Szellemileg friss és lendületes

Váncsa István

2020. 02. 26. · Hócipő 2020/05

Az elmúlt száz év magyar történetében az utolsó tíz évünk volt a legsikeresebb, hangoztatta gazdánk az évértékelőjében, mi azonban tudjuk, hogy ezt csupán a rá mindig is jellemző szerénység mondatja ővele. A pontos megfogalmazás inkább úgy hangzana, hogy ez a tíz év volt a legsikeresebb decennium a Homo sapiens egész történetében, ami a legfrissebb tudományos eredmények szerint nagyjából félmillió éve vette kezdetét. A mi legfőbb feladatunk e tárgyban az, hogy vigyázzunk a lelki egyensúlyunkra, nehogy az evvel szükségképp együtt járó és már-már elviselhetetlen fokú diadalérzet a maradék józan eszünket is elvegye.

Nem a levegőbe beszélek, kormányzó urunk évértékelőjében akadnak különös mozzanatok. „Tíz évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy egy nép, amelyik kitalálja a Rubik-kockát, azt is ki tudja találni, hogyan oldjon meg egy reménytelennek tűnő válsághelyzetet” – rajzolta föl az elméleti kiindulópontot.

Csak hát a Rubik-kockát nem a magyar nép, hanem egy Rubik Ernő nevű építész találta fel a hetvenes években, ahogy például a helikoptert Asboth Oszkár, a golyóstollat Bíró László József, a telefonközpontot pedig Puskás Tivadar alkotta meg. Teljes nációk ilyesmivel nemigen szoktak előhozakodni, ezért van az, hogy a magyar népnek egyetlen bejegyzett szabadalma sincs.

Ennél is figyelemre méltóbb magának a nemzetmentő akciónak a tételes, részletekbe menő ismertetése, amiből mindenki megtudhatja, hogyan ragadtuk ki a hazát a sátán karmai közül:

„Vettünk egy nagy levegőt, megvetettük az alapokat, és lett végre egy keresztény, nemzeti alkotmányunk. Köszönet alkotmányozó elnökünknek, Schmitt Pálnak! Isten éltesse, vivát, vivát, vivát!”

Sűrű, velős szöveg, elsőre csak a nagy levegőt és a megvetett alapokat érteni belőle, a többit homály fedi. Lett végre egy keresztény, nemzeti alkotmányunk. Rendben, de akkor az úgynevezett történeti alkotmány mégis mi a fene volt? Lehetséges válaszok: (1) keresztény, ám kozmopolita, (2) nemzeti, de pogány, (3) istentelen és nemzetellenes, (4) puszta fikció.

Nem igazán akar ez összeállni.

2015-ben az Alaptörvény elfogadásának negyedik évfordulója alkalmából konferenciát tartottak a Parlamentben, miniszterelnök urunk akkor azt mondta, hogy a történeti alkotmány, amíg a magyar állam fennáll, mindig is létezni fog, ezért is nevezik a négy éve elfogadott dokumentumot Alaptörvénynek, amely „beépülhet a történeti alkotmány szövetébe és vívmányai közé”.

Ebből főzzünk nyúljás pacalt, ha marad rá időnk.

Az „alkotmányozó elnök” fogalmával sok gondunk nincs, annak ugyanis végképp se füle, se farka, noha Schmitt Pál egyik nyilatkozatából az derül ki, hogy ő ezt a kifejezést már hallotta valahol.

Az itt következő leirat állítólag betűhív: „Én a magam, én nem lehetek alkotmányozó elnök, így, hogy mondjam, olyanról beszélt, amit én nem tudok megtenni, de a folyamatnak a magam szerény módján én is szeretnék részese lenni.” Csakugyan részese lett, amennyiben gondolkodás nélkül írta alá az elébe rakott dokumentumokat, sőt a papírszalvétát is akár („nem gátja, hanem motorja”), de hogy „alkotmányozó elnök” lett volna, azt már nem fogadja el. Ami sok, az sok, még neki is.

Mindebből azonban eszünkbe ne jusson azt a következtetést levonni, hogy kormányzó urunk úgynevezett évértékelője teljes zagyvaság, azt ugyanis nem tudhatjuk. Csak azt tudhatjuk, hogy nem értünk belőle egy mukkot se, illetve amit mégis érteni vélünk, az a mi fülünkben hülyeségnek hangzik. Próbáljunk ki egy másik fület, vagy hallgassunk a független szakértőkre. Igazságügy-miniszterünk például azt mondja, hogy szeretne ő szellemileg olyan friss és lendületes lenni, mint a miniszterelnök, vagyis erősen sanszos, hogy a hiba csakugyan a mi készülékünkben keresendő. Mindamellett vegyük – csupán a próba kedvéért – ugyanennek a miniszternek egy másik, nemrég elhangzott kijelentését, amelyben kormányunk legnagyobb teljesítményét jelölte meg.

Igazságügy-miniszterünk szerint kormányunk legnagyobb teljesítménye nem más, mint a jogállamiság folyamatos tiszteletben tartása.

Mondta mindezt akkor, amikor a magyar állam operatív vezetője minden erejével a jogrendszer maradványai ellen uszít.

Kormányunk a törvényességet, joguralmat vagy jogállamiságot, nevezzük úgy, ahogy akarjuk, tíz évvel ezelőtt sztornírozta, azóta pedig folyamatosan tisztelettel adózik neki, most már ugyanis könnyű.

„A kormány a bíróságok függetlenségét a demokratikus jogállam elengedhetetlen részének tartja” – deklarálta a miniszterelnökséget vezető miniszter a minap, azt állítva evvel, hogy van egy hatályon kívül helyezett akármicsoda, ami egy másik, ugyancsak hatályon kívül helyezett akármicsoda részének tekintendő. Kukutyin faunájának jellegzetes madara a rézfaszú bagoly.

Mondanunk se kell, hogy a miniszterelnökséget vezető minisztert is kíméletlen igazmondás jellemzi, kemény tekintetű magyar ember ő, ami a szívén, az a száján, lacafacázás sehol. A legfontosabb pedig az összhang, vagyis hogy az igazságügy-miniszter és a miniszterelnökséget vezető miniszter egymást igazolják, megszólalásaik olyan égi harmóniában olvadnak össze, mint Monteverdi madrigáljaiban a szólamok.

Aztán felhangzik a Soros-motívum, és a természet is pisszenés nélkül figyel.

Nemrég azt találtam írni az ÉS-ben, hogy a Soros-narratíva kezd kifulladni, az effajta szövegekre a célközönség immunissá vált, ergo ez az egész dolog ma már kontraproduktív. Ezért van az – kockáztattam meg a jóslást –, hogy az agitprop tevékenység a továbbiakban egyre inkább a cigánybíró-vonalra fog összpontosulni, a Soros-narratíva pedig lassacskán háttérbe szorul.

Nem az én dolgom lett volna megsaccolni, hogy egy szellemileg friss és lendületes államférfi elméjében mi jár.

Soros a 90-es években háromszor próbálta kifosztani Magyarországot, mondja most kormányzó urunk, először, amikor felajánlotta, hogy a magyar államadósságot vagyonra váltja át, másodszor, amikor vételi ajánlatot tett az OTP-re, és harmadszor, amikor évente egymillió migráns Európába telepítését akarta szponzorálni.

Vagyis Soros vagy úgy fosztogat, hogy megkérdezi, eladó-e ez a cucc, és ha nemleges választ kap, hazamegy, vagy pedig úgy, hogy menekültek megsegítésén gondolkodik. Sátáni fajzat, és ezt mindennél jobban bizonyítja az a körülmény, hogy 2017-ben a teljes vagyonának csaknem nyolcvan százalékát az általa létrehozott Open Society alapítványoknak utalta át, ahogy ezt a Wall Street Journal annak idején meg is írta.

Hogy ezt mért csinálta, az nem kérdés, azért, hogy ártson.

Azt már mondanunk se kell, hogy ártani legfőképp Magyarországnak akar, minket ugyanis mindenkinél jobban gyűlöl, és a pokol fenekén szeretne látni. Ellentétben a nála is nagyobb pénzügyi zsenivel, Lőrinc baráttal, akinek ugyan csak 1,1 milliárd eurója (1,3 milliárd dollárja) van, viszont átlagbérből élő nyájas olvasómnak, ha ennyit akart volna összekuporgatni, hozzávetőleg Kr. e. 40 000 óta kellett volna az egész jövedelmét félreraknia.

Lőrinc ráadásul szeret minket, és mindig nyájasan mosolyog.