Rémálom az Elvis parkban, és fél

Bakács Tibor Settenkedő

2011. 08. 24. · Hócipő 2011/17

Ez nem egy új magyar film, ami a Vajna-féle módszer szerint a kasszánál is sikeres, hanem az én privát rémálmom, aminek oka a vacsora után mértéktelenül fogyasztott Shakespearedrámákban lelhető fel. Orvosom szerint sokkal egészségesebb lenne, ha Semjén-féle lelki tükröket rágcsálnék, ha papucsot húzok, de hát már korán rászoktam a szalonnára. Éjfélkor az igazi. Megzsírozza az álmodat. Nálam az elvarázsolt erdők és bennük táncoló boszorkányok, mindenféle karrierista királyokkal fűszerezve, nyomhatta meg a pocim. Persze az is lehet, hogy a tévében látott félig beásott emberek kiszáradt maradéka okozta. Sajnos nehezen szokom le a késő esti híradóról, pedig mindig utáltam a horrort. A halál headline-ja, egyetértve Anaxagorasszal, nem érint engem, túlélőt, csak ha tévében hírek helyett hullákat nézek, és a Kaszás aratási riportjai zuhognak. Hát, ilyenkor forgolódom kicsit a vackomon.

Na, az történt… mármint képzeltem, … de Magyarországon a történelemről mindenki sokfélét képzel, tehát a mondat helyes, hogy a Magyar Szigeten rettenetesen betéptünk látnok zsályától, mi magyarok, meg egy zsidó srác. Éppen Elvis Presley-imitátorok íjász versenye zajlott, a fődíj egy rovásírásos számítógép-billentyűzet volt, amikor révületbe estem.

Az Elvis park egyik padján ébredtem. Éjszaka volt, csak a hold sugárzott arcomra némi lidérces fényt. Éppen egy hajléktalan sasszézott felém, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy cigit kunyeráljon tőlem. Amikor közel ért, ismerősnek tűnt. Rá is kérdeztem.

- Te nem voltál valaha kalefos?

- Nem. Engem Széll Kálmánnak hívnak, és nem bandázom senkivel.

- Nono, mások viszont szénné lájkolnak, tudod? Mostanában tért nyertél sokak szívében.

- Ne is mondd. Mindjárt jön a haverom, de előtte kussolj, mert megsértődött, hogy vasba verték. Nem akar híd lenni. Rebellis, a kutya. Azt hiszi, hogy itt az Elvisben számít, hogy ő egy Rákóczi! Éjfélkor minden megidézett szellem, még az utcanév-táblák eredetije is körbeüli a varázspacalt. Minden este elküldenek valakit a tűz mellől. Marx volt az első, és persze rettegnek a szabadgondolkodók, az enciklopédisták, a racionalisták, az eretnekek, hogy most rajtuk a sor. Tamási Áron már össze is csomagolt, különösen hogy Vass Albert kinézte a padját a Szent Anna-tó körül.

- Minek köszönhető, hogy a megidézett szellemek éjfélkor eljönnek ebbe a parkba? Csak nem buzik?

- Nem mindegyik, és a Tarlósnak köszönhető. Kitiltott mindenkit az aluljárókból, a hajléktalanokkal együtt az őrangyalokat is. De ebbe a parkba éjszaka nem jár senki, még Elvis, a király sem.

- Hogyhogy?

- Ő még él.

- Tudtam, banyeg. Ez jó hír.

- Mi van? Svájci frankos hiteled van, hogy vadászol a jó hírekre?

- Nem. Csak ő nekem fontos. Elmagyarázom, ha van annyi időd, amíg a nevedről fogant gazdasági terv magyar csodaként átmegy a köztudatba. A köz-tudata jelenleg a tudatalattiban van, és önmagát is gyűlöli.

(A gyakorlott olvasó már sejti, hogy átváltunk valóságba, ami tiszta extrémizmus, és a rendőrségen a szervezett bűnözés egyik alosztálya.) Tudod, kedves olvasó, nekem is sok minden fáj, nemcsak Trianon, hanem, hát, igen, no, különösen az olyan karmák, mint Elvisé volt. Bár templomi kórusban énekelt, utálta a képmutatást, őt meg az állam. Lényegében minden államban találtak benne kivetnivalót, hála istennek elég volt neki a kisujja ahhoz, hogy semmivé tegye őket. Amikor megtiltották neki, hogy illetlenül rángjon a színpadon, mozdulatlanul megállt, a tömegben is a lélegzet, ami csak akkor szakadt fel forradalmi erővel, amikor a kisujj megmozdult. Sajnos, mint minden megváltásra vágyó lélek, sűrű csíkokban nyomta a kokaint, így idővel szétégett. Nem tett jót neki a katonaság, az imádott feleségtől való elhidegülés, az, hogy kövérkés testét alakította szuperlátvánnyá a média. Béke poraira. De ez a porhintés, ami ebben az országos Elvis parkban megy?! Még jó, hogy szóltak neki a stúdióban a magyarokról. Most már soha nem felejti el.

Attól félek, újra kell kezdeni a mesélést. A hippikről, akiknek motoros bandájuk, a Hells Angels nem volt soha fasiszta. Jimi Hendrix nem magyar apától származik, de balkezes. Volt a Kalef. Horváth Charlie énekel. A rendszerváltás filmjét nem véletlenül a Moszkva térről nevezte el Török Ferenc. Aczél Györgynek jó ízlése volt. Nem csak Bill Clinton szívott füvet a politikusok közül. Krassó meghalt, és nem kölcsönöz már minőségi bakelitlemezeket besúgóknak. Orbán Viktor beszélt Nagy Imre koporsójánál, majd később belepisált azzal a kádári közönnyel, amikor ő is törvényi erőszakkal akarta politikai ellenfelét eltüntetni a pincében. Nem lennék soha miniszterelnök Magyarországon. Rossz a karmája.

De hol az a drog, ami tisztává teszi a magyar tudatot akkor, amikor a földből szivárgó mérges gázok bódítanak? Talán, ideig-óráig segít a fagyálló, megzsarolt magyar testvéreim. És ha az is elfogy a marmonból?