Behívattak a külügybe

Trunkó Barnabás

2015. 09. 30. · Hócipő 2015/20

A meghívót, (aminek a hivatalos neve a militáns szférából átvett szóhasználattal: „behívó”), egy motoros pizzafutár kézbesítette a címemre. Még szerencse, hogy most egy ideig még nem Tompika a magyar diplomácia vezetője, mert akkor twitteren kaptam volna.

A külügyi futárt megviselhette Dunakeszi határában az a nagy dugó, (ezt a diplomáciai terminológia forgalomtorlódásként definiálja), mert türelmetlenül nyomta a kapucsengőt, holott be is rúghatta volna az ajtót.

Fegyelmezetten átvettem az értesítést, elég nehezen volt olvasható, látszott a dokumentumon, hogy fénymásolóval készült, nyilván mostanában sok kell belőle.

A jegyzékből sajnos nem derült ki, hogy miért hívatnak be a külügybe; próbáltam felidézni, hogy az elmúlt napokban a nagy nyilvánosság előtt mondtam-e valami olyasmit, amit a tárcavezető szemenszedett hazugságnak minősíthetne és a Bem téren majd a fejemre olvashatná. Ilyenre nem emlékszem, bár szerdán a sarki sörözőben – egy renegát cseh liberálist idézve – valóban tettem olyan kijelentést, hogy a nagyfőnök képét megint leszarták a legyek.

Sajnos fogalmam sincs arról, hogyan kell öltözködni egy ilyen kényes diplomáciai aktus alkalmával, ezért felhívtam Görög Ibolya protokollszakértőt, aki megnyugtatott, hogy egy ideje már nincs külön dress code, ezt a minisztérium folyosóin ténfergő sportemberek ruházatán magam is látni fogom. Javasolta még azt is, hogy a vizit előtt menjek el a fodrászhoz és zseléztessek.

Másnap a megadott időpont előtt jó fél órával jelentkeztem a főportán, mondván, hogy behívót kaptam. A portás végigmért, majd kioktatott, hogy én nem behívót kaptam, hanem csupán bekérettek a Külügyminisztériumba. Majd felszólított, hogy húzzak egy sorszámot.

A váróteremben mellettem a román nagykövet ült, és a Magyar Idők című kiadvány aznapi példányát lapozgatta. Észrevettem, hogy izzad a tenyere. Elmondta, hogy nagy bajban van, mert a főnöke – a román külügyér – autista cselekedetnek minősítette a gyodát, és ezért most ő fogja kapni a letolást. A hóna alatt egy orvosi szótárt szorongatott, de látszott rajta, hogy az efféle érvelésben nem nagyon bízhat. Ő persze tudja, hogy az elmúlt 1000 évben Magyarország többször is megvédte önmagát és Európát (neki speciel most csak 1968 jutott az eszébe), de ő most teljesen tehetetlen, mert ne tudjam meg, hogy milyen az, amikor az ország miniszterelnöke ellen bűnvádi eljárás van folyamatban!

Ekkor ült mellénk a horvát nagykövet, és jelezte, hogy neki is volt olyan miniszterelnöke, akit már lecsuktak, bár a többiek még csak a körözőlistán vannak. Őt most azért kérették be, mert hazája órák alatt összeomlott, és tök alkalmatlan a schengeni övezethez való csatlakozásra, ráadásul a magyarok még mindig nem felejtették el Jellasicsot, bár az a meccs 0:1-re végződött.

A horvát nagykövet egyébként tárgyilagosan belátta, hogy Zágrábot csak az mentheti meg, ha ők is kapnak egy 41 kilométeres szakaszt a hungarikum-kerítésből, bár egyes pesszimisták szerint a terroristák ezután a 42. kilométernél fognak átözönleni. A magyar sztárdiplomácia vezetője most azért ekézi a horvátokat, mert rátolták a migránsokat Magyarországra, pedig ők csak egy – már a magyar–osztrák határnál – bevált ötletet einstandoltak. Elárulta: ő már titokban felvette a kapcsolatot a svájciakkal, akik állítólag ki akarják tiltani országukból a magyar miniszterelnököt.

Ekkor telepedett le mellénk a szerb külképviselet – ugyancsak bekéretett – vezetője, aki elpanaszolta: úgy érzi magát, mint a japán Nomura nagykövet Washingtonban 1941. december 7-én. A hadüzenettel a zsebében addig várakoztatták, míg az övéi Pearl Harbourt szarrá nem bombázták. Így lett ebből hadüzenet nélküli háború. Kollégái igyekeztek megnyugtatni a szerb nagykövetet: most azért nem ilyen súlyos a helyzet, persze Belgrádnak sem kellett volna pattognia amiatt, hogy a tévéostrom után rendbe hozott vízágyúval a hazájukat védő magyarok véletlenül átspriccoltak a szerb–magyar határon! Nem beszélve arról, hogy közben meg a szerb területről fegyveres támadás érte Magyarországot. Még azt is a déli szomszédaink szemére olvasták: fogalmuk sincs arról, mi történik Horgosnál! Az excellenciás csak annyit tudott mondani, hogy tudomása szerint nyugalom van, a horgosi csárda ki van festve, és oda jár a cimbalmos a cimbalmával cimbalmozni minden este, a Duna World híradója után.

– Bennünket meg lehazugozott! – lépett a csoporthoz a Görög Köztársaság Budapestre akkreditált nagykövete. A többiek – különösen az osztrák és a román nagykövet – lehurrogták, hogy őket sokkal többször minősítette hazugnak a magyar fődiplomata. Az abház nagykövet arról panaszkodott, hogy őt is bekérették, pedig igazolni tudja, hogy a két államnak nincsenek diplomáciai kapcsolatai, sőt Magyarország nem is ismeri el Abházia függetlenségét.

A diplomáciai kar jelen lévő tagjai egy kicsit meglepődtek, amikor a várószobába belépett az azerbajdzsáni nagykövet is, aki elnézést kért, csak a mosdót kereste.

Ennél nagyobb meglepetés csak akkor volt, amikor a miniszter kabinetfőnöke engem szólított be elsőként. Leültetett a dolgozószobájában, és örömmel újságolta, hogy a legutóbbi futsalmeccsen a büfében megtalálták az elveszettnek hitt BKV-bérletemet, és a miniszter úr további jó szurkolást kíván.