Nem értem - 2004/11

Farkasházy Tivadar
2004. 05. 26. · Hócipő 2004/11
ÉRETTSÉGI TÉTEL
Egy alsó-szászországi gimnazista bénította meg hetekre a világ számítógépeit. A német rendőrség a CIA, az FBI és a Microsoft segítségével talált rá a 920 lelket számláló Waffensen faluban, érettségire készül, és informatikus szeretne lenni. Csütörtökön töltötte be 18. életévét, és péntek reggel vették őrizetbe, persze nem mentek semmire, hisz az elkövetéskor még fiatalkorúnak számított. A Sasser május elsején indult pusztító útjára, és nem kellett hozzá gyanús e-maileket megnyitni, csupán az internetre való csatlakozással gépek millióit fertőzte meg, percenként leállítva és újraindítva őket. A vírustól órákat késtek a Delta és a British Airways repülői, megbénult a tajvani postahálózat, több hongkongi minisztérium, megbolondult az American Express, a német Postabankban pedig újra golyóstollal kellett számolni. A Waffensen és a Sasser szavak furcsa dallama persze rögtön beugrasztja Waffen SS-t, pedig a srác csupán szülei „PC Help” üzletét akarta fellendíteni. Szakértők szerint a februári NetSky mögött is ő rejtőzhet, amire a féreg 28 verziójának egyikében konkrét utalás is található. Elképzelem, amint benn bütyköl a szobájában a Sasseren, anyja pedig a konyhából kiabál:
- Mit szöszmötölsz, gyere enni!
- Mindjárt, mami, csak befejezem!

Egy másik srác kinézte az internetről, hol gyártják és tárolják a legfertőzőbb baktériumtörzseket, s hamis fejléccel írt egy megrendelést pár tucatra. Meg is kapta volna őket, de sürgette az intézetet, ahol gyanút fogtak, a rendelés egy metropolis likvidálására elég lett volna. Két cigiző katona pedig két hete repítette a levegőbe Ukrajna legnagyobb hadianyagraktárát, már ha a mezőn tárolt tízezer tonna lőszer annak nevezhető. A Grad, Szmercs és Uragan rakéták lerombolták Novobogdanovkát, a fedorovkai vasútállomást, öt halott mellett hétezer embert kellett kitelepíteni. A kár meghaladja a 85 milliárdot. A rakéták valaha a NATO-ra voltak irányítva, mindet a kivonuló szovjet csapatok hagyták ott, talán nem volt kedvük tovább vonszolni. Amit Nixon, Carter és Reagan együtt nem tudott elérni, azt megtette két csikk. Ha hozzávesszük, hogy alig pár kilométerre volt tőle egy minden bizonnyal teljesen biztonságos ukrán atomreaktor, akkor nem járunk messze az igazságtól, ha megjósoljuk, az emberiséget lassan bármelyik egyede simán elpusztíthatja.

TOLLAL ÉS FEGYVERREL

Tízezer példány fogyott eddig Németországban Szaddám Huszein Zabibah és a király című szerelmes regényéből. A könyv kötelező olvasmány volt az iraki iskolákban, s a családon belüli erőszakról szól, a gyönyörű Zabibahot ugyanis megerőszakolja a férje, aki ezért a király pártfogását kéri, vagyis az övé lesz. Az uralkodó bosszút esküszik a férj ellen, majd mindhárman elhunynak. Álomfejtő CIA-kritikusok szerint Zabibah az iraki nép, gonosz férje az USA, a király pedig a szerző. Hát, nem tudom, éljen a sajtószabadság, bár akkor Hitler akvarelljeit miért nem engedték kiállítani pár éve Itáliában? Valami csúnyát is ráfestett? Pedig a magánéletben igen kedves ember volt, fennmaradt néhány színes filmtekercs a berchtesgadeni sasfészekből, melyeken gyerekekkel enyeleg, hölgyekkel diskurál, és kutyusokat simogat. Brezsnyev korszakos prózája, a Kis föld is megérne egy újabb kiadást, Ceausescu szintén próbálkozott a szépirodalommal, s tán a Sztálin-öszszesben is akad egy kis költészet. Pol Pot remek disszertációt írt a Sorbonneon, biztos idézett benne néhány keleti bölcset. Mao Vörös és Kadhafi Zöld könyvét is érdemes lenne átlapozni, ahogy Szálasi is sokkal büszkébb volt a könyveire, mint nemzetvezetői teendőire. Még Mussolinitól kéne összekaparni valamit, s akkor egy sorozat is kikerekedhet belőle. Rákosi műveltsége sem közismert, pedig minden alkalommal felkészült író vendégeiből, akik szinte megrökönyödtek, amikor kávézás közben idézgetett tőlük. Annyi szép volt a XX. században, érdemes lenne a diktátorok és a tömeggyilkosok líráját is megőrizni. Persze illusztrálva, Zabibah történetéhez például jól illene, amint néhány iraki ellenzéki feje még kikandikál a darálóból. Ha ki akarnék szúrni Tibi bácsival, megkérném, dedikáltasson nekem egy példányt, hiszen azt ígérte, hogy ezentúl az apukák és az anyukák kívánságait is szívesen teljesíti.

VESZTESÉG
A világ egyre kisebb, az Irakban lefejezett Nick Berg egy egyetemre járt a World Trade Center elleni támadás egyik résztvevőjével, s a számítógépét is kölcsönadta neki.

A The Sunday Times szerint egy másik kiszemelt terrorista 2000 tavaszán, New Yorkba érkezésekor kijátszotta a repülőtéren reá várakozó helyi kapcsolatait, busszal Atlantic Citybe, a keleti part kaszinóvárosába utazott, ahol eljátszotta az al-Kaida által rábízott ötezer fontot. Majd jelentkezett az FBI-nál, ahol egy háromhetes kihallgatási kurzus keretében elmondta, Manchesterben pincér, de Pakisztánban végzett repülőgépeltérítési szakon, és az lett volna az első és utolsó munkája, hogy egy Boeinget nekivezessen egy toronynak. Nem hitték el, pedig állításait a hazugságvizsgáló is igazolta. Visszaküldték a Scotland Yardnak, akik kihallgatása után szabadon engedték. A történet ellen szól, hogy lemondott a Daily Mirror főszerkesztője, miután kiderült, hogy az általuk leközölt fotón látható brit katonák egy olyan teherautón kínozták foglyaikat, amelyik sosem járt Irakban. Ez ugyan egy másik lap, de azonos piacon.

ÁRFOLYAM
Oszama bin Laden fél kiló aranyat fizet egy japánért/olaszért, egy kiló jár angolért/amerikaiért, míg az ENSZ főtitkár és az iraki amerikai kormányzó egyaránt tíz kilót ér. Az iraki iraki kormányzót már ki is fizethették. Vagyis nekik mindegy, ha a terepet az USA netán átengedné az ENSZ-nek, amelynek ottani épületét az al-Kaida rég a levegőbe repítette. Csak hogy tudjuk, mennyit számít náluk, amiért nálunk és a világon több párt is küzd. Lásd még a kéksisakosok kibicelését a szrebenyicai mészárlások idején.

TOTÁLKÁR
A Taguba-jelentés szerint a Guantanamón alvásmegvonással és sötétzárkás büntetésekkel tálib foglyokat puhító Miller őrnagyot küldték Irakba, aki az információgyűjtés felgyorsítása érdekében javasolta:
az őrök tevőlegesen vegyenek részt azoknak a feltételeknek a megteremtésében, amelyek elősegítik az információk sikeres kiszedését az őrizetesekből.

Szépen hangzik, egy külső cégnek tán így volt a legolcsóbb a megrendelés teljesítése. Hamarosan nekünk is szembe kell nézni azzal, hogy a kényszersorozás ugyan sokaknak elfogadhatatlan volt, de miképp egyeztethető majd össze a profi hadsereggel a morális elkötelezettség és a hazafias kötődés? Munkahelyi feltétel lesz, akár a japán gyárakban? Nem beszélve arról - s ezzel egy katonát sem akarok megbántani -, ha szadista lennék, inkább próbálkoznék egy profi alakulatnál, mint, mondjuk, az üdvhadseregben. Genova, Pisa és Firenze sokat háborúzott egymással a XI. századtól, ám egy idő után a városállamok patríciusai rájöttek, a zsoldosvezérek alaposan megkopasztják őket, ráadásul csalnak, előre megállapodnak pár halottban, aztán többet jelentenek. Mert van a profizmusnak is jó oldala, ha mind a két fél az.

MSZP KAMPÁNYNYITÓ
Werber és Tóbiás beindult, debilfesztiválnak is elmenne, Kádár azért egy picit felhúzná a vállait, és összehúzná a szemeit, legalábbis az egyiket: - Kedves elvtársak, nem kéne egy kicsit csendesebben?

MI A TEENDŐ?
Nem nyomott gombot az ellenzék, mivel úgy érzi, hogy pártkötődés alapján javasolták Farkas Istvánt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét irányító tanács elnökévé. Mást nem olvasok, mint hogy az újságírónak elfogulatlannak kell lennie, és ilyenkor csak az adott esetet nézze, ne azt, mások hogyan tették. De ha a múlt említése nélkül marasztalom el a mát, akkor magam is hozzájárulok ahhoz, hogy visszajöjjenek az előzőek, akik olyan pártkötődés nélküli szakembereket helyeztek a független szervezetek élére, mint Szász Károlyt, Mellár Tamást, Simicska Lajost, Polt Pétert, nem beszélve Kondor Katalinról és Szabó László Zsoltról. Vagy van egy harmadik verzió is? Jó, de az Csukás István és Lázár Ervin műfaja.

BARÁTHOK KÖZT

Persze ha az ember szóvá teszi az Orbán papa bányáit, akkor a Medgyessy gyerekek esetén se hallgathat. Nem csodálkoznék, ha a miniszterelnök a közeljövőben titokban felkeresné unokája osztályfőnökét, hogy a gyerekkel legyen nagyon szigorú, mivel nem bánná, ha egy kicsit később végezné el iskoláit, és csak utána helyezkedne el a brüsszeli üzleti életben vagy a közszolgálati tévében.

A 22-ES CSAPDÁJA

Dühöngőknek szánt fizetős telefonvonalat vezettek be az Egyesült Államokban, percenként két dollárért bárki kidühöngheti magát. Ha átterjed hozzánk, akkor Kövér Lászlónak elég nagy lesz a számlája. Bár egy amerikai orvos szerint pont az ellenkezőjét érik el, mert a legtöbben az ordítozástól még jobban begurulnak. Ha jól értem, nem szabadna hagyni a Kövért. De hagyják.

ACAPELLA
Először csak azt tudtuk, valami Dalos a Dinamitból, ám Vikidál kijelentette, nem létezik: az egész kormányparancsra gyártott hazugság tisztességes emberek lejáratására. Aztán bocsánatot kért Ferótól, amiért jelentéseket adott róla, s el is nyilatkozta: A hír igaz, úgy döntöttem, szembenézek egykori zenésztársaimmal, és ezzel egyszer és mindenkorra lezárom a múltat.

Két hétre rá a Demokratában már tagadta, hogy aláírt volna bármilyen beszervezési nyilatkozatot vagy jelentést. Ezeket az ifjúságvédelmi osztály egyik tisztje írta az ő nevében, mert kellett hozzá egy hiteles személy. Nagy Ferótól való bocsánatkérését pedig tudatosan félremagyarázták, beismerésnek tüntetve azt fel: A jól fizetett bérsajtó azonnal kiforgatta a szavaimat, és a bocsánatkérést beismerésre fordította át. Ezzel az ocsmány taktikai elemmel a valóságshow-k szintjére degradálta a bukott diktatórikus rendszerből átvett módszert.

Kedves Gyula, megint nem stimmel. Már elég sokszor az orrom alá rakták a mikrofont, de még soha nem tudtam elengedni kapásból egy ilyen barokkos mondatot. Nem lehet, hogy ezt megint más írta, csupán ismét kellett hozzá egy hiteles személy?

ÚTELÁGAZÁS
Demszky nyílt vitára hívta ki a másik három EU-listavezetőt, mert úgy érzi, hogy az igazan fontos kérdések helyett botrányos tréningekről és mackófelsőkről folyik a közbeszéd. Bizonyara arra célzott, hogy az egyik tréningen a magyar címer csípte egyesek szemet, a másik tréningen pedig az izraeli. Azóta megoldódott problémája, helyettük mar mindenki az ő gyorshajtásáról beszel, amikor jóval száz felett repesztett a mátraszőlősi útelágazásnál:
- Hova siet, főpolgármester úr?
- Hova, hova, Brüsszelbe!

PISZKOS MÓDSZEREK
Nem lehet, hogy Dávid és Orbán az egészet kitalálta? Pontosabban Piszkos Fred, aki úgy védte meg Almira hercegét a Nagy Bivalytól, hogy elkezdte üldözni. Mire ádáz ellenfele azonnal a pártjára kelt. Orbán az elmúlt hetekben nem sokat törődött az övéivel, szépen rábízta Kövérre, Bayerre, Bencsikre és a többi mérsékeltre, inkább nekiindult a lakótelepeknek, egy villáskulccsal a kezében. Dávid Ibolyát viszont nem csupán azok a megmaradt MDF-esek kedvelik, akik nem kérnek a csatlakozásból, mármint a Fideszhez, hanem azok is, akiknek elege van a nagy pártokból, vagy egyszerűen csak nők (egy friss felmérés szerint a hölgyek körében a férfiakhoz képest kétszeres az MDF támogatottsága). És van egy negyedik csoport is, akinek nem hiányzik egy újabb diktátor, ám a balra se szívesen szavaznak. Most, hogy Orbán egyre nyíltabban kalapozik Dávid ellen, hátha odaszavaznak. Bár ennek némileg ellentmond egyik mondata: Aki nem éri el az ötszázalékos határt, az elveszíti azokat a voksokat, amelyeket a polgárok rá adtak. Ezért nem érdemes olyan közéleti szereplőkre szavazni, akiknek esetében akár csak a kétsége is felmerül annak, hogy nem lesznek képesek elérni a törvényben előírt határt.

Európa Orbánt most nemigen érdekli, s feltehetően Schmitt se azért iparkodik, mert a 2006-os győzelem után is Brüsszel és Pest között akar ingázni. Az egyszemélyes kht.-nak, azaz korlátlan hatalmú társaságnak volt erről egy árulkodó megjegyzése: Ez választás másról is szól majd, arról, hogy megvan-e még a bizalom az ország vezetői iránt. Eddig erről a kérdésről négyévente csak egyszer mondhattunk véleményt, most itt az alkalom, hogy két év után is megtegyük.

A többes szám első személy a legjobb, ez már a királyi ragozás, s igen szellemes. Eszerint két éve mondhatta volna azt is: Az volt a véleményünk, hogy ne mi legyünk.

KIVÁGÁS
A 200. Heti hetes előtt utánanéztem, mikor írták le először ezt a szót. Lassan araszoltam visszafelé, 200 méteres volt az I. Ferencz József, amelyik ’19-ben Triesztnél elsüllyedt, kétszáz aranyat kapott Hőgyes Endre az Akadémiai Nagydíj mellé A veszettség gyógyításáról című dolgozatáért, de így ítéletnapig tartott volna, aztán a homlokomra csaptam, nézzük át a Bibliát. Mármint kettesben az internettel. A kolléga kicsit hamarabb, fél másodperc alatt végzett, Mózes IV. könyvében bukkanva rá:
Azután monda Mózes Kórénak És kiki vegye az ő temjénezőjét, és tegyetek abba füstölő szert, és vigyétek az Úr elé, kiki az ő temjénezőjét; kétszáz és ötven temjénezőt (Károli Gáspár fordítása)

Verebes persze kevesellte:
- Kétszáz és ötven temjénező? Az semmi. Egy és félmillió, az igen!

EGYRE MEGY
A Fülöp-szigeteki választásokon helyhiány miatt az egyik faluban egy budit is átalakítottak szavazóhelyiséggé. Okos ötlet, oda is be lehet dobni.

ORSZÁGIMÁZS
Egyre nő a szervizturizmus, az osztrák Bécsben tankol, Sopronban javíttat. Pár hónapja sokan kétségbe vontuk, megér-e az államnak egymilliárdot fektetni a Forma-1-be. És lőn, hisz egész világ láthatta Monte Carlóban, hogy Baumgartner elől tizenegy kocsi került a roncstelepre, az övét viszont még szervizelni sem kellett. Ha kicsit hosszabb a verseny, a másik nyolc összetöri magát előle a győzelemért.

KITOLÁS
Lámfalussy Sándor a bejelentés előtt megmondta, ha két évvel elhalasztják az euró bevezetését, az azt jelenti, hogy most két évig nem akarnak semmit se tenni érte. Persze a másik csapat is tovább osztogatna, ahogy most is teszi, virtuálisan. Mert addig világos, hogy mifelénk embertelenül sok adót pakolnak az üzemanyag árára, de hogy mivel egalizálnák az általuk javasolt 20%-os csökkentést, arról egy árva kukkot sem szólnak. Tállai András a Napkeltében tíz percen át ecseteli, mennyire örülnének az autósok és a vállalkozók a Fidesz javaslatának, aztán lejár az idő. Betlen közben végig a kézfogásra koncentrál, pedig csak egyetlen szót kéne idéznie Benedek Tibortól:
- Mibul?

SPEKTRUM
Thürmer levelében arra kérte Orbánt, segítse elő, hogy a parlament mihamarabb döntsön a kórházprivatizáció elleni népszavazásról. Gyönyörű kép, Gyulánk hófehér ingben - mint Gerald Philipe a Pármai kolostorban -, papírt és pennát vesz elő, álmodozva ránéz a gyertyára, majd sercegni kezd: - Én írok Önnek!

Mélyen átérezve Nyájas Viktor szavait, mennyire régimódi ez a jobb meg a bal. Gazdasági programjuk is egyre közelebb áll egymáshoz, a nemzeti petíciót bizonyára Thürmer is aláírta, nem kizárt, hogy Werber Tóbiás hamarosan kiadja a jelszót: Összenő, ami összetartozik. Thürmer közben leteszi a lúdtollat, elmosolyodik, érzi, lélekben máris közelebb áll Orbánhoz, mint a fideszes körmendi polgármester. Neki ugyanis - velük ellentétben - van kórháza.

BALCZÓ-PARADOXON
Ha mindenek felett tisztelek egy sportolót, ám ő gyakran tesz elfogadhatatlan kijelentéseket, akkor menynyire kell figyelembe vennem olimpiai érdemeit, ha az általa mondottak semmiféle összefüggésben sincsenek a sporttal? Mert Orbán mögé lassan ácsolni lehet egy sporttribünt: Kokó, Gyarmati, Kárpáti, Buzánszky, Grosics, Egerszegi, Gyulai, Schmitt...

1984
Érdekes, akik folyton komcsiznak, azok most egy szót se szólnak amiatt, hogy a csehek példájára Schmittnek eszébe sem jut mondani valamit az 1984-es orwelli esetről, s ma is azt állítja, moszkvai döntés volt. Hát persze, de a soros aggastyán fegyverrel már nem kényszeríthette volna ránk, legfeljebb akad néhány gazdasági következménye, amit az akkori politikai vezetés nem vállalt fel. Ceausescu igen, nyertek is a románok 20 aranyat Los Angelesben. Továbbá 33 ezüstöt és bronzot. De akkor a Magyar Olimpiai Bizottság miért nem mondott le? Egy egész sportgeneráció álma foszlott szét, kevesen akadtak, akik a következőn is eséllyel indultak, olimpia nélkül mi a fenét csinál nyolc évig egy olimpiai bizottság? Ha átalakul Magyar Óceán Szövetségé, több hasznukat láttuk volna. Schmitt ráadásul akkor már a NOB tagja, ami általában életfogytos állás, itthonról tehetnek neki egy szívességet, ha valaki, legalább ő tiltakozhatott volna. Az indok az volt:, a felszított hangulatban a kinti emigránsok veszélyeztetnék a szocialista országok sportolóinak épségét. Schmitt 1984. augusztus elsején szintén megjegyzi a Népsportban: a legtöbben biztonsági okokból nem vesznek részt az olimpián. Emlékszem, ezt akkor Ulánbátor is bejelentette, el is elképzeltem a szörnyű percet, amikor a kaliforniai mongolok előbb lenyilazzák a Rodeo Drive és a Sunset Boulevard méregdrága boltjait nézegető sportvezetőinket, majd lovaikkal legázolják honfitársaik jurtáit az olimpiai faluban.

Lehet, hogy most se lesz olimpia, mivel hatalmas a káosz Athénban, igazságot szolgáltatva Deutschnak, hogy ezzel az erővel mi is meg tudtuk volna rendezni. De miért jó a világnak, ha négyévente ekkora síremlékeket állít fel, bár a hasonlat kissé sántít, mert a piramisokba mégis került egy ember, e méregdrága stadionokban viszont többnyire baglyok és denevérek tanyáznak utána.

ETYEKRE PÁTYON ÁT
A pátyiak szerint falujuk a terroristák célpontjává válhat, ugyanis hatalmas vegyi raktárt akarnak ott létesíteni, a polgármestert már egy észak-koreai atomreaktorral is hírbe hozták. Ráadásul a szomszédos Etyeken épül fel a világ legnagyobb filmstúdiója. Ott aztán szinte naponta lesz terroristatámadás, hiszen a filmvilág legalább húsz évig ebből fog élni.

KOSHER NOSTRA
A legjobbkor nyílt meg ezzel a címmel kiállítás a Bálint Zsidó Közösségi Házban. Ma lőtt szét egy sivatagi lakodalmat egy amerikai helikopter, a gázai övezetben az izraeliek taroltak, összesen hetven a halottak száma. Oz Almog neves izraeli művész installációja az amerikai szervezett bűnözésben szerepet játszó zsidó gengszterekkel foglalkozik, nehogy már csak az olasz maffiáé legyen a dicsőség.

LIGETI VASÁRNAP
Mimi azt mondta, menjünk ki a zöldbe, a csendbe, egy kicsit sétálni. Előbb futóverseny miatt terelnek el, aztán egy nyolcméteres Chevibe csúszik egy vasárnapi autós. A tó körül öt esküvői pár bolyong, az egyik vőlegény ölben viszi fel a partról fejjel magasabb aráját, mellette lépésben egy mentő csoszog, csendesen villogva, hátha szükség lesz rá. Anonymus ijedten dugja a fejét csuklyájába a benzingőztől, mert húsz kocsi parkol előtte. A Királydombon tucatnyi sátor, egyikben a Lazítani bömböl egy lakodalmas zenekartól. Lehajrázunk két rogyadozó futót, és elmegyünk megnézni, ma milyen színű Churchill.