A kitoloncolás szürkesége

Megyesi Gusztáv
2015. 09. 18. · Hócipő 2015/19
Erre a pillanatra vártunk. Amint azt a kormány már több ízben jelezte, elfogyott a türelme, és vége a menekültek mesés jólétének, nem lesz olyan egyszerű Magyarországra belépni.

Az eddig megépült gyorstelepítésű kerítés, amelyen könnyű reggeli tornának számít az átjutás családilag, s eleddig még egy föl­di­kutyát vagy első éves őzet sem tudott az úticéljától eltéríteni, gyakorlatilag semmitől se véd, ám a kormány által bevezetett új jogszabályok már felérnek egy négyméteres, kőkemény betonfallal.

Szeptember közepétől a déli határnál befogadóállomások várják a menekülteket, akik egy hangárba terelve ismerhetik meg majd valamikor további sorsukat. Akit Magyarország nem tart menekültnek, csak gazdasági bevándorlónak, értve ezen, hogy az illető jobban akar élni annál, mint ahogyan otthon élt, mielőtt szétlőtték volna a házát és kiirtották volna a fél családját, azt visszairányítják Szerbiába, ahogyan a menekülteket is.

Ha nem akarnak menni, kitoloncolják őket. Sajnos a kormány szóvivője nem tárta fel a kitoloncolás technikai részleteit, csak annyit mondott, hogy a hatóságok értik a dolgukat, s megtalálják majd a megfelelő módot. Így aztán csak találgathatunk, hogy a kitoloncolandó egyént vagy családot, nemzetséget csak átemelik a Gyoda-kerítésen, vagy a vasúti vágányokra szerelt kapun terelik ki, esetleg a honvédséget veszik igénybe. A magyar katonák tudniillik elfogó hálót is bevethetnek az ellenséggel szemben; nyilvánvaló, hogy ugyanazzal az elfogó hálóval, amellyel megfogták a menekültet, vissza is lehet őt hajítani Szerbiába.

Azért Szerbiába, mert az biztonságos országnak minősül a magyar kormány szerint, és ebben igaza is van. Szerbiában egyetlen menekültnek se kell tartania attól, hogy a házát szétlövik, s a fél családját kiirtják, ugyanis a hazájában ez már megtörtént, ebből a szempontból tehát maximális biztonságban van. Itt jegyezzük meg, a Közlöny egyik július eleji számában megjelent rendelet szerint a kormány biztonságos országnak tekinti az uniós országokon kívül, például, Koszovót, ahonnét tavasszal ezerszám menekültek el az emberek, nem tekinti viszont biztonságos helynek Floridát és Texast, utóbbit nyilván a Dallas filmsorozat hatására, tehát ha a menekült közvetlenül Floridából érkezik Röszkére, maradhat.

A bevándorlási hullámot elő­idéző okokat ezúttal nem részleteznénk, legyen elég annyi, amennyit Tuzson Bence szóvivő tolmácsolt a Fidesz nevében még június elején: eszerint Gyurcsány Ferenc áll a problémák mögött, ő ugyanis a gazdasági bevándorlókat támogatja a külhoni magyarokkal szemben. Miután Gyurcsány Ferenc azóta több menekültet a házába fogadott, sőt enni és inni adott nekik, de még mosott is rájuk, világossá vált, hogy gyűlöli a határon túli magyarokat. Ebből az is nyilvánvalóan következik, hogy mindazok, akik nem segítenek a menekülteken, mi több, beléjük rúgnak, azok havi rendszerességgel támogatják a világban élő, sajnos már csak 3 és fél millió magyart, különösen az ultrák, akik a magyar–román meccs előtt a Keletinél nekitámadtak a menekülteknek, így jelezve a diaszpóra iránti szeretetüket.

A magunk részéről mindenesetre igen sajnáljuk, hogy vége a menekültromantikának, s a magyar kormány lemondott az idegenek színesebb, fantáziadúsabb, de persze igen komoly szellemi erőket kívánó egzecíroztatásáról. Ez az életbe lépett kitoloncolás sajnos, szürke, hétköznapi esemény például a bicskei csatához képest. Valamikor a magyar haderők a leleményükről voltak híresek, nem véletlenül rettegte őket a világ. Aztán azt hittük, végleg kihalt a magyar virtus. Bicske azonban újra lelket öntött a magyarba, a magyar virtus újra szárba szökkent, s olyat produkált, amilyet még soha. Mint ismeretes, a Keleti pályaudvaron menekültek százai szálltak vonatra abban a tudatban, hogy Hegyeshalomra viszi őket a szerelvény, ahonnét aztán Bécsbe mehetnek. Ezt mondták nekik a magyar rendőrök, a magyar vasutasok, ráadásul a mozdony elejére az volt írva, hogy Európa határok nélkül, az oldalán lévő felirat pedig a soproni páneurópai pikniket hirdette, ami szintén azt a hitet erősítette, hogy a vonat az osztrák határra készül.

Aztán a szerelvény megállt Bicskén, ahonnét buszok vitték volna tovább a menekülteket a határ helyett gyűjtőtáborba. Ilyen bátor, egyenes, ugyanakkor elegáns akcióra a St. Gallen-i kaland óta nem volt példa. Csak az ellenség volt méltatlan a tetthez. Míg St. Gallenben Heribald fráter elfogadta a magyaroktól az ételt, italt, s együtt mulatott velük, Bicskén a menekültek se ivóvizet, se szendvicset nem fogadtak el a rendőröktől, mi több, még a jókedvet is megtagadták, nem véletlenül je­gyezte meg a Békemenet egyik vezetője, a Demokrata finom lelkű főszerkesztője, hogy „ezek állatok”.

Jó is, hogy eszünkbe jut a Békemenet. A társaság vezetői, miután Hende Csaba honvédelmi miniszternek le kellett mondania a kerítésépítésben tanúsított csapnivaló munka miatt, felhívást tettek közzé, miszerint „Országunk és egyben Európa zöldhatárának megvédése, figyelemmel keresz­ty­én kultúránkra is, erkölcsi és hazafias kötelességünk”, majd egy- napi ingyenmunkára kérik fel az aktivistákat a déli határon emelendő kerítés építésénél. Úgy gondoljuk, mindez hasznos kezdeményezés: amit a honvédség nem tud végrehajtani, végrehajtja a Békemenet. Híreink szerint hamarosan Gripenekre is felülnek, hogy ha nem is a hazát, de legalább a méregdrága vadászgépek épségét megvédjék, s katapultálás nélkül hozzák őket vissza a földre.