Oltatlanság

Farkasházy Benedek
2009. 11. 04.
Egy hónapja vacilálok, tegnap végre eldöntöttem: beoltatom magam. Hát nem kellett volna. Mármint nem oltatni nem kellett volna (mert addig sajnos minden igyekezetem ellenére sem sikerült eljutnom), hanem ilyen elhamarkodottan dönteni. Ugyanis a rémhírterjesztők elleni perrel fenyegető miniszter ide, az oltástól ódzkodó Fidesz-hívek oda, nem lehet oltóanyaghoz jutni. Akkor meg nem tökmindegy, van-e mellékhatása?

Ugye emlékeznek az első reakciókra? Világjárvány lesz, a spanyolnátha óta nem volt annyi áldozat, mint majd most, az idősek a legveszélyeztetettebbek, meg a fiatalok, illetve a középkorúak, később pedig a gyermekek lettek azok és a kismamák... Aztán jöttek azzal, hogy mekkora üzlet lesz a magyar oltóanyag, mert milyen jó, milyen gyorsak vagyunk, a kormány szétrendelte belőle az agyát, beoltják ingyen a közszolgákat, tanárokat, orvosokat, rendőröket, időseket, krónikus betegeket, satöbbi, jut mindenkinek.

Majd jöttek a szkeptikusok, hogy biztos mellékhatásai lesznek, két fejünk nő, és zöld verítékben fogunk úszni - ami egy teljesen természetes reakció, végtére is az ember egy pánikolásra hajlamos, félős állatfajta. Ezt mondjuk egy intelligensebb mongúz is tudhatta volna előre, azaz fel lehetett volna készülni arra, hogyan kell erélyesen és határozottan erre azt válaszolni, hogy: nincsenek mellékhatások. De nem. A baloldali kormány immáron sokadik kommunikációképtelen egészségügyi minisztere úgy gondolta, hogy elég lesz néhány tűzoltó mellé odaállnia, amikor beléjük vágják a tűt, de arra persze nem gondolt, hogy annyira azért még nem hülyült el a lakosság/polgárság/emberek, hogy legalább gyanakodni ne kezdjenek el, hogy mennyire is szükséges egy védőoltás a tűzoltáshoz, avagy jobban fogja-e a fecskendőt az, akinek egy másikat már belevágtak a karjába.

Azután jött a huzavona tisztifőorvossal, kórházigazgatókkal, pro és kontra nyilatkozgató háziorvosokkal, a perrel fenyegető miniszterrel, és persze azokat a kedves, jóravaló újságíró gyakornokokat se feledjük, akik kiásták, hogy a 70-es években Amerikában egy sertésinfluenza elleni oltástól néhányan lebénultak. Mondjuk, azóta eltelt harminc év, néhány trincsilliárd dollárt belepakoltak a gyógyszeriparba, ugyan beszedetnek velünk minden vackot, de azért legalább tisztességgel ellenőrzik őket, mert elég egyetlen hiba és oda a cég, oda a sokmilliárd dolláros befektetés. Nem baj, egy negyed oldalt meg lehet tölteni vele, had rettegjen Rózsika néni, mert akkor holnap is megveszi a lapot, hátha megint írnak valami szörnyűséget, és akkor lehet Pirikével együtt rettegni, hogy hova jutott ez a világ, és persze nem zörög a haraszt... Rózsi néniből pedig sok van. Az erre bazírozó újságíróból meg szerkesztőből pedig sajnos éppen elég. (Tényleg, a gyíkinfluenza hogyhogy nem jutott még eszébe senkinek?)

Emlékeznek mi volt tavaly? Minden tévé hetente harsogta, hogy itt az influenzajárvány, még nincs itt, de mindjárt jön, már nagyon várjuk és most már tényleg mindjárt influenzás lesz mindenki, még mindig nincs itt az influenzajárvány, de most már tényleg csak napok kérdése, hú, most már igazából mindjárt influenzajárvány lesz. Aztán mi volt? Néhányan betegek lettek, de a nagy riogatásban annyian oltatták be magukat, hogy nem maradt elég megfertőzhető ember, és hopp, a komoly járvány elmaradt. Ráadásul abszurd módon mindez a szenzációhajhász médiának volt köszönhető.

Már éppen kezdett bennem letisztulni minden politikus hülyesége, minden állítólagos szakértő és fontos pozícióban lévő ember ellentmondása, amikor is jött a legfrissebb. Egy felmérés szerint a Fidesz hívei utasítják el legnagyobb arányban a védőoltást. Kész, innen nincs tovább, mert ha már ideológiai kérdés lett abból, ami napnál világosabban gyakorlati dolog, akkor az emberek többsége nem fog oltatni, a járvány kialakulásához márpedig megfelelő számú, a vírusra fogékony, azaz oltatlan ember kell, aki továbbadja egymásnak. Tehát nagy valószínűséggel járvány lesz.

Itt döntöttem el, hogy beoltatom magam. Mocskos metrókon, összehányt buszokon, hajléktalanszagú aluljárókban járok nap, mint nap, nem létezik, hogy ne kapjak el valamit, nosza ide nekem a klasszikus influenzaoltást is. Elmentem hát a háziorvosomhoz. Megállapította, hogy nem vagyok a kedvezményes körben, írt receptet, és majd jöjjek vissza, ha kiváltottam. Ja, meghogy hozzak ezerötszáz forintot, mert a rendelet szerint annyit kell fizetnem a beadásért, és bocsánat, nem ő tehet róla. Azt is elmondta, hogy hol délelőtt járnak sokan oltatni, hol délután, nem érti, úgyhogy nem tudja megmondani, mikor jöjjek. Persze, mert ő még nem tudta, amit akkor még én sem.

Első patikában nincsen, húszat kaptak, elfogyott, nem tudják mikor lesz, talán holnap, vagy holnapután, vagy azután. Jól van, gondoltam ez van legközelebb a rendelőhöz, logikus, hogy itt fogy el legelőbb. A második helyen végignéztem a plazmatévén néhány hüvelygomba és fejfájás, meg oposszumkókusz reklámot, mire egy hölgy kettővel előttem dühödten fordul ki, hogy mi az, hogy nincsen H1N1 vakcina? Én is el. A harmadik patikában az előttem álló középkorú hölgy épphogycsak a fülére nem kért ráncosodás elleni krémet, de nekem megint széttárták a kezüket. Itt már kissé feszülten kérdeztem, hogy ha nyolcféle fosatóteát, harmincféle naptejet (november van!), és homeopátiás fogkrémet tartanak, akkor miért pont ez nincs? Mert hiába kérünk, nem küldenek eleget, 100-at kértünk, tegnap egyáltalán nem, ma is csak 20-at kaptunk. Már megint ez a fránya húsz. Még öt helyen jártam, de már nem álltam ki a sorokat, hanem kérdeztem előre. Igen, kitalálták, mindenhol pontosan húszakat kaptak, amik persze már délelőtt elfogytak.

Ekkor villant át az agyamon: csak nem azért van ez a hetek óta tartó tökölődés, ez a se vége se hossza, pro és kontra nyilatkozgatás, mert nincsen elég oltóanyag? Kétségtelen, hogy akár tudatos volt akár nem, így sikerült elkerülni, hogy a nagy oltási lázban megrohamozza a lakosság/polgárok/emberek a patikákat, és országos botrány legyen az oltóanyag hiányából. Ebből a szempontból teljesen mindegy hogy le sincs gyártva, vagy pedig van elég, csak áll a raktárakban, mert nem tudják kiszállítani. Ha ugyanis mindenhová egyformán húsz darab jut, a rendelőintézet melletti nagytól, az éjjel-nappal nyitva lévő ügyeletesen keresztül, a legkisebb, eldugott patikáig, akkor bizony felsejlik az, amire csak az idősebbek emlékezhetnek. Az a fajta hiánygazdálkodás, amikor ha éppen volt valamennyi a nagyon keresett árucikkből, mindenhová toltak egy keveset, többnyire ugyanannyit. Úgy mutatóba, ne mondhassa senki, hogy neki nem jár. Legfeljebb csak nem jut.

Már itthon olvasom, ma beoltották Bajnait.

Én végeredményben voltam egy rendelőintézetben, nyolc patikában, találkoztam vagy száz beteg emberrel, de oltáshoz nem jutottam. Most kapar a torkom, fáj a fejem, és már a gyomrom is kavarog, csak tudnám, hányféle nyavalyával prüszköltek tele?

És még mondja valaki, hogy a H1N1 oltásnak nincs mellékhatása.