És a végén úgyis a németek győznek... (Németország - Anglia 4:1)

Simonyi Balázs

2010. 06. 27.

A múltkor úgy fejeztem be Münchenből a német-szerb meccs után, hogy azért vesztettek a németek, mert másodikként a könnyebb ágra kerülhetnek a nyolcaddöntőkben. Nos, mivel a németek Ghánát megverték, és a másik csoport sem úgy alakult, ahogy vártuk (az angolok csak másodikok lettek), ezért már a kieséses szakaszban kemény összecsapás ígérkezett. Az örökrangadótól akár angol feltámadást is várhattunk, de a Löv vs Lions párharc végén a levitézlett szigetországi oroszlánok foglalhatták előbbre a retúrjegyüket Dél-Afrikából (a kudarcos csoportjukból a lelkesen, elszántan és alázattal játszó USA is kiesett Ghána ellen).

Berlin volt ezúttal a helyszín (ahova egy szerdai Pearl Jam koncert miatt utazott ki grunger-kollektívánk), ott is Friedrichshein, a multikulti egyetemi negyed, az utcákon alig lézengtek emberek és autók, mindenki a teraszos kocsmák előtt csüngött a képernyőn, a nyitott ablakokból kvadrofóniában szűrődött ki mindenfelől a közvetítés zaja. Mindenkin német zászló, hajpánt, arcfesték, a kocsikon tapadókorongos lobogó; még a visszapillantókra is nemzeti színű zoknikat húztak.

A szomorú lány haja diszkréten takarja a háromoroszlános címert.

A meccs elején úgy tűnt, simán lelépik a németek az eddig semmit nem mutató, dögunalmas, fantáziátlan angolokat: két remekbe szabott gól alig 25 perc alatt, Klose és Podolski diadalmas visszatérése a piros lap ill. az elmúlt két meccs szenvelgése után.

Aztán valami történt: amíg azon keseregtünk, hogy hová tűnt a németek ízlésesen decens zöld idegenbeli meze (a fekete sem rossz persze), addig a Grünberger Kiosk közönsége elszörnyedve látta, hogy az angolok (akár az olaszok a szlovákok elleni meccs utolsó negyedórájában) játszani kezdik az általuk kitalált és meghonosított focit: Defoe felsőléces fejese, Upson remek bólintós gólja és Lampard bombája 2:1-re realizálta az eredményt, sok nyitott kérdést hagyva a második félidőre.

A szünet után az angol pressziót kibekkelő németek, a vébé legjobb középpályás szerveződuójának, a Schweinsteiger-Özil páros vezetésével parádés kontrákkal operáltak. A jövő Del Pierója, az osztogatóként és csatérként is funkcionáló Müller 2 góljával már 4:1 volt a különbség, ez még gombócból is sok, Angliára (és főleg a megváltónak kikiáltott Capellóra, és az ikonikus Beckhamre) nézve pedig roppant kínos, sőt súlyos vereség. A bakizó Green után David James kapus is örülhet, ha a klubjánál szerződést hosszabbítanak.

Tegyük hozzá: teljesen másként is alakulhatott volna a meccs, ha Lampard távoli kapufás bombájánál a partjelző (netán egy videóbíró) jobban figyel. A berliniek is somolyogva ismerték el a jogos, ám meg nem adott találatot, amely nyilván még rengeteg polémiára (és önigazolásra) ad majd okot a következőkben. A Twitteren elcsipogott közlés szerint egy magyar újságíró dühében összetört egy széket a dél-afrikai vébé sajtóközpontban; mindeközben Berlinben a meccs után kulturált petárdázás és utcabál kezdődött, mi pedig az esti meccsig egy szétesős jammelésbe fogtunk.

A Grünberger Kiosk a lefújás után

Összességében a semmit nem mutató, többre hivatott Rooney-n, a becsületből próbálkozgató, ám Gerrard mellett összeférhetetlen Lampardon, és a kötelességtudó Terry-n kívül senkiért nem fáj majd a szurkolók szíve: egy jellegtelen nagyágyúval lett kevesebb a mezőny. A tényleg szeretnivaló, valódi focit játszó német csapatra pedig brutális sorozat vár, ha a döntőig el akarnak menetelni (az Argentína-Mexikó győztese, aztán vélhetően egy spanyol/portugál, majd a brazil csapat). Sose sajnáljuk, hogy nem jött össze az angol-argentín, a német-argentín negyeddöntő már 2006-ban is nagy izgalmakat hozott. Félre a berögzült előítéletekkel, növesszünk Bundesliga-frizurát!

A még mindig a németeknek szurkoló: