Az iratérzékeny hajléktalan

Váncsa István

2003. 04. 02. · Hócipő 2003/07

Mottó:
A minden titkok: titkok maradnak
- S minden Titok és: így van rendjén
(Ady)

Az iratérzékeny hajléktalan újfent lecsapott.

Nyájas olvasóm bizonyára tudja, hogy az iratérzékeny hajléktalan egy fölöttébb titokzatos férfiú, egy akcióhős, olyan, mint Steven Segal az Universal Copsban, vagy valami másban, mindegy. De persze ő, az iratérzékeny hajléktalan, differenciáltabb lény, benne van egy kis Robin Hood is, egy kevéske 007-es ügynök is, meg némi Timur és csapata is, meg sok minden más. Az iratérzékeny hajléktalan egyébként arról ismerszik meg, hogy büszke sólyommadárként köröz a miskolci kukák fölött, néha lecsap rájuk, a mélyükbe hatol, onnan különféle szigorúan titkos iratokat halászik elő, s azokat egy bulvárlap szerkesztőségébe hurcolja. Meglehet, ily módon mégsem büszke sólyommadárra, hanem halászsasra emlékeztet inkább, ámde francba most az ornitológiával.

Lesznek-e minékünk iratérzékeny hajléktalanjaink az unióban, ez a kérdés foglalkoztatja a honszerető polgárt manapság, ám a kormányzati EU-propaganda a válasszal, mint mindig, most is késlekedik.

Iratérzékeny hajléktalanunk legutóbb a miskolci tanárok 2002-es évi munkaszerződéseit találta meg egy kukában és szállította el az általa kedvezményezett bulvármagazin szerkesztőségébe, mármost joggal kérdezhetnénk, hogy a miskolci tanárok 2002-es évi munkaszerződései milyen érdekességet, miféle botrányszagú információt rejthetnek vajon. Ha viszont csakugyan feltesszük ezt a kérdést, akkor mi magunk híjával vagyunk az iratérzékenység kitüntető adományának, vagyis alkalmatlanok volnánk arra a szerepkörre, amit a mindannyiunk által tisztelt iratérzékeny miskolci hajléktalan betölt. Szerencsére az iratérzékenység fejleszthető, fejlesszük is, mert egyébként, ha majd mi is fedél nélkülivé válunk, olyanok leszünk, mint a többi hajléktalan, akiket sohasem emleget a tévéhíradó. (Az "iratérzékeny" szót is az egyik tévéhíradóban hallottuk először.) Milyenek azok a hajléktalanok, akikhez mi nem szeretnénk hasonlítani?

Menjünk le egy aluljáróba, javasolnám például a népligetit, de bármelyik megfelel, válasszunk ki ott egy hajléktalant, hessegessük el a vackáról és vizsgáljuk meg közelebbről a derékalját, amit a hideg ellen készített maga alá a nyomorult. Álmélkodva fogjuk tapasztalni, hogy a derékalj vagy matrac, ahogy tetszik, "titkos" vagy "bizalmas" megjelölésű, és láthatólag nem túl régen kiprintelt dokumentumokból áll, egyszerűen azért, mert az ilyeneket a legkönnyebb beszerezni. Takarónak persze nem jók, ezzel szemben nyoszolyának megteszik, a "titkos" vagy "bizalmas" megjelölésű és A4-es formátumú dokumentum, megfelelő mennyiségben alkalmazva, kiváló hőszigetelő.

Kapnak-e majd az EU-ban elegendő mennyiségű bizalmas iratot a hajléktalanjaink, tehetnénk most föl a kézenfekvő kérdést, de nem tesszük föl, mert minek. Ehelyett inkább belátjuk, hogy a bizalmas iratok eredeti és alapvető rendeltetése mégsem az, hogy a rendszerváltozás kárvallottjainak szolgáljanak nyughelyül.

Hajléktalanjaink túlnyomó része tehát iratérzéketlen, szélsőséges esetekben iratbarom. Ilyen hajléktalanokkal Európába menni nem lehet. Ne ők legyenek hát a példaképeink, hanem ama miskolci férfiú, aki úgy válogatja el az állam- és szolgálati titkot a tejeszacskótól, mint galamb az ocsút a tiszta búzától, és ily módon már a harmadik madárfaj erényeivel büszkélkedhetik. Vegyük például az előző akcióját, amikor a városi vámhivatalból kikerült iratokat szállította oda, ahova ezek szerinte valók. Mért gondolta ez az ember, hogy a városi vámhivatal tekintélyes épületében oly titkok rejlenek, amelyek a közvélemény érdeklődésére tarthatnak számot? Valamennyien úgy tudjuk, hogy a városi vámhivatalok törvényesség, a szorgos munka, a tiszta erkölcs és a makulátlan erények foglalatai, mi lehet hát érdekes abban, ami onnét kikerül?

Így gondolkodunk mi, akik még mindig nem vagyunk kellőképp iratérzékenyek, ám az élet, szó, ami szó, nem minket igazol. "Huszonhét Borsod megyei vámos hagyhatta el a miskolci börtönt kedden - értesült a HavariaPress. [...] A huszonhét vámos két hónap után szabadult ki, miután csempészet gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték őket. A gyanú szerint a vámosok több száz tonna cukor csempészetében vettek részt."

Iratérzékeny hajléktalanunk tehát ráérzett valamire, az ő ösztönei azt súgták, hogy a feddhetetlenség álorcája mögött bűn és fertő lakozik, de persze könnyű neki, hiszen ő eredetileg rendőrnyomozó. Iratérzékeny hajléktalanunk csakugyan hivatásos bűnüldöző, ugyan a hírekben úgy emlegetik, hogy "rendőrnyomozó volt", noha, mint látjuk, most is az, Sherlock Holmes, Poirot és Columbo kollégája, a törvény védelmezője, noha most épp hajléktalan. Vannak-e hajléktalan rendőrnyomozók az EU-ban, tennénk föl a kérdést szívünk szerint, de nem tesszük fel, hanem a problémakomplexum másik oldalát helyezzük vizsgálódásunk tárgyasztalára, tehát inkább azt kérdezzük meg, hogy mért kerülnek minálunk a hulladéktárolóba bizalmas iratok. Mert hogy odakerülnek, az mindannyiunk napi tapasztalata, én például csütörtökönként már meg se próbálom levinni a szemetet, tudom, hogy nem fér a kukába, mert az ilyenkor már nyolcvan évre titkosított dokumentumokkal van tele. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a közhivatalokban képződő iratmennyiség nem teljes egészében és nem is intézményes formában kerül a kukába, hiszen, mint arra az Államháztartási Hivatal vezetője is rámutatott, a hivatal által generált és nyilván bűncselekményekre utaló dokumentumok megsemmisítése zárt rendszerben folyik, és e rendszerből csakis lopás útján lehet kinyerni valamit. Vagyis ami a kukában van, azt valaki oda direkt levitte. Amikor véget ér a munkaidő, a hivatal munkatársai betesznek a táskájukba néhány kilónyi szigorúan bizalmas és bűnjelként felhasználható dokumentumot, leviszik, a kukába hajítják. Hogy mi készteti erre őket, az nem is kérdés, az ember erkölcsi lény, az emberben legbelül a kategorikus imperatívusz lakozik, és ekképpen szól: "Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor általános törvényhozás elvéül is szolgálhasson!" Ezt hallja tehát a hivatalnok, és ezért cipeli le a kukába a titokcsomót, ami pedig nehéz, de hát másnap eljő majd az iratérzékeny hajléktalan, magához veszi az anyagot, elviszi a nyilvánosság szentélyébe, az újsághoz, ott ezt az egészet komoly és felelősen gondolkodó hírlapírók vizsgálják át, majd tömörített, szerkesztett, jól áttekinthető formában a dolgozó nép okos gyülekezete elé helyezik.

A dolgozó pedig megveszi a standon a lapját, és abban mindenféle érdekes közleményre lel. Zsófi ágyba bújt Gézuval, Salma a kutyákat választja, Péter őszintén szereti Sziszit.