Mesélő kormányfők

Ma volt a holnap tegnapja

Buzsik Zsolt
2009. 01. 04.
Saját házi kedvenceiről, a kutyájáról és a macskájáról írt mesekönyvet az ausztrál miniszterelnök, Kevin Rudd. A miénk vagy a templom egeréről, vagy az aranytojást tojó tyúkról fog írni.

Last minute gazdaságos
14 millió forintot loptak el egy ceglédi Tesco főpénztárából. A bűncselekmény még december 24-én, zárás után történt. Ha zárás utáni is volt, azért elég jól sikerült ez a karácsonyi akció.

Királyság
Vilmos brit trónörökös nem lesz árnyékkirály, vagyis nem készül idő előtti uralkodói szerepre - közölte a brit királyi udvar. És ha Gerő András történész nagyon szépen megkéri?

Minden szava kincs
Benkő Dániel kikosarazott menyasszonya, Horváth Edit egyetlen lapnak sem kíván ingyen nyilatkozni. A lantművész feleségjelöltje az egyik hetilaptól 70 ezer forintot kapott egyetlen interjúért. Mi inkább nem kérdeztünk tőle semmit.

A kis szemtanú
Lehet, hogy meglepő fordulatot vesz Zámbó Jimmy kilenc évvel ezelőtti, tragikus halálának ügye? Az egyetlen szemtanú ugyanis jelen lesz a januári gálán, amit a Király testvérei évente megrendeznek - mondta el Zámbó Árpy. Én azt hittem, az egyetlen szemtanú már rég kakaspörköltként végezte.

Elmúltak az ünnepek
A decemberben felállított karácsonyfák többsége mostanra kiszáradt, így fokozottan veszélyes gyertyát, csillagszórót gyújtani rajtuk - hívta fel a figyelmet a karácsonyfatüzek közelgő szezonjára a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság helyettes szóvivője. Ezért jobb a műfenyő: már ha eddig nem gyulladt meg.

Szemétség
A szilveszter utáni nagytakarításban összesen 250 köbméter hulladékot takarított össze és szállított el Budapesten a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 250 köbméter nem is olyan sok: ha autóval jól megközelíthető, ennyi szemét bármelyik erdei tisztásról összejönne.

Csillagok, csillagok
Lakatosné Horváth Katalin szombathelyi jósnő szerint Ikrek vagy Szűz jegyű lesz a következő miniszterelnök. Utánanéztem: Mesterházy Vízöntő, Vona Oroszlán, Bokros és Retkes Rák, de Torgyán is Skorpió, csak Orbán Ikrek jegyű. Mégiscsak nagy tudomány ez az asztrológia!

Horror
Bajnai Gordon szerint az idén érvényesül majd csak a válság teljes hatása, csaknem egy hónapnyi nemzeti jövedelem esik ki. És ha majd azok a csontvázak is kiesnek a szekrényből!

Magyar csoda
Egy japán cég olyan robotot fejlesztett, ami segít bevásárolni az időseknek. A körülbelül kilencven centi magas szerkezet segít vinni a kosarat, fejben tartja a bevásárlólistát, és egészséges termékeket is javasol. Nálunk ilyen robotokra nincs szükség: a mi nyugdíjasaink erősek, egészséges termékekre nincs pénzük, azt a nyúlfarknyi bevásárlólistát pedig fejben tudják tartani.

Afrikai emberünk
Nem tervezi, hogy egy esetleges sikertelen Afrika-kupa-szereplés után lemond posztjáról Vahid Halilhodzic, az elefántcsontparti labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Erwin Koeman csatlakozott az előtte szólóhoz.

Gazdag embert az ág sem húzza
Életbe lépett a vagyonadó, vagyis 30 millió forintnál többet érő ingatlanok, illetve a vízi, légi járművek és nagy teljesítményű autók után adóznia kell a tulajdonosnak. Engem ez szerencsére nem érint: a kastély a nénikémé, a Volvót, a jachtot és a helikoptert pedig a Hócipő adja, hogy oda tudjak érni a tudósításaim helyszíneire.