Jó az anyag!

Ma volt a holnap tegnapja

Varga Ferenc József
2010. 04. 17.
Meggyes Tamást, Esztergom fideszes polgármestere és országgyűlési képviselőjét azzal vádolta meg a Societas elnöke, hogy "spanglit gyúr" és marihuánát fogyaszt. A politikus ezt cáfolja, sőt, az MSZP is csak annyiban támasztja alá a vádat, hogy Meggyes szeret kábítani - akárcsak a pártja.

Miért is ne?
Sokak tiltakozása ellenére emlékművet építenének Joszif Sztálinnak a délkelet-ukrajnai Zaporizzsjában május 9-ig, azaz a győzelem napjáig. A híren felbuzdulva az egyik hasonló lelkületű magyar párt szintén emlékművet szeretne állítani Szálasi Ferencnek.

Kisujj
Peruban az Amerikai Természettudományi Múzeum kutatói új piócafajra bukkantak. Mérete nagyjából azonos az orvosi piócáéval, ám ez az újonnan felfedezett faj az orrüregben érzi jól magát. Hogy miért csak most bukkantak rá, senki nem érti, hiszen óvodás korában már majdnem mindenki találkozott vele, csak akkor másképp nevezték.

Fakabátok
Egy 47 éves férfi fűrésszel támadt az őt igazoltató rendőrökre Zamárdiban. Sem az intézkedés, sem pedig a támadás okáról sem tudunk többet, ám bizonyos információk szerint a férfi azért használta a fűrészt, mert valakitől hallotta, hogy a rendőrök "fakabátok". Meg akarta nézni, hogy így van-e.

Nyomja...!

Egy nemrég készült felmérés szerint Indiában csak 366 millió embernek adatik meg, hogy illemhelyet használjon. A nyilvántartott mobiltelefonok száma viszont jóval magasabb, 545 millió. Ha Indiában valakit megszólít a természet, többnyire nem szalad, hanem hívást indít. A világ második legnépesebb országának legritkább mondata tehát: "Később hívj, mert épp wc-n vagyok!"

Naná, hogy nem
Szanyi Tibor állítása szerint nem nyúlt törvénytelen eszközökhöz a választási kampányban és azt mondja: tiszta a lelkiismerete. Az interneten nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen Szanyi Tibor átjelentkezések megszervezésére buzdít. Szerinte a felvételen hallható mondatok az eredeti szövegkörnyezetben teljesen mást jelentenek. Hogy mit, azt még ő maga is vizsgálja.

Trauma
Az MDF mindennemű kapcsolatot megszakítottnak tekint az SZDSZ-szel, és a jövőben elképzelhetetlennek tartja a velük való együttműködést - közölte Viniczai Tibor, az MDF alelnöke. Így az eredménytelen választási szereplés után ez egy rendkívül nagy erejű bejelentés. Az SZDSZ vezetői jelenleg is sokkos állapotban vannak, nekik pszichológusok segítenek feldolgozni a szakítást.

Segíthetek?
Egy új gyógyszer prototípusát felhasználva a tudósok sokkal többet tudhatnak meg a női szexuális izgalom mögött álló testi mechanizmusokról. Csak tudnám, miért kell ehhez gyógyszer az orvosoknak? Én eddig bogyók nélkül is tudtam vizsgálódni!

Egy vendég már van...!
A XI. kerületi rendőrség eljárást akar indítani Hajdú Péter ellen, aki egy rövid időre rossz helyen állt meg autójával egy budai bevásárlóközpont előtt. A műsorvezető beismerte, hogy hibázott. A Frizbi következő adásában Hajdú Péter vendége Hajdú Péter lesz, aki mindent elmond a ballépésről.

Digitapi
Honkongi szakembereknek sikerült kifejleszteniük azt a robotkezet, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók az interneten keresztül kezet fogjanak egymással. Sokak remélik, hogy a digitális kézzel mást is lehet majd fogni. És már készülnek az olyan lábak, amivel egymásba is rúghatnak.

Soros port
Az izlandi vulkánkitörés egyelőre túl kevés ahhoz, hogy késleltesse a globális fölmelegedést, mint ahogy azt a fülöp-szigeteki Pinatubo vulkán kitörése tette 1991-ben - közölték szakértők. A megállapítást maga Kiss Istvánné is alátámasztja: "Hát máma mán melegebb van, mer itt ez a porfelhő, amit mondtak." - nyilatkozta. Férje szerint a tévé hazudott, mert a vulkán már évekkel ezelőtt kitört, hiszen a lakásában mindennap törli a port. Időközben a Ferihegyen megkezdték takarítani az airport.