Édenkert

Megyesi Gusztáv

2010. 01. 27. · Hócipő 2010/02

Ezt is megértük: Magyarországon általános és folyamatos amnesztia lépett életbe, nem kell az új köztársasági elnök megválasztásáig várni, hogy esetleg majd kegyet gyakorol és legalább részleges amnesztiát hirdet, itt van az már magától, a bűnüldöző szervek jóvoltából.

Azt már jó ideje tudjuk, hogy ha valakinek nem tetszik az ellene hozott ítélet, minden további nélkül, kényelmesen, a frizuráját is megigazítva sétálhat ki a bíróság épületéből, a rendőrök még tisztelegnek is neki, mégpedig a törvény betűje szerint, a jogalkotók ugyanis a jogszabály megalkotásánál elébb mindig a hézagot alkotják meg, s csak aztán tapasztanak köré némi szabályt. Azt is tudjuk, hogy az se garancia, ha valaki jogerősen le van csukva, mert némi ellenszolgáltatás fejében akár a börtönközeli presszóba is rendszeresen kiengedik, mint tették ezt annak idején bizonyos Döcher Györgygyel, akit aztán történetesen éppen a presszóban lőttek agyon alvilági ellenfelei, mellesleg nemzetbiztonsági emberek jelenlétében. Ám ha már végképp elfogy a szabadlábon maradás vagy kerülés esélye, még mindig ott van a móri mechanizmus, amikor a rendőrség, az ügyészség plusz a bíró még véletlenül se a tettest kapja el, vádolja meg, illetve ítéli életfogytiglanira, hanem egy egészen más személyt.

Most pedig itt van a legújabb változat, a háziőrizet, amely Magyarországon olyan intézmény, amiben nincsen őrizet. Nem én mondom, hanem a rendőrség szóvivője, hogy M. György személyében Magyarország jelenlegi legveszedelmesebb bűnözője, Ragyás Tóni gyilkosa és számos más bűntett feltételezett elkövetője távozott lakásából még vasárnap hajnalban, miután a rendőrség elfelejtette őt másfél napja őrizni. A háziőrizet fogalma ugyan külföldön már rég azt takarja, hogy a delikvens lábára leszedhetetlen nyomkövetőt helyeznek, így minden lépését ellenőrizni tudják, nálunk erre nincsen pénz. Ebből kifolyólag a magyar rendőrség a Magyar Köztársaság általa legveszedelmesebbnek tartott bűnözőjét, az ezer főt számláló alvilági Fekete Sereg vezérét úgy őrzi, s védi egyszersmind a lakosságot a személyétől, hogy időnként fölküld a lakására egy őrmestert, aki bekopog a lakásba, hogy itthon tetszik-e lenni, s ha nem túl hangosan küldik el az anyjába, akkor lelkesen jelenti, hogy semmi baj, a gyilkos úr otthon tartózkodik.

De vasárnap már nem volt otthon. Hol lehetett? Hát biztos a totózóban. De ott sem volt. Azt most nem említem, hogy a vasárnap hajnali eltűnés után csak szerdán adtak ki ellene körözést, hiszen a veszprémi kézilabdás gyilkosság után is késett a körözés kiadása, azaz nálunk a rendőr, az ügyész és a bíró tökéletes szimbiózisban tud impotens lenni; én a nemrég importált guantánamói fogoly helyében végtelenül meg volnék nyugodva, hogy milyen fogolybarát földi paradicsomba érkeztem. S idevehetjük most már a jogalkotókat is. Mert igen nagy oktalanság kell ahhoz, hogy olyan törvényt hozzon valaki a magyarországi viszonyok között, miszerint ha a rendőrség és az ügyészség három év alatt nem tud eredményt produkálni, ergo a bíróság sem tud ítélkezni vagy csak késve, akkor az illetőt, még ha többszörös gyilkos is, ki kell engedni az előzetesből; megfontolás tárgya lehetne, hogy nem kellene-e a jogalkotókat is egy-két évre háziőrizetbe helyezni, amíg a Fekete Sereg vezére önként föl nem adja magát.

Az mindenesetre jellemző, hogy az illetékesek most a vádlottra fogják a történteket, mondván, hogy miatta történt minden, perelhúzó cselekményekkel nehezítette ugyanis ügyvédjével az igazságszolgáltatás munkáját, mert egyébként, mint tudjuk, a bűnözőnek azon kívül, hogy önként feladja magát, az a dolga, sőt hazafias kötelessége, hogy önmaga helyzetét súlyosbítsa, sőt adott esetben a vádbeszédet is megírja az ügyész helyett.

Azt még katonakoromban figyeltem meg, midőn hivatalból napi kapcsolatba kerültem munkásőrséggel, vagyonőrséggel, rendőrséggel, Ifjú Gárdával, miegyébbel, hogy az egyenruha hülyít, de legalábbis igen sötétté tesz. Akkor még azt gondoltam, hogy mindez a tányérsapka miatt van, mert azt egész nap mereven kell tartania az embernek a fején, hogy le ne essék, és ezt előbb-utóbb megsínyli az agyműködés. Ma viszont látom, hogy már nem minden egyenruhához jár tányérsapka, a Bocskaisapkától a bézbólsapkáig mindent hordanak az egyenruhások, viszont változatlanul setétek. Mással nem tudom magyarázni az olyan híreket, hogy kaposvári parkolóőrök szabálytalan parkolás miatt az éppen tüzet oltó tűzoltókat büntetik meg, vagy hogy Miskolcon a katasztrófavédelmi parancsnok ellen kell súlyos szakmai hibák miatt fegyelmit indítani, a honvédségről nem is szólva, melynek vezérkara kis híján egy volt vérbírót köszöntött fel a születésnapján, de lehet, hogy azóta véletlenségből Batu kán egyenes ági leszármazottjait is elhalmozták ajándékokkal, Jellasicsot meg kinevezték főcsoportfőnöknek.

Mindezt azért hangsúlyozom, mert tőlünk északra egy Slota nevű nemzeti pártvezér a lehető legkomolyabban azzal riogatja a szlovák lakosságot, hogy a magyar hadsereg folyamatosan fegyverkezik, és a Dunán való átkelést gyakorolja, nem kell már sok idő hozzá, hogy lerohanja Szlovákiát. Megjegyzem, hosszú, nagyon hosszú idő után ez az egyetlen kedvező nemzetközi vélemény rólunk, amennyiben létezik e földkerekségen ember, aki el tudja képzelni, hogy a mi hadseregünk át tud kelni egy folyón, és a néptelen pusztaságon kívül bármit is képes lerohanni.

Igaz, hogy ezt egy idióta képzeli, ám azért valljuk meg: kifejezetten jólesik, emellett javítja az emésztésünket.