Lapszemle

Ma volt a holnap tegnapja

Farkasházy Benedek
2010. 07. 27.
A Financial Times lehúzta az Orbán-kormányt, amiért szembement az IMF-fel, veszélyeztetve a forint stabilitását. A The Times megdicsérte az Orbán-kormányt, amiért szembement az IMF-fel, védve az ország szuverenitását. Várjuk a Sunday Times írását, hogy igazságot tegyen.

Sánta Ferenc és népi zenekara

Lemezt ad ki a háromszoros Emmy-díjas sorozatszínész Hugh Laurie. Az angol bukmékerek egy a háromhoz adják, hogy stílusa Blues lesz, és egy a tízhez, hogy House.

Bagatell
13 millió font, azaz 4,5 milliárd forint végkielégítéssel távozott a BP vezérigazgatója, miután kiderült, szinte az összes riasztórendszer hibás volt, ezért ki volt kapcsolva a fúrótorony felrobbanásakor. Becslések szerint a katasztrófa elhárításának tejes költsége elérheti a 70 milliárd dollárt, azaz a 15 billió forintot. Számításunk szerint így még legalább háromezer BP-vezető kirúgására van keret.

Nahát
Nappal miséző, éjjel melegbárokban alsógatyában mulató katolikus papokról közölt felvételeket egy olasz magazin. Ugyanott egy álnéven nyilatkozó lelkész elmondta, hogy a római papok 98%-a homoszexuális. Egy korábbi parlamenti képviselő szerint pedig, ha a katolikus egyház homoszexuális papjai egyszerre lépnének ki, komoly működési probléma lépne fel. A külügyminisztérium felhívta a magyar turisták figyelmét arra, hogy Rómából távozóban senki ne forduljon hátra, mert még sóbálvánnyá válik.

Getnó
Jövőre indul utolsó koncertkörútjára a Rolling Stones, és a turné végén, 2012-ben, megalakulásuk 50. évfordulóján feloszlanak. Mick Jaggert állítólag máris megkörnyékezte Fásy Ádám, hogy a műsorában alakítana-e duót Janicsák Istvánnal. Jagger kérdésére, hogy mi van a Veresegyházi Asszonykórussal, Fásy csak annyit válaszolt, hogy arra nincs keret.

Lapszemle 2
Ma minden bulvárlap megírja, hogy budapesti forgatásán rosszul lett Anthony Hopkins, Oscar-díjas filmszínész. Holnap, hogy mégse lett rosszul. Holnapután, hogy csak kicsit lett rosszul. Pénteken azt is megírnák, hogy bárányokkal hál, de addigra hazautazik.

Hosszú élet
Egy kormányjelentés szerint a japán nők várható élettartama 86,44 évre nőtt, azaz az elmúlt két évben - az előző jelentés óta - öt hónappal növekedett. Az állami nyugdíjpénztár vezetője közleményében hangsúlyozta, hogy fontolgatja a harakirit.

Na(gy) bumm!
Ősrobbanás-kutatók 10 milliárd euróból új, 50 kilométer hosszú részecskegyorsítót építenének. Tarlós István máris gondolkodik azon, hogy felajánlja a 4-es metró alagútját a célra.

Lecsúsztunk
Júliusig hazánk vezette a spam-világranglistát, de már csak másodikak vagyunk, mert Luxemburg megelőzött bennünket. Szijjártó Péter közleményében hangsúlyozta, ebben is a kommunisták, kiváltképp Gyurcsány Ferenc keze lehet, mert a blog is valami kártékony, ellenőrizendő és kiszűrendő számítógépes izé.