Dobbantanak

Megyesi Gusztáv
2016. 08. 31. · Hócipő 2016/18
Tíz napja ért véget az olimpia, de mintha egy éve rendezték volna, az élet nagyon nem állt meg egy pillanatra sem. Olimpiai súlylökő bronzérmesünk, például, részt se tudott venni a Syma-csarnokban a magyar olimpikonok köszöntésén, mert Párizsban már versenye volt. Hosszú Katinkát kár is említeni, ő párnapos lazítás után a Chartres-ban zajló világkupa első napján máris győzött 200 m gyorson, 200 m vegyesen és 100 m pillangón. Ha belegondolunk, hogy az átkosban az olimpia utáni első versenyeken nem is az eredményekre volt kíváncsi a nagyközönség, hanem a hiányzókat vette számba, hányan nem jöttek haza a játékokról a dobbantást választva, akkor óriási az előrelépés.

Nálunk. Mert akadnak versenyzők, akik a versenyek után sem hagyták el Riót, mert féltik az életüket. Feyira Lilesa, az etiópok futója ezüstérmet szerzett, s a tradícióknak megfelelően hazájában most nemzeti hősként kellene, hogy ünnepelje őt a hivatalos Etiópia is, ám ő nem mer hazamenni, mert fél, hogy börtönbe vetik, netán ki is végzik. Amikor ugyanis a verseny végén áthaladt a célvonalon, kezeit keresztbe tette maga előtt, így tiltakozva a hazájában uralkodó diktatórikus viszonyok ellen, s hogy ártatlan embereket börtönöznek be. A versenyző annak ellenére nem mer hazautazni, hogy a kormányszóvivő rádióadásban ígérte meg, hogy nem lesz semmi bántódása, s tán nem alaptalanul: az etióp olimpikonok fogadásán meg se említették Lelisa nevét és ezüstérmét, ez a sportoló Etiópiában többé nem létezik.

Jó, ez színtiszta politika. Hanem a rendkívül sikeresen szerepelt és világszerte népszerű kenyaiak egész küldöttsége Rióban vesztegel, ugyanis a Kenyai Olimpiai Bizottság túl drágának találta a hazautazási költségeket, s határozatuk szerint addig maradnak, lényegében favelákban, amíg olcsóbb repülőjáratot nem találnak. Kérdés, hogy ez a határozat érvényes-e, az ország sportminisztere ugyanis időközben feloszlatta az olimpiai bizottságot, mégpedig az egetverő botrányokra hivatkozva. Gond volt az utaztatással, a szállással, az ellátással, sokan a felszerelésüket se kapták meg, bizonyos Michel Rotichról, az atléták vezetőjéről pedig kiderült, hogy pénzért adott információkat a várható doppingvizsgálatokról, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség haza is küldte őt az olimpiáról; ilyen körülmények között nyertek a kenyai atléták hat aranyat, hat ezüstöt és egy bronzot.

Ha igazak az információk, akkor a kenyai érmek Oroszországban hat BMW X6-os, hat BMW X5-ös, illetve egy BMW X4-es luxusautónak felelnek meg, legalábbis Putyin elnök minden orosz éremszerzőt az említett gépkocsival jutalmazott. Ez, 56 orosz éremről lévén szó, jelentős kiadás, sőt az orosz kormány a riói paralimpiáról kitiltott orosz sportolóknak fájdalomdíjként külön versenyt is rendez. Érdekes, hogy a riói játékokról a teljes orosz atlétacsapatot, a kajakosok és súlyemelők többségét is kizárták, mégse lesznek Moszk­vában Béke és barátság-versenyek, mint az 1984-es Los Angeles-i olimpia idején, amikor a szocialista országok többsége bojkottálta a játékokat, s külön ellenolimpiát rendezett. Lehet erre azt mondani, hogy akkor a politika váltotta ki a távolmaradást, most viszont a dopping, hiszen a bizonyítékok szerint az oroszok állami szinten, központilag kokszolták a versenyzőiket, ám ennek semmi értelme, ugyanis Putyin elnök szerint a kizárásokkal „haszonvágytól és gyávaságtól” vezérelt politikai döntés született.

A haszonvágyban lehet valami, mert Rióból az Európai Olimpiai Bizottság elnöke, Patrick Hickey se tér haza egy ideig, a 71 éves ír sportvezetőt ugyanis letartóztatták, mert kiderült, hogy jegyüzérekkel állt kapcsolatban, mintegy 800 darab illegális belépőt találtak nála. Gyávaságról speciel nem beszélhetünk, mert amikor elkapták, a szomszéd szobába menekült, végül azonban a közelharcban a túlerő legyőzte.

Sőt, van rá esély, hogy egy világklasszis úszó, Ryan Lochte is eltölt vagy másfél-két évet Rióban. A hatszoros olimpiai bajnok úszó a versenyek után berúgott a társaival, majd egy benzinkútnál összeverekedtek az alkalmazottakkal, hogy aztán a televízióban Lochte már arról beszéljen, hogy őt és társait fegyveresek kirabolták. Brazíliában a hatóságok félrevezetéséért másfél-két évet is lehet kapni, s a távollétében is elítélhetik; kérdés, hogy az USA kiadja-e őt.

Lochte helyett új sztárok születtek az olimpián, közülük a legnagyobb érdeklődést és szimpátiát a ma már Berlinben élő, és a menekültek csapatában szereplő szír úszónő, Juszra Mardini váltotta ki, s egy kivételével a világ összes tévécsatornája őt mutatta és róla beszélt. Nem véletlenül: a 18 éves lány a testvérével egy túlterhelt csónakban menekült a tengeren, majd mikor a lélekvesztő a túlsúlytól elkezdett süllyedni, az életükkel játszva beugrottak a vízbe, s a csónakba kapaszkodva dacoltak a hullámokkal mintegy három órán át.

Az egyetlen tévécsatorna, amelyik az úszás selejtezőjén még a szír lány nevét se mondta be, a magyar állami televízió volt.

Ami, mondjuk, a két migránshír közé szorított olimpiai közvetítéseket látva nem meglepő. A magyar közvéleményt amúgy is egy ennél sokkal nagyobb jelentőségű honi sporthír foglalkoztatta: az Adrián egy másfél milliárd forintba kerülő, 35 méter hosszú, 12 személyes luxusjacht fedélzetén felfedezték Mészáros Lőrinc felcsúti gázszerelőt, földművest, horvát és magyar futballklub-tulajdonost, sportvezetőt, amint épp az aratás és az olimpia fáradalmait piheni ki.