Viszkinek lenni jó

Kéri László
2010. 08. 25. · Hócipő 2010/17
Igazi augusztusi hír, miszerint valahol az Antarktisz mélyén a jégrétegekbe fagyva megtaláltak egy láda viszkit. Sok-sok éve már, hogy a nyár közepén az égvilágon semmi sem történik, ezért e politikamentes hetekben a legelképzelhetetlenebb valótlanságoknak is komoly esélyük nyílik arra, hogy egy-két napra fontos eseményekké válhassanak. Ez a szabadság azonban nemcsak a hírek termelőire nézve igaz, hanem a fogyasztóira is. Ilyen időkben még az is elképzelhető, hogy az ember megengedheti magának a blődlihírek komolyabban vételét. Nézzük csak… szóval, a megtalált viszkisládák attól érdekesek, hogy száz évvel ezelőtt kerültek a mostani helyükre. Egy bizonyos Ernest Shackleton nevezető, huszadik század eleji sarkkutató 1907-ben elindított expedícióját másfél évnyi erőfeszítés után kénytelen volt abbahagyni, mert az időjárási körülmények rendkívül elromlottak. Pedig már csak százhatvan kilométernyire voltak az Igazi Céltól, magától a Déli- sarktól. 1909-ben, az utolsó pillanatban menekültek az őket szállító hajó után, és az életveszélyes helyzetben inkább veszni hagyták a viszkis- és konyakosládákat, melyeket nyilván a Délisark elérésének megünneplésére tartogattak.

Nálunk akkoriban nem éppen ez volt a vezető újsághír. A kormányzó koalíció alól elfogyott a bizalom, báró Wekerle Sándor miniszterelnök még áprilisban benyújtotta a lemondását, az uralkodó hónapokig trükközött a legkülönbözőbb kombinációkkal, és sokáig nem fogadta el a lemondást. Sok mindenki került utódként szóba: Apponyitól Kossuth Ferencig, sőt már akkor is akadtak, akik Bajnai Gordont javasolták, de ezt Ferenc József még elhamarkodott lépésnek tartotta. A huzavona egészen januárig húzódott, s nem lehetett elkerülni azt a választást, amelyen végül is Tisza István frissen megalakított Nemzeti Munkapártja elsöprő győzelmet aratott.

Az új párt programjában azt lehetett olvasni, hogy „…A régi pártkeretek túlélték magukat. A pártharcok megújulása élő elvi tartalom, benső szükség nélkül veszélybe dönti a nemzetet” - meg ehhez hasonlókat. Továbbá: „Új alapra kell helyezkednünk, utat kell mutatnunk, amelyen visszanyerhesse akcióképességét a nemzet…” Azt sajnos nem tudjuk, hogy e fenti becses gondolatokat akkoriban hány helyre kellett kötelezően kifüggeszteni.

Sir Shackleton közben szerencsésen hazaért, a három láda viszki, meg a két láda konyak ott maradt a sarkkutató kunyhó padlója alá beásva, s nemsoká mozgalmas évek következtek Angolhonban is. Valahogy a közfigyelem centruma más irányba mozdult el, s a világbirodalom is nagy gyorsasággal olvadt el. Nem úgy a ládák fölötti jég, mert az ottani, szokásosnak mondható mínusz harminc körüli átlaghőmérsékletnek, meg a gyér számú látogatói tömegnek köszönhetően kevés zavaró momentum háborgatta az üvegek nyugalmát. S így is maradt e boldog nyugalmi állapot - egészen 2006-ig.

Nálunk közben történt egy s más. Volt például kilenc rendszerváltás. S ezen belül legalább huszonhárom olyan kormányváltás, amikor szinte azonnal beláthatatlanul fontos következményekkel járó belpolitikai változások kezdődtek meg. (A tételes felsorolástól most eltekintenénk.) A rendszerváltások azonban nagyon komolyan veendő fordulópontokat jelentettek, ilyenkor ugyanis teljes mértékben meg kellett tagadni mindent, ami addig érvényben volt, ami addig kötelezően követendő volt. Nem csoda, ha ilyen fordulatok esetében százezrek élete vett gyökeres - többnyire kedvezőtlen - fordulatot.

2006-ban egy viszkiforgalmazó cég - Whyte and Mackay - ösztönzésére kutatóexpedíció indult az egykori, a Déli-sarkon rekedt leletek esetleges megtalálása érdekében. Az ok nagyon is nyomós volt. Az eredeti palackokat 1897-ben töltötte meg a MacKinley’s nevű skót viszkiüzem, ám az eredeti receptnek mára nyoma veszett - rendszerváltás nélkül is. Micsoda trehány népség…!

Nálunk nagyjából a viszkipalackozás heteiben zajlott le a parlamentben az a híres obstrukciós ügy, amikor a sajtó útján terjedő rágalmazás és becsületsértés esetében követendő eljárási szabályokat Bánffy Dezső kormánya szerette volna újraszabályozni, de az ellenzék ezt - a korabeli sajtó hathatós támogatásával - hevesen ellenezte. Más eszköze nem lévén, a parlamenti obstrukció bevetésével gátolta a függetlenségi párt a kormány munkáját, s ez volt az első eset, amikor az ellenzék küzdelmét a szociáldemokrata párt is nyilvánosan támogatta. Amúgy, 2006-ban is voltak gondok, igaz, más jellegűek - de erre az olvasó nagyon is jól emlékezhet még.

A felkért új-zélandi expedíció megtalálta az eredeti sarkkutató kunyhót, sőt a palackokat is, s a viszkik mellett még két láda konyakra is leltek, de megfelelő eszközök híján nem tudták azokat kellően biztonságos módon napvilágra hozni. Az idén azonban megszületett a megfelelő technológiai háttér, s augusztusban előállhatott a csoda: a ládákból összesen tizenegy viszkisüveget sikerült épségben kimenekíteni. Óvatos, alapos és körültekintő munkával az egyik üvegből az eredeti viszki mintáját is le tudták venni, s így megnyílott arra is a remény, hogy ennek nyomán újra előállíthatják az eredeti - elveszett - recept szerinti, hagyományos viszkit is. Hanem a többi üveget kötelesek visszaszállítani az eredeti helyszínre, mert egy - jó néhány évtizede érvényben lévő - nemzetközi egyezmény értelmében minden, a Déli-sark területén megtalált leletnek kötelezően ott kell maradnia, ahol azokat a felfedezőexpedíciók eredetileg elhagyták. Mintát ugyan vehettek, de az összes üvegnek továbbra is az eredeti sarkkutató kunyhóban lesz a helye.

És mi, mit is tehetnénk az emlékhely érdekében? Semmi egyéb ötletem nincs, mint hogy Ambrus Attila néhány év múlva szabadul, s talán nagyon is piac- és médiaképes fordulat lenne, ha esetleg az újabb sikeres bankrablások alkalmával a kötelező viszkis poharát eme - Délisark-közeli - helyszínen hajtaná le. (Vihetne magával nemzeti együttműködési nyilatkozatot is, milyen izgalmakat válthatna ki a szöveg az ottani érdeklődőkből.)

Az üvegek meg addig is békésen várnák az újabb rendszerváltásokat.

P.S. Még egy kínzó kérdés: mi van a konyakos üvegekkel? Erről talán majd jövő év augusztusában értesülhetünk.