Korrepciófesztivál

Litkai és Czki
2009. 07. 15. · Hócipő 2009/14
Idén is hosszas előkészítés előzte meg a II. erzsébetvárosi korrupciófesztivált. Háttéralkuk és vesztegetések sora hozta úgy, hogy idén a Terézvárosban rendezik meg az eseményt. A fesztivál ingyenes, ám a jegyár ezerötszáz forint, plusz háromszáz zsebbe.

Az ÁNTSZ és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet megvesztegetésének köszönhetően számos olcsó, ám átcímkézett étel, életveszélyes elektronikai cikk és rákkeltő ruházati termék örvendezteti meg a közönséget, ahogy óriási sikernek ígérkezik az első, kizárólag veszélyes hulladékokból készült ugrálóvár is, amit az izgalmak további fokozása érdekében nem rögzítenek.



A vásári csecsebecsék többségét pályázaton vagy közbeszerzéssel lehet megvásárolni, szerencsére izgalmak nélkül, hiszen előre tudni lehet majd, ki a győztes. Az árusok a megvásárolt termékekből 15-30%-ot visszaadnak a vásárlóknak zsebbe, sőt az igazoltatási szimulátornál gyakorolhatjuk majd azt is, hogyan nyújtsuk át azt a bizonyos összeget.

A fesztivál egyelőre július 30-ig tart, ám ha sikerül megvesztegetni a területfoglalási engedélyt kiadó hatóságot, akár augusztus 30-ig is élvezhetik a sajátos hangulatot a látogatók.