kaptam Szárszóra. Az egyiket a tábortól (tartanék előadást a reformátusság és a média kapcsolatáról), a másikat egy Farkasházy Tivadar nevű egyéntől, hogy tisztelném meg a „szárszói találkozót”, amely az ő fundusán szerveződik. És szerveződött vagy tíz esztendeig. Mint összértelmiségi sereglés. Olyan alakokkal, mint... A leggaládabb politikai „baloldal” felől a legalja megélhetési „jobboldaliakig”. A lista az interneten hozzáférhető, ahol egyebek mellett arról is értesülhetünk, hogy a viszályokon felülemelkedő független liberális tábor 1998-ban másfél, 2002-ben újabb félmilliót kapott a Soros - nem tudni pontosan, mitől. Persze a magyar médiában ez a tábor lett az a tábor. Én persze nem tettem eleget az utóbbi meghívásnak, ám ahogy torkomat köszörülve készülődök előadásomra a „másik” (?) Szárszón, egy izgalmas református-evangélikus futballmeccs után, odasiet hozzám egy fiúcska, és azt súgja: „Karcsi Bácsi, tessék vigyázni, hogy mit tetszik mondani, mert ott van elbújva a Farkasházy Tivadar az utolsó sorban…” Hát ennyit Szárszó bemocskolásáról.

Talán vegyük sorra:

1. A leggaládabb politikai baloldal néhány prominens tagja alant látható, talán már unják ezt a képet, én nem, bár élne még az alsó sor. A bemocskolt Szárszó néhány galád vendége, 1993-ban például Faludy György, Konrád György, Mészöly Miklós és Orbán Viktor megkoszorúzta a Soli Deo Gloria 1943-as emléktábláját, s tette ezt további tíz alkalommal, fejet hajtva az egykori tanácskozás résztvevőinek jószándéka előtt, Faludy minden évben, holott Németh László 1943-as Velencei kalmár-hasonlata Shylockról, a zsidó uzsorásról, talán nem a kedvenc idézete volt a nagy írótól, és némi sorstalanságra kárhoztatta. Ez egy sokat citált mondat, de azért ki-ki döntse el, ha a bemocskolást és a tisztán megőrzést tekintjük a két végpontnak, akkor melyikhez áll közelebb.

„A zsidókérdésben én sosem általánosítottam, kritikáim és írásaim ezt eléggé bizonyítják. Az azonban egészen természetes, hogy az önkritikátlan, bosszúszomjas zsidóságnak a szemérmes kultúratisztelővel szemben ebben a négy-öt évben rendkívül meg kellett erősödnie, s nagyon rossz füle van annak a késköszörülésre, aki nem hallja, hogy Shylocknak éppen a szíve kell.”

E mondat már a következő évben megjelent Németh László-kötetből is hiányzik, tehát a szerző visszavonta. A szárszói beszéd újabb kiadásai hol közlik, hol nem. Egy 1983-as kiadvány benne hagyja a Németh-előadásban, az 1989-es Sorskérdések viszont nem. 1992-ben Püski közli, ebben viszont nem szerepel Gombos Gyula hozzászólása, aki az 1943-as tanácskozáson egy iszonyatosat zsidózott. A Püski által kiadott első jegyzőkönyvben ez még benne van, de az amerikai kiadásból hiányzik, mert az ekkor már itt élő Gombos nem járult hozzá, bizonyára már ő is szégyellte. Eszem ágában sincs bunkósbotként használni a felsoroltakat, csak ne verje itt folyton mindenki a mellét, hogy ő tiszta, a másik meg mocskos. Itt minden értelmiségi csoportosulás a legjobb esetben is kishibás.

2. Nem akartam e híres találkozókat folytatni, ez egy másik kísérlet volt, s keletkezése jóval egyszerűbb. A kilencvenes évek elején már annyiszor vonták kétségbe a magyarságomat, hogy arra gondoltam, ha életem legalább negyedét itt töltöttem, ha iskolába is jártam ide, ha a falu összes öreg parasztját ismertem, ha a kisebbik, amúgy lényegében Szárszón született fiamat Attilának hívják, akkor szárszóiságomat talán nehezebb lesz megkérdőjelezni. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy Karcsi Bácsinál némileg tájékozottabb vagyok a szárszói táborozások történetét illetően, mivel már gyerekként sokat hallottam róluk egykori résztvevőktől, akik még évtizedekig a környéken sátoroztak, mellettük, velük nőttem fel, s több kérdésben évekig példaképeim voltak.

3. Soha nem szántam összértelmiségi seregszemlének, bár a sajtó is mindig ezt kérte számon tőlem. Ha egy országban a szétválasztás az üzlet, az ellen kisipari módszerekkel senki nem tehet semmit. Egyedül egy hangnemben hittem, a tizenegy találkozón tudomásom szerint soha nem fenyegettek meg senkit, nem hangzott el kirekesztő mondat, s igyekeztem, hogy a hozzászólásokból ne hiányozzék az irónia, a Montague és a Capulet család ugyanis elég ritkán élt vele.

4. Szárszó nemcsak Németh László, nemcsak a népi írók, hanem József Attila is, vagyis amennyire kezdet, annyira vég is, itt tehát nem egy kísérlet történt, hanem legalább kettő.

5. A református telep vezetőjéhez, Merétey úrhoz minden évben illő módon bejelentkeztem, s meghívtam őket, ahogy ők is engem, tehát nem kellett elbújnom Karcsi Bácsi elől, amúgy se szokásom. Kapcsolatunk azóta is kiváló, nemrég építkeztek, nekünk nem volt rá pénzünk, hogy ötmillióért megvegyük a köztünk húzódó keskeny földsávot, ha megteszem - egy gyerekkori barátom először nekem ajánlotta fel -, ma nem állhatna rajta a hatalmas, kétszáz méter hosszú szalagház. Ám az építkezés alatt a mi telkünket is használták, ezért - bár nem kértük - a kerítés teljes hosszában szép bokrokat ültettek, felét a mi oldalunkra, mintegy a jó szomszédság jelképeként.

6. Karcsi Bácsit, nem mint az MTI vezérigazgatóját hívtam, soha nem volt protokoll-listám, ha egy meghívásra 15 év múltán valaki így reagál, lelke rajta.

7. Valóban kaptam egyszer másfél millió, egyszer pedig félmillió forintot a Soros Alapítványtól, a fantáziájukra bízom, hogy ez 400 ember két-három napos vendéglátása esetében mire volt elég. Házunk megtekinthető, 90 éve épült, s az összedőlés küszöbén áll, az elmúlt 15 évben háromszor szakadt a nyakamba a plafon. Mellettünk viszont másfél milliárdos vissza nem térítendő állami támogatásból felépült a reformátusok hatalmas üdülője, évente olvashatnak róla, hiszen itt szokták a Fidesz összes önkormányzati és parlamenti képviselőjét hosszú tréningeken felkészíteni, bizonyára minden alkalommal piaci áron veszik ki.

8. Miután kis hazánkban az emberek többségének fogalma sincs arról, hogy mi a különbség a millió és a milliárd között, mivel egyikhez sem volt szerencséjük, egy kis ábra jelzi, hogy mindenki láthassa, mennyit kaptak a bemocskolók - nem állami pénzből -, és mennyit a tisztán megőrzők - államiból.

9. A jövő reménytelen.