Kerítésszaggató

Megyesi Gusztáv
2015. 07. 22. · Hócipő 2015/15
Elkészült a déli országhatáron építendő kerítés 175 méteres, mórahalmi próbaszakasza, és mi csalódottak vagyunk. Az MTI jelentése szerint a honi honvédelmi és belügyi erők négyféle kerítést emeltek a próbaszakaszon, s amint azt Pintér belügyminiszter az Indexnek elmondta, „átmászásokkal fogják tesztelni a négyféle kerítést, hogy melyiken mennyi idő alatt lehet átjutni. Tíz nap múlva már tudni fogják, hogy melyik kerítés tartja vissza leginkább a háború elől menekülő embereket”.

Más források szerint már e hét keddjére eldőlt, hogy melyik kerítés áll ellent leginkább a migrációnak, ám mindez nem csökkenti csalódottságunkat, hogy a nemzeti konzultációk országában a kerítéstesztből vajon miért hagyták ki a széles néptömegeket. Ha létezik a magyarhoz méltó konzultációs téma, akkor az a kérdés, hogy „a négyféle kerítés közül ön melyiket választaná a migráció megfékezésére”, a lehető legméltóbb; sokat beszélünk népünk tehetségéről, ám a világon egyedülálló kerítéskultúránkról szinte alig. Holott nincs olyan magyar ember, aki gyerekkorában ne váltott volna palánkbérletet, azaz nem a kerítésen átmászva jutott volna sportélményhez, kultúrához, vagy lopott a szomszéd kertjéből gyümölcsöt, felnőttkorában pedig amint egy tenyérnyi telekdarabkához, lakrészhez jutott, körbekerítette. Jellemző, hogy legutóbb az egyik lapban egy önkormányzati ember arról panaszkodott, hogy a telektulajdonosok nem irtják ki a parlagfüvet, ami hagyján, de a hatóságok sem férnek hozzá, mert a telken ugyan a parlagfüvön kívül semmi sincs, viszont körbe van kerítve.

Mondhatjuk tehát, hogy a magyar népnél autentikusabb társaságot keresve se lehetne találni a kerítésteszthez, ám a belügyi tájékoztató szerint csak pár önként jelentkezőnek adatott meg, hogy megpróbáljon átmászni a versenyben induló példányokon. Holott nyilván szívesen teszteltek volna például a Békemenet és a mögöttük álló CÖF vezetői és leghangosabb aktivistái, mert most aztán tényleg a haza védelméről van szó, itt lett volna az alkalom, hogy bebizonyítsák, nemcsak civilszervezeteket tudnak följelenteni, meg ultimátumot adni Európának, hanem a szögesdrótos kerítés tetején is úgy lendülnek át, hogy nem szakad ki a gatyájuk.

Ami bennünket illet, így, látatlanban is az egyes számú változatra szavazunk. Ez ugyanis nemcsak mechanikus szerkezet, ennek lelke is van. Bizonyos Nagy László nyugalmazott ezredes, a kerítésépítő cég ügyvezető igazgatója (tehát a hírekkel ellentétben a kerítést nem a felcsúti Mészáros Lőrinc cége, és nem is a Tiborcz család építi) a Délmagyarország című napilapnak szinte elérzékenyülve mutatta be élete fő művét: „Két és fél méterenként lesznek az oszlopok, a drótfonatot három szál feszítődróttal rögzítik hozzájuk. A próbakerítésben 25 méteren keresztül faoszlopokat használunk, 125 méteren át fémoszlopokat. (…) Tetején és alján pengés drótot feszítünk ki. A pengék Szerbia felé néznek majd, hiszen az arról érkező migránsok mozgását kell megakadályozni. Ezek a drótok megakadályozzák, hogy a kerítésre másszanak, ám arra is alkalmasak, hogy a mászóknak sérülést okozzanak. De nem a sérülés okozása a cél, hanem a migrációs mozgás megakadályozása.”

Vegyük észre, hogy a kormány nem készül magasfeszültségű áramot vezetni a kerítésekbe, holott az sokkal hatékonyabb, mint a drótháló rabokkal végzett fonása és tüskézése, sőt vérengző kutyákat sem kötnek ki a kerítés lábához, úgyhogy az egyik leghumánusabb beruházásról beszélhetünk, ami joggal vívhat ki magának tiszteletet.

Nem véletlenül jegyezte meg Hende Csaba honvédelmi miniszter, hogy „tiszteletet kell adni a kerítésnek, és akkor nem sérül meg senki”. Mindebből az is nyilvánvalóvá válik, hogy a mi kerítésünk esetében nem csupán cölöpök, drótfonatok, tüskék és pengék fizikai összességéről van szó, hanem valami új és korszakváltó kulturális minőségről is. El tudjuk képzelni, hogy ha elkészül, a déli határrész csaknem 180 kilométer hosszú kerítése zarándokhellyé válik, ahol családok és közösségek nagyszabású, imádságos és lacikonyhás búcsú keretében adják meg a tiszteletet a kerítésnek, amelynek megérintése egyébiránt elmulasztja a derékfájást, és visszaszorítja a szív- és érrendszeri betegségeket is.

És ez volna a lényeg: hogy immáron az irracionális tartományba értünk. Tudni kell, hogy a kerítés nem a magyar–szerb határon épül, hanem attól 20-25 méternyire beljebb, magyar területen. Ebből adódóan az a nyolctagú menekültcsalád, amely a karon ülő kisgyerekekkel át akarna mászni a kerítésen, már amúgy is Magyarországon van, akkor viszont az uniós szabályok szerint már nem lehet őket visszaküldeni, az ügyüket el kell bírálni. Ott van tehát a magyar állam, ahol kerítés nélkül eddig is volt, legfeljebb annyit tehet, hogy óriásplakátokon felszólítja a menekülteket a kerítés tiszteletére.

Lapzártánkkor viszont a kormány már igazi sikerről számolhatott be. Az átadás napján a Mórahalomnál felállított 175 méternyi kerítéssoron egyetlen menekült se mászott át, noha aznap az ORFK jelentése szerint 1333 személy lépte át illegálisan a déli határt, ám mindegyik messze elkerülte a kerítést. A siker olyannyira nyilvánvaló, hogy a hatóságokban komolyan fölmerült: a Tiszán is drótkerítést kellene építeni a csónakkal érkezőkkel szemben. Ha ehhez hozzávesszük a kerítés második, és tán még az elsőnél is fontosabb funkcióját, tudniillik hogy kerítés azért kell, hogy Orbán Viktor majd meg tudja tekinteni, akkor tényleg elmondható, hogy Magyarország a menekültproblémát is megoldotta.