Nyikhajok és tsai

Trunkó Barnabás
2012. 05. 03. · Hócipő 2012/09
„Néhány nyikhaj, senkiházi, utolsó, tollforgató terrorista, az úgy gondolja, hogy rajta keresztül lehet a legtöbbet ártani a politikai ellentábornak!”

Ezek a kulturáltsággal átitatott, veretes szavak az államfői jogkört ideiglenesen gyakorló szájából hangzottak el, pontosabban: a bajusza alól. Még szerencse, hogy ez az ideiglenesség jóval rövidebb ideig tartott, mint a legutóbbi.

Kövér Lászlónak nincsenek beszédírói, ezeket a jelzőket maga szedte össze, így a forrásokat sem kellett feltüntetnie, a törzsanyag pedig állandóan a rendelkezésére áll. Persze mindannyian tudjuk, hogy a T. Ház mesterelnöke min borult ki; a nyikhaj, senkiházi, utolsó, tollforgató terroristák (továbbiakban: gecik) olyan adatokat és információkat hoztak nyilvánosságra, amelyek végül is egy magas közjogi méltóság politikai és erkölcsi bukásához vezettek.

Ha ez a terrorista söpredék nem forgatja a tollat, (szövegszerkesztőt kellett volna mondani, de az nyilvánvaló képzavar lenne), az illető nyilván ma is a posztján van, és ez mindenkinek jobb lett volna.

De ezek a bűzös leheletű, és méltányosságból származásilag most nem definiált firkászok nem nyugodtak, és képesek voltak újságot írni, információkat nyilvánosságra hozni, ahelyett hogy az orgánumok keresztrejtvényrovatával foglalkoztak volna.

A házelnök legendás visszafogottságára és tárgyilagosságára utal, hogy nem általánosít, tehát nem minden tollforgatót tart nyikhajnak, senkiházinak és utolsó terroristának, hanem csak néhányat. A lista is nyilván rendelkezésére áll, amit hamarosan át fognak adni a szerveződő Házőrségnek, Kövér László magánhadseregének. A Házőrségnek (Hő) - a parlamenti elnök védelme mellett - az is feladata lesz, hogy az Országházból eltávolítsa a tollforgató terroristákat. Nem kizárt, hogy a Házőrség majd hatásköri összeütközésbe keveredik a Terrorelhárítási Központtal (TEK), és nagy dulakodás támad abból, hogy egy-egy nyikhaj terroristát melyik szervezet dobjon ki az 1944 előtti képzőművészeti arculatát visszanyerő Kossuth térre.

A házelnök pengeéles érvelése arra is rámutat, hogy mi motiválja ezeket az alávaló bértollnokokat. Az, hogy rajtuk keresztül lehet a legtöbbet ártani a politikai ellentábornak, nyilván azért, mert hatékony ellenzék jelenleg nincs a magyar ugaron. Ez egyben persze a sajtóterroristák felértékelését, tevékenységük szédelgő feldicsérését is jelenti!

Összefoglalva: a házelnöki intenció szerint a nyikhaj, senkiházi, utolsó, tollforgató terroristák tevékenysége kifejezetten káros, különösen akkor, ha úgy gondolják, hogy rajtuk keresztül lehet a legtöbbet ártani a politikai ellentábornak!

Ezért nem kellett volna nyilvánosságra hozni az őszödi beszédet!