Az Üldözött Nemzeti Újságírók Segélyalapja

Para-Kovács Imre

2019. 11. 06. · Hócipő 2019/23

Kevés dolog tudta annyira felbosszantani miniszterelnök urat, mint a sajtószabadság elleni támadás. Ilyenkor alig volt étvágya, undorral lökte oda Mészáros Lőrincnek a közbeszerzéseket, még az sem vidította fel, amikor Szijjártó Péter behívatta a holland nagykövetet, és elmagyarázta neki, hogy a magyarok találták fel a tulipánt. Estére összehívta a kormány sajtószabadságért felelős tagjait, berendelte a közszolgálati média vezetőit és a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány vezetőit is berendelte volna, ha nem amúgy is a lábtörlőn tartózkodnak életvitelszerűen.

Szó nélkül adta kezükbe a levelet, a Lokál megdöbbent és megfélemlített munkatársainak levelét, ami kalandos körülmények között jutott el a karmelita kolostorba, mivel a támadás hevességétől sokkot kapott szerkesztők attól rettegtek, hogy a küldeményt elfogja a Várba menet a főpolgármesteri rohambrigádok valamelyike, ezért belevarrták Ómolnár Miklósba, aki – ugyan némileg darabosan, de – végül sértetlenül közelítette meg a miniszterelnöki rezidenciát.

A levélben az állt, hogy az alkalmatlan diktátor, Karácsony Sándor be akarja tiltani a budapestiek kedvenc napilapját, ezért miniszterelnök úr, és esetleg a közelben tartózkodó orosz csapatok segítségét kérik, valamint azért esedeznek, hogy az ELMŰ, a MOL és a Gazprom haladéktalanul utaljon át egy-egy milliárdot a szokásos számlaszámra, különben a sajtószabadságnak nyoma sem marad, hiszen a demokrácia, különösen a kereszténydemokrácia nem olcsó mulatság, mert bizony a sajtószabadságnak ára van, a keresztény sajtószabadságnak pedig pláne.

Az alkalmatlan diktátor, Karácsony Benő részéről elhangzott az is – folytatódik a levél –, hogy a jövőben a Lokált úgynevezett újságárusok árulnák a fővárosban, ráadásul pénzért, ami komoly veszélyt jelent a lap jövőjére, hiszen a Magyar Nemzet is úgy fogy el 47 példányban, hogy minden másodikba ajándék ötezrest csomagolnak.

Orbán Viktor elnézett a válságtanácskozók feje felett, és arra gondolt, érdemelnek-e egyáltalán a budapestiek ilyen színvonalas ingyenes lapot, amikor a Nemzeti Együttműködés Rendszerének csodái ellenére is képesek voltak az ellenzékre szavazni, aztán az jutott eszébe, hogy beszél majd Bakondival, hozzák el a kerítést a határról, oda már úgysem jön senki, viszont ha bekerítik Budapestet, ezek a rohadékok nem terjednek el az egész országban, a határvadászokat átképzik újságárusnak, és egy határozott alaptörvény-módosítással elvonják a főpolgármester maradék jogköreit, kineveznek egy Budapest minisztert, aki odacsap a renitens kerületeknek, Karácsony meg bábozhat napestig, vagy nekiállhat elhordani a sittet a Ligetből, mert a tervek szerint a beruházás leállítása után a kivitelezők 8 méter vastagságban beborítják az egészet, nagyjából a Thököly úttól a Lehel utcáig.

A miniszterelnök egyetlen intéssel véget vetett a duruzsolásnak. – Ha a sajtószabadságot támadják, az olyan, mintha a kereszténydemokráciát támadnák – mondta, és ránézett Semjén Zsoltra, aki először párologni kezdett, majd hangosan dorombolt. – Ha a kereszténydemokráciát támadják, akkor engem támadnak, ha pedig engem támadnak, akkor az én orosz barátaimat támadják. Ha pedig az én orosz barátaimat támadják, akkor ők megállnak a csökkentett észlelhetőségű Admiral Gorskov fregattal a Margit híd budai hídfőnél, és addig lövik a várost, amíg nem lesz újra sajtószabadság. De van B terv is, mert az Európai Unió elkényelmesedett bürokratái (hullámzó kuncogás az egész teremben) minden bizonnyal értetlenkednének, ha magyarosan rendeznénk ezt a problémát, mivel annyira belefeledkeztek a buzulásba és a migránsok befogadásába, hogy már el sem tudják képzelni: vannak még olyan országok, ahol férfiasan, egyenesen és hatékonyan védik meg a sajtószabadságot (felhőtlen kacagás).

Semjén Zsolt ekkor már szublimált, majd újra és újra lecsapódott, de még légnemű miniszterelnök-helyettesként is olyan tekintettel nézte a miniszterelnököt, mint vemhes oposszum a trágyagilisztát.

– Egyelőre tehát átcsoportosítjuk a budapesti közlekedésre szánt összeget az üldözött nemzeti újságírók segélyalapjába, majd elindítunk két közszolgálati tévécsatornát, hogy ellensúlyozzuk a balliberális médiafölényt, különös tekintettel a fővárosra és azokra a vidéki nagyvárosokra, ahol átmenetileg rémuralmat építenek a moslék koalíció pribékjei. Az egyiken 24 órában migránsok által felgyújtott templomokat mutatunk, a másikon az utca embere fog nyilatkozni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének előnyeiről a rothadó Nyugattal szemben, miközben Kósa Lajos bólogat.

Amikor a válaszlevél megérkezett, a kétségbeesett nemzeti újságírók éppen egymást bújtatták a Pasaréti út teljes hosszában, ám Orbán Viktor mondatait olvasva megkönnyebbültek, hiszen a vörös terror elkövetőinek a szellemi örökösei ma is köztünk élnek ugyan, de a Lenin-fiúkat számon tartja a nemzeti kormány. Azért a sofőrnek meghagyták, hogy sehol se álljon meg hazafelé.