Európa, csengess!

Para-Kovács Imre

2012. 02. 22. · Hócipő 2012/04

Megint megszólalt valamelyik (és most elnézést kérek, de nem tudom, melyik, nem mintha nem lenne mindegy) kormánypárti politikus, hogy mit akarunk mi magyarok, és mit nem akarunk mi magyarok, amiből arra következtettem, hogy vagy beállt, mint Mohács alatt a Duna, vagy pedig létrejött lehetetlen együttállás, mikor is a magyarok egy valamit akarnak közösen.

Mondanom sem kell, az előbbiről van szó, mert olyan még nem volt, hogy a magyarok közösen akartak valamit, ami egyébként nagyon is rendben van, melyik nép olyan hülye, hogy ugyanazt akarja?! Még a levegő, pénz és egészség esetén sincs közös megegyezés, mert minden csoportban létezik néhány ezrednyi olyan, aki meg akar fulladni, szegény és beteg akar lenni, ráadásul ronda is, meghalni még ennél is többen akarnak, egyvalaki pedig biztosan azt szeretné, ha egy óriási sötétlila vakolókanál zuhanna le az égből, agyonsújtva őt.

Ezért is kell óvatosan bánni azzal, hogy „mi magyarok azt akarjuk”, hacsak nem vagyunk fideszes politikusok.

Mert ők persze tudják.

Ha azt nem is pontosan, hogy most éppen mit akarunk, de azt, hogy néhány évnyi megdolgozás után mit fogunk akarni, arra mérget vennének. Tűzbe tennék a kezemet.

Szóval szerinte mi magyarok nem akarunk Európai Egyesült Államokat, nem akarunk európai szuperhatalmat, hanem önállóságunk a legfontosabb, úgy is mint szuverenitás, annyira szeretünk független magyarok lenni, hogy inkább vállaljuk a konfliktusokat Európából, de nem engedünk. Mármint mi, magyarok.

A kijelentés baromságfaktora szempontjából semmit sem számít, hogy egy ország lépten-nyomon farigcsálja lefelé szuverenitását, különböző előnyökért cserébe enged itt, enged ott, nem tudom, észrevette-e például a Fidesz, hogy útlevél nélkül jöhetnek ide mindenféle osztrákok és olaszok, hogy nem lehet bevezetni az egypártrendszert, mert akkor nem adnak nekünk kölcsön, és - bár törvénybe nincs foglalva, ami még sok fejtörést fog okozni Szájer Józsefnek és Orbánnak is - ebéd közben nem szabad zseben keresztül üvöltve herét vakarni, mert B kategóriás őstermelőnek néznek minket.

Ezen utóbbit nem tudom eléggé hangsúlyozni, mert Orbán hajlamos rá, hogy meghökkent vaddisznóarccal paragrafusokat követeljen, miért is ne ehetné ő vasvillával a homárt Strasbourgban, miközben csak emlékeznie kéne, hogyan reagált édesapja, amikor heló, vénlány!-nyal üdvözölte nagymamáját (nem történt ilyen, nyugi, valahogy akkoriban még érezte a ritmust, vagy félt a rohadt nagy pofontól). Pedig sehol sincs törvénybe foglalva, hogy mit illik és mit nem illik, hogyan érdemes köszönni és étkezni, illetve hogy mit vegyünk fel padlófelmosáshoz és a Dr. Schmitt Pál-díjak kiosztásához.

De ez mellékszál, most visszatérek az Európai Egyesült Államokra, mert én például kifejezetten akarok ilyet, azt szeretném, hogy a magyar politikusok mozgástere minél kisebb legyen, hebeghessenek a zászló színéről, meg hogy mikor legyenek nemzeti ünnepek, de például pénzhez ne jussanak, valamint a kultúrától is húzzanak el nagyon messzire, ha már egyszer nem értik, akkor ne is barmolják szét. Következésképpen tehát olyan pártra fogok szavazni, amelyik nem arra hajt következetesen, hogy minél feltűnésmentesebben lopja szét az országot, hanem éppen ellenkezőleg: amelyik európai szuperállamot akar.

Amennyiben ezzel együtt járna annak ígérete, hogy mindenki valamivel jobban élhet a teljes politikai egyesülés következtében, akkor a magyarok jelentős többsége ezt akarná, egyáltalán nem érdekelne senkit a szuverenitás, csak azok nyafognának, akik nem tanultak meg idejében külföldiül.

A magyar politikusok persze joggal félnek, mert Orbán az ilyen államban falusi jegyző lenne, Matolcsy pedig bogaras könyvelő egy banknál (Mesterházy Attila talán bábszínházas), de én ott is kiváló újságíró lennék, az asztalosok pedig asztalosok, a pékek pékek, azaz tulajdonképpen mindenkinek érdeke egy Egyesült Európai Államok létrejötte, a politikusokon kívül, legalábbis a képességeinket figyelembe véve.

Azon is segítene, hogy ne billegjünk folyamatosan a prefasizmus/fasizmus határán, mert kicsit arrébb ezt már megoldották, vannak erre intézmények. Mert ne legyenek illúzióink: itt nincs más lehetőség.

Magyarországon vagy a fasizmus előtt vagyunk, vagy benne, nincs más opció, nekünk ez a prefasiszta állapot a lehetőségeink maximuma, tulajdonképpen örülhetnénk is: milyen nagyszerű, hogy itt prefasizmus van!, jól teljesítettek vezetőink!, köszönjük meg nekik!

Nem mintha az európai politikusok annyival jobbak lennének, csak legalább bővülne a választék, amiből választhatunk. Rosszul.