Az újságírás vége IV.

Farkasházy Tivadar
2010. 05. 05. · Hócipő 2010/09
Attól, hogy Kelet-Európánál a világon senki nem ért jobban az álságos ájtatoskodáshoz, még nem kellene minden alkalmat megragadnunk ennek demonstrálására. Április 17-ét a magyar kormány a lengyel kormány légikatasztrófája miatt nemzeti gyásznappá nyilvánította, fekete lobogóval a középületeken. Lech Kaczynski temetését a magyar közszolgálati tévé élőben közvetíti. Április 16-án minden magyar középiskolában tanórán emlékeztek meg „a lengyel-magyar történelem közös eseményeiről és a két nemzet barátságáról”. Na ne szórakozzunk már.

Attól, hogy egy ilyen nemzeti gyásznap a kutyát sem érdekli, még nem kellene ilyen bőkezűen bánni vele. A magyar népnek egy évben összesen 365 napja van, ezeket nem kellene csak úgy két marékkal szórni mindenfelé. Senki nem vonja kétségbe, hogy ami Katyn mellett a lengyelekkel már másodszor történt, az valóban nagyon szomorú, de sem ennek, sem az olyan nagyon azért nem létező lengyel-magyar barátságnak nem kellene elvennie a józan eszünket. 97 ember halála szörnyű dolog, de sajnos egyáltalán nem olyan különleges esemény. Kínában a héten közel ezren haltak meg egy földrengésben, januárban Haitin egy másik közel negyedmillió embert ölt meg. A 2004-es ázsiai cunami nagyjából ugyanennyit. Ezek valóban nem közeli országok, viszont a 250 000 egy kicsivel több is, mint a 97. Mégsem emlékeztünk meg róluk ilyen szinten. Nem szoktunk nemzeti gyásznapot tartani az ukrán bányaszerencsétlenségek után sem, és még a srebrenicai népirtás emlékére sem kondultak meg a magyar harangok.

Kaczynski és a többi lengyel közjogi méltóság halála természetesen azért kapott különleges jelentőséget Magyarországon, mert a halottak fontos állami tisztségeket töltöttek be. Sajnos a világon mindenhol él még az a tévhit, Kelet-Európában pedig különösen erős, hogy aki olyan rohadtul felelősségteljes pozícióba jutott, az minden bizonnyal több is, mint aki nem. Állítólag van, ahol ez igaz is, Kelet-Európa viszont egészen biztosan nem ilyen hely. Amit a Kaczynski testvérek, és úgy általában a még nálunk is ájtatosabb Lengyelország képvisel, ahol az emberek nem csak úgy csinálnak, hanem tényleg hisznek istenben, hanem még képesek is vasárnap délelőtt templomba menni, azt lehet szeretni is, meg nem is. A 97 áldozat között minden bizonnyal voltak kiváló emberek, akiknek a halála komoly veszteséget jelent hazájuk számára. Ugyanakkor ne felejtsük el kontextusba helyezni ezt az egészet.

97 magyar ember halála nemzeti gyásznapot érdemelne. 97 nem magyaré nem, akárkikről is legyen szó. Egyszerűen azért, mert míg az előbbi veszteség az egész magyar népnek, az utóbbi nem az.

A tény, hogy fordított esetben a lengyelek ugyanezt tennék, semmivel sem teszi kevésbé szemforgatóvá és méltatlanabbá ezt a napot




Korunk vezető publicistája a blogger, aki ingyen osztja meg gondolatait az arra rászorulókkal. Eszem ágában sincs az új világ ellen ágálni, mivel számtalan előnyét, a wikipédiától a szakblogokig magam is élvezem. Ám a figyelem fenntartásához folyton valami velőtrázót kell feltenni, pár neves kolléga is próbálta, de egy idő után egyszerűen inflálódik a szitok, mint halott az akciófilmben. Persze egy karaokéesten is feltűnhet az új Elvis, de az irányíthatatlan tömegfogyasztás mégis a minőség kudarcával jár. Valamikor a véleménynek is következménye volt, a kiváló Szilágyi Ákosnak évtizedekig kellett mentegetőznie, amiért Süllyed-e Weöres Sándor hajója? címmel 1975-ben közreadta egy vitairatát az ÉS-ben. Április 16-án az Index rakta fel az első helyre Bede urat, a Matula Magazin és a Subba népszerű exfikagépét, immáron a tekintélyes portál főmunkatársát, aki a lengyel tragédia miatti nemzeti gyászról értekezett. Fogalmam sincs, miért éppen ezt tették ki a legforgalmasabb helyre. Ráadásul főleg olyanoknak, kiknek vajmi kevés fogalmuk van az elmúlt hetven év eseményeiről. S bizonyára nem Megyesivel, Váncsával, Uj Péterrel, Aczél Endrével kezdik a napot, megvéve miattuk a szerdai Népszabit, a csütörtöki 168 órát, a pénteki ÉS-t. Persze, minek pénzt adni míves mondatokért, amikor Bede naponta ingyen termeli. Komolyan azt hiszi, semmi közünk a lengyelekhez? Függetlenül szegény egyik Kaczynski képességétől, meg attól, hogy akkor valóban szólt-e a pilótának? Hát persze hogy nem neki szólt ez, még ha a temetést Obamától Merkelig vissza is mondták a világ vezetői, nehogy az övékkel kelljen folytatni, mert a fátum egy izlandi hamufelhőt is Európára borított e napra.


- A párttitkárok gyerekei húzzanak hátra!

Nem kezdem Nagy Lajossal és Báthoryval, s folytatom Bemmel és Benyovszkyval, maradjunk csak a mi életünket annyira befolyásoló közelmúltnál. Kezdve Horthy tán egyetlen háborús jó cselekedetével, a lengyel menekültek befogadásával, hogy aztán félmillió zsidó honfitársunk kerüljön csak oda, a magyar falu és a tengerész ordító közömbösségével. A forradalmunkat megelőző Poznannal, s azzal, hogy Nowicki lett Nagy Imre. Akkor már folytassuk Wajda katyni vezeklésével, a Hamu és Gyémánt után ötven évvel. Lásd a Szegénylegényekig a Fényes szelektől, ha fordítva is forgatták. Mind a Csatorna, mind a Hamu és Gyémánt remekmű, ahogy Eizenstein Rettegett Ivánja is, még ha az egyben egy sztálini apoteózis, mivel a kecskeszakáll nemcsak a gonosz német-balti lovagokkal számolt le, hanem a pártütő, sötétben ólálkodó bojárokkal is. Bár így is majdnem a rendező életébe került, amiért Cserkaszov Hamletként töpreng: öljön-e? Szerencsére még időben elvitte egy szívroham.


Bal oldalt Ribbentrop, Molotovnét Sztálin
mindenesetre Szibériába vitte.


Most mindent Berijára kentek.


Popiluszko Betlehem. Csomagtartóba gyömöszölték.

A londoni emigráns kormánnyal tartó, a megyei párttitkárt megölő Zbigniew Cybulski (Maciek) afféle keleti James Dean, aki a végén szemétdombon fetreng, csak nem a történelemé? Micsoda összecsengést kap majd Popieluszko atya 84-es meggyilkolásával, akinek a jelvényével az év telén Varsó utcáin flangáltam, de azért nem kerestem a rendőrök tekintetét. No meg 58-cal, amikor forgatták, hiszen a 45-ös főhős farmerben és napszemüvegben tiszta Buddy Holly. Aki egy hóviharban zuhan le 23 évesen, James Dean 24 évesen egy Porschéban végzi, előtte két órával még megbüntetik gyorshajtásért, Czybulski egy mozgó vonatra akar felugrani, s a kerekek közé esik, Wajda pedig Olbrychskivel folytatja, aki a minap tért vissza Jancsóhoz Dobzse Lászlóként, a lacikonyha feltalálójaként. Akkor azt hittem, Maciekkel a szemétdombon a mi jövendő generációnk fekszik Kelet és Nyugat közt. Ahogy Wyspianski Menyegzőjének egyszerre részegítő és reménytelen hajnali forgatagába is odaképzelhettük magunkat. Spiró első remeke, az Ikszek is ide-oda vitt minket a létezőművész Boguslawskival, akkor jött a gdanski sortűz, a Szolidaritás, Walesa, Michnik, Geremek prof, Brzezinski állítólagos nagy ötlete, a kommunizmus sírbatételéért oly sokat tevő II. János Pál, a Maciekétől kissé elütő napszemüveget viselő, karót nyelt Jaruzelski tábornok, de ezek már a személyes emlékeim. Zakopanéban suhan a lovas szán, kétéves Bence fiunk medvebőrbe takarva hunyorog a csillogó hótól, a szállodában 80 huszár kuglizik két forgatási nap közt. Pista bácsikám ügyessége hozta e dollárluxust a Hotel Kasprowyban, anyám 65-ben még nejloningeket árult a katowicei piacon, Pista onnan hozta első színes tévéjét, egy plüsstevét írva be a vámosnak, vissza egy ékezetet téve rá. Ő haverkodott össze egy pénzváltóval, fél kiló Omniát vittünk nekik a szükségállapot első heteiben, a határon el akarták venni, anyám letérdelt, hogy ne tegyék, amikor átadtuk Jadwigának, zavartan köhécselt és kinyitotta a kamrát, két mázsa Jakobs aranypapírja csillogott. Hogy lehetett ennyit áthozni? Nyolc kilót kaptak a vámosok. Nowy Targban nem fértem be az esti misére, ami akkor az egyetlen legális fórum volt, aztán Gábor Lacival mentünk varsói rádiósokhoz, hetek óta gombát ettek, ha a húsra akartak emlékezni.

NDK fülbevalód szórja fényeit, váltsunk át koronára hatvanöt zlotyit. Gondolj a galambokra Krakkó főterén, fénykép készül Forte filmre rajta Te meg én.

Énekelte Cseh Tamás, amikor zakopanei ácsok által kopácsolt derékvastagságú faházban röhöghettem Sándor Gyurinál Dobogókőn, miközben Esterházy gyerekeire vigyázott. Később törleszthettem Mrozek abszurdjaiért, aki az ottani Ludasból nőtte ki magát az országból. A dedikációjáért álltam sorba, amikor azt látta, közben begipszelt kézzel dedikálok.


- Hogy 45-ben nem volt ilyen szemüveg? Épp azért!


- Atyám, bocsásd meg nekik, nem tudják mit cselekszenek!

1967-től zarándokoltunk Krakkóba a jobb levegő miatt, no meg a Rollingot is ott láthatta először pár keleti kiválasztott, Keith Richards le is üvöltött az első négy sort elfoglaló párttitkárkölyköknek, hogy húzzatok hátrébb.

Tíz évre rá Zakopanéból menet kérdem a sofőrt, ki beszél a rádióban? Gierek. Megnéztük a Wawelt, a Ryneket, elköltöttük a 65 zlotyt s mentünk vissza, ismét beszélnek.
- Ez kicsoda?
- Gierek.
- Ismétlik?
- Nem, még mindig beszél.


- Ugyan, hagyd Lech!

Akkoriban olvastam először Katynról egy ronggyá gyűrt szamizdatban, hogy nem a németek. Wajda apja is a 22 ezer lengyel tiszt közt volt. Mit hazudoztak össze róla a ruszkik azóta is. Putyin most is hímezett-hámozott, hogy sok oroszt is. S ahhoz mi közük volt a lengyeleknek? Ők találták ki a Molotov-Ribbentrop-paktumot? S miért állt lábhoz tett fegyverrel a Vörös Hadsereg 30 kilométerre a varsói felkelés idején, ami 200 ezer lengyelbe került? S szintén nem eshetett még szó róla a Csatornában. Lengyelországot Sztálin egyszerűen odébb tolta, ötödével lett kisebb, ami, ha nem is ér fel egy Trianonnal, de elég sok nemzettársuk rekedt a túloldalon. Vagyis nem egy félresikeredett gyerekszínészt sirattunk, hanem évtizedes sorstársainkat, akiket ugyanott ért tragédia, számos katyni áldozat gyerekének életét is követelve. Amiről fél évszázadig hallgatniuk kellett. De most egy világ emlékezhetett rájuk, végre az égre kiáltva Sztálin egyik legnagyobb rémtettét, s számon kérve a szintén gyalázatos feledést.


- Brian Jones nyilatkozik Olechowskinak (balról), aki
indul Kaczynski helyéért.

78-ban Bogorodcsányból jött vissza a Rádiókabaré, a dezsurnaja pár lengyel neppert, akik a Lvov-Budapest-Katowice Bermuda-háromszögben üzérkedtek, berakott a kupénkba, hogy elkerüljék a vámot, mire a már lefeküdt Major-Boguslawski a beözönlőktől türelmét vesztve, minden lengyeltudását összeszedve alsógatyában kiugrott a folyosóra, s elkiáltotta magát:
- Nyet Chopin, nyet Bem apó! Haitiról és a cunamiról nem mondott semmit.