Fészekrakás Orbán módra 5.

Orbán kiállta a hét próbát

2005. 11. 23. · Hócipő 2005/24
Végre válaszokat kaptunk hónapok óta feltett kérdéseinkre. A második Orbán-meghallgatás viszont alaposan átrendezte az élmezőnyt, az eddig vezető - Urániában rendezett sajtóértekezleten és az első meghallgatáson mondott - legszellemesebb riposztok visszaestek, íme, a friss Haris toplista, az izgalmak fokozása kedvéért, visszafelé.



7. AZ ELADOTT MENYASSZONY



A házasságunkkor kapott hozományból vásárolt Haris közi lakás...

(Sajtótájékoztató az Urániában, július 5.)

Ragyogó összerántás, hiszen a Harist nem vásárolták, a minőségi cseréért mindössze lakás-használatbavételi díjat fizettek a FIK-nek, melynek teljes összege alig érte el annak egyhavi bérét, amennyiért 1994 és 1999 között kiadták (a bérlő, az arizonai Peggy szerint havi ezer és háromezer dollár közötti összegért).



6. A LEGNAGYOBB RÁFIZETŐ

A Mester utcai lakásunkat elvette az önkormányzat, megkaptuk helyette a Haris közit, és rá kellett fizetni.
(Első meghallgatás, július 6.)

Házi feladat: Fizess rá egy cserére maximum 150 ezret, lakásodat ők renoválják több mint egymillióért, utána vedd meg félmillióért, majd add ki négy és fél évre havonta több mint ezer dollárért, végül add el 40 millióval többért, mint amennyit a Mester utcai lakásod ért. Utána számold ki pontosan, hogy mennyit fizettél rá.



5. DEMSZKY ÁLDOZATAI

A jogosultság elbírálása nem ránk tartozik, ezt egy hivatal végezte, egy Demszky Gábor nevű főpolgármester irányítása alatt álló hivatal, minden szabályt betartottunk, jogszerűen jártunk el, egyetlenegy lépést sem tettünk, amely sértette volna a hatályos jogszabályokat. Még egyszer mondom, állampolgárként a fővárosi önkormányzat egyik hivatalával álltunk kapcsolatban, az utalta ki a lakást, minden ezzel kapcsolatos döntésért a felelősséget nem áll módomban viselni, ezt a hivatalnak kell megtennie.

Mi, ostobák meg az akkori jogszabály alapján úgy véltük, hogy egy négyszobás lakáshoz minimum hat fő kell, márpedig 94-ben az önkormányzat négyszobásként adja el nekik, az eladó megbízásából egy mérnök felméri, s a kisszoba is meghaladja a 12 m2-t, tehát négyszobás. Számításunk szerint Orbánék pedig csak hárman vannak, hisz az első meghallgatáskor még semmiféle anyóst se említ, elkallódhatott a nagy lakásban, a 91-es csere idején egy gyermekük van, ez nem szocpol támogatás, ahol ígérni is lehet. Polgárok közti cserén kívül önkormányzati bérlakás bérleti jogát csak úgy lehet megszerezni, ha valaki kifüggesztett lakásnévjegyzéken vagy lakáscsere névjegyzéken szerepel. Vagy ha az ismert káderes FIK-trükkel él. Azt hittük, ezt két jogász tudhatná, ahogy azt is, hogy ha egy politikus állami tulajdonból fillérekért ennyivel értékesebb lakáshoz jut, akkor legalább a pesti viccet ismernie kéne, nehogy még valaki kacsintva elmesélje nekik:
- Engedje meg, hogy felajánljak önnek egy Mercedest!
- De uram, nem fogadhatom el, még valaki azt hiszi, hogy ön...
- Na jó, akkor adjon érte ötszáz forintot!
- Így mindjárt más. Tessék, itt van ezer forint.
- De nem tudok visszaadni.
- Nem? ... Akkor adjon kettőt.



4. A HELYÉN VALÓ

Az ügyletet akkor is és most is szokásosnak és helyénvalónak látom, nem látom a kifogást, amit itt joggal emelhetnének.

Ez így van, mi például négy, százezres kerületnél kutakodva, négy családra is ráleltünk, akik az említett évben 120 m2-nél nagyobb önkormányzati lakást kaptak. Az Orbán-bizottság 18 kerületnél két év alatt pedig még többet, nyolcat talált. Az ügylet szokásosságát jelzi az is, hogy a lakás műszaki átadásán fél tucat kerületi funkcionárius volt jelen.



3. A HARIS SZERELMESEI

Vétlen vagyok az ügyben, hogy a lakásunk megvásárlója később rokona lett Kékessy Dezsőnek, ezért semmilyen felelősséget nem kívánok se itt, se máshol viselni.

Kékessy Dezső cégei 150 millió állami támogatást kaptak, őt párizsi nagykövetté nevezte ki, veje a lakást máig árulja. De mindez véletlen, mint mondjuk az, hogy a Magyar vizsla egymillió példányos nyomását egy magát függetlennek nevező kefeboltos hölgy mozgalma szervezi, akik alakuló gyűlésére véletlenül betoppan az épp arra járó Viktor. Az első meghallgatáson egy Kékessyre vonatkozó kérdésre Orbán elmondta, szólt baráti körének, hogy el akarják adni a lakást: és mindenki, aki tud segíteni, van esetleg ismerőse, az egyébként ennek vigye a hírét. Vagyis vétlen, hogy a vevő később rokona lett Kékessy Dezsőnek. Akinek ugyan Orbán szólhatott, mondjuk egy zsadányi nemtaggyűlésen, hogy lenne egy eladó kégli, de arról már nem tehet, hogy Kékessy uram ezt épp egy Viktortól kijövő vevőnek mesélte el, aki meglátta a mellette pihegő leányzót, emiatt vette meg mindenáron, ám ahogy hűlt a szerelem, már nem kellett neki, ezért árulja évek óta olcsóbban.



2. A BEFEKTETŐ ÖNKORMÁNYZAT

A cirkoügyben az emlékeim valamelyest mások, ha gondolják, ennek a részleteibe is belemehetünk. Emlékeim szerint ott volt egy olyan cirkojavítás, amelyet nekünk kellett elvégezni, ezáltal növekedett a lakásnak a komfortfokozata, és megemelkedett a bérleti díja, úgyhogy a történet teljességéhez, ha már mindenre kíváncsiak, vagy már majdnem, ami a feleségem és énközöttem a családunkkal történni szokott, akkor ez a cirkotörténetünk, az Orbán család cirkotörténete.

Vagyis az önkormányzat remek üzletet csinált, több mint egymillióért renovált egy lakást, amelyet két évre rá félmillióért eladott nekik, viszont közte két évig évi pár ezerrel több lakbért kapott. A központi fűtés ingyenes beszerelését pedig a humán értelmiségiek cirkojavításnak nevezik. Ráadásul nekik kellett elvégezni, szerencsére Anikó ismert egy céget, amelynek jogtanácsosa volt.



1. A BELVÁROS VÉDŐI

Olyan javításokat kellett elvégezni a lakáson, amelyek tekintélyes részben nem tartoztak a mi lakásunk komfortügyéhez, egész egyszerűen veszélyeztették a ház állagát, mindenfajta csövek, amik keresztülmentek a lakáson. Az önkormányzat kérte, hogy ne neki kelljen felújítania a többi lakásra is veszélyes állapotban lévő lakást, megkérte, hogy ezt mi végezzük el azzal, hogy ő utóbb az általa jóváhagyott számlákat meg fogja téríteni. Ez történt, ezért most nem tudom megmondani önnek, hogy ebből a felújításból mennyi volt az, ami egyébként nem a mi biztonságunkat, hanem az egész ház biztonságát szolgálta.

Ha jól értjük, akkor Orbán Viktor személyében a Belváros egyik megmentőjét tisztelhetjük, aki ezért még szobrot is kaphat, mint Wesselényi, az árvízi hajós.

(Idézeteink a Klubrádió élő közvetítéseiből származnak)



Egy bizottsági laptopról loptuk







- Jelentés nem készült, mert a fideszesek
az utolsó nap bejöttek leszavazni.