Nem értem - 2012/09

Farkasházy Tivadar
2012. 05. 03. · Hócipő 2012/09
Lovas tengerész
Orbán horgonyszemélyiségnek tartja Ádert, tavaly a gyorsnaszádot nyomta, a télen megtudtuk, csendes tenger nem nevel tapasztalt tengerészeket, most a zászlóshajóval meg a horgonnyal jön, rendben, de mikor szedik fel a horgonyt?

Kósa úgy véli, ma, amikor rendkívül erősen támadják az országot, nem egy se hús, se hal, bácsikára van szükség, hanem akinek van karaktere, s megvédi a magyarok becsületét. Elvégre Göncz 83%-os népszerűséggel vegetált, miközben Schmitté már a 30%-ot is verdeste. De miért nem a tengerből merít ő is? Bár a se hús, se hal, félig az.

Persze az se mindegy, kinek jut hús, kinek hal, kinek meg semmi. Orbán elmondta, nem tehet Esztergomról, ha nem rájuk szavaztak. Ez világos beszéd. A felcsúti A kategóriás stadionról még nem nyilatkozott, Kósáéról már igen:

Debrecenben egy gazdasági erődítmény jött létre, a város az ország egyik zászlóshajója, ráadásul a nemzeti politikának is kiemelkedő pontja, a debreceniek nem ajándékba kapják a stadiont, megdolgoztak érte.

Mi is, így lesz az adónkból zászlóshajó.

ÁDERUTÁNPÓTLÁS
Az Origo szerint Varga veszi át Fellegi helyét, az övét Lázár, Lázárét Rogán, Szijjártó pedig a nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár lesz. Így érdekes hatalmi erőcentrum alakulhat ki, mivel Varga és Rogán egymás mellett lakik egy II. kerületi lakóparkban, a Présház utcában. Lázár szerint e portál annyi hülyeséget beszélt már az utóbbi félévben, hogy ez is beleilleszkedik ebbe a sorba. De azért a Présház stimmel!

ROZSSÓGOR
Úgy néz ki, Sárazsadány után a Balaton-felvidék is felkerül a politikai bortérképre, s még a rozspálinkát is belekeverhetik. Hacsak az ügyészség 40 ezer oldala után a Fletó nem nyomtattatja ki a szakdolgozatát is. De hol van?

Régóta nem vagyok egy purifikátor, Schmitt esetét is Al Caponéhoz hasonlítottam itt, mert nem a másolás a bajom vele, hanem amiket olvasás nélkül aláírt. Gyurcsánynak viszont szerintem is annyi, ha nem tudja bizonyítani a hamisítást, mert ha megszólal a Közgép 34 milliárdos hitele, vagy a felcsúti földárverések ügyében, elég csak utánakiabálni: Őszöd, Rozs, Sukoró! S hamarosan jön a pufajkás, ügynök, hazug-csaló kórus Hornról, Medgyessyről, róla.

Hacsak nem derül ki, hogy a Hírtévé kicsit belemaszatolt Rozsné adományába, elvégre seggnyalásra és az ellenfél bemocskolására hozták létre. A sógort sem grál lovagként ismerik Füreden. Mondok egy példát, húsz éve bedobtak hozzánk egy kisgazda jegyzőkönyvet, mi bedőlve lehoztuk, a negyedik tárgyalási napon döbbentem rá, hogy a legszaftosabb részt - egy hölgy a vécében egy úrral - utólag csempészték bele, egyetlen oldalba öt sort belegépelve, tudván, hogy bukunk majd rá, így bántunk el a rendesebb kisgazdákkal Torgyánék ellenében.

Várom a kéthónapos bizottságot és Kövér terroristázását. Egy tanulsága addig is lesz az ügynek, ha az ember elválik, maradjon jóban a sógorával és az anyósával.

FOGD A PÉNZT ÉS FUSS
Három méretben kaphatók Orbánszobrok az Ecserin, háromezerért, százezerért, félmillióért, a művész előbb egy galériával próbálkozott, de be kellett érnie a Nagykőrösi úttal. Szappanból faragja, ezért ne rakjuk ki a kertbe, mert eshet, mint amikor Woody Allen első filmjében besuvikszolt szappanpisztollyal próbált szökni a börtönből. Azért se, mert Orbán sosem habozik.

ISKOLA A HATÁRON
A hittan után alaki kiképzés és fegyverismeret is vár a diákokra az új Nemzeti Alaptanterv szerint. Csak az a kérésem, hogy ne Sopronban kezdjék az oktatást.

HIVATÁSOS RETTEGÉS
11 szörnyű gyilkosság alig két hét alatt. Kulcson három késsel, egy igen különös házban. Győr belvárosában két férfit sörétezett szét a Vadkan presszó tulaja, mint mondta, önvédelemből, az egyik éppen menekült a kocsiján. Sopronban rabolni járó középiskolások akartak így fegyvert szerezni, az egyik áldozat csak rosszkor volt rossz helyen, épp lőszert hozott vissza a lőtérre. Miként aki rosszkor akart egy sört meginni, s belekötöttek egy kocsmában, husánggal verte agyon egy régóta kötekedő család. Akarattyán féltékenység miatt kellett két embernek meghalnia, s egy harmadik néninek, akit ez a kettő már nem tudott ellátni.

S pont ezekben a napokban gúnyolódik a Jobbik, amelyet minden hatodik magyar szívesen látna az ország élén, hogy a valódi ellenzék hüledezik azon, hogy egy polgármester a polgárháború esélyein töri a fejét. Sőt, még nekik áll feljebb, követelik, hagyják abba a hisztit, Juhász polgártársat azzal mentegetve, hogy a kedélyes csevegéskor még csak jelölt volt.

Akkor a Mein Kampffal sincs semmi baj. Solymosi Eszter vére pedig ugye az égre kiált.

HÓHÉROK
Egyre több a jele, hogy feldarabolják a Corvinust, Orbán ugyanis zsigerből utálja a közgazdákat, mivel a régi szocialista hitoktatás után egyre inkább az istentelen kozmosz törvényei felé akarják lökni tudományukat. S meg van győződve, a Vámház tér egy átkozott bolsi fészek, akik folyton ki röhögik a jobbját. Brüsszel kényszerít minket új adókra - szól legújabb lázálma.

Bogár László tovább megy: az IMF nem problémamegoldó, hanem fegyelmező szervezet, akik tavaly pénzfegyverekkel intéztek Magyarország ellen támadást.

S ez már a második, az elsőt az agya ellen intézték, sikerrel.

A Corvinus legbőkezűbb mecénását Demján Sándornak hívják. Vajon most is szól, mint a Nagy Imre-szobor ügyében?

MAGYAR MAJOM
Barbados megszámlálja majmait, hány hagyja el az országot, s nem túl sok-e? Nálunk másképp oldják meg a problémát, kinevezik.

BLASZ KETTŐ
Manapság ismét Kelet-Európa, sőt, másodosztályú Európa kezdünk lenni - mondta Esterházy Péter a Könyvfesztiválon. Nem győzök csodálkozni, egy ilyen kiváló futballista igazán tudhatná, hogy van annál sokkal lejjebb is.

GUARDIOLA
A foci tragédiája, hogy nem lesz Barca-Real álomdöntő, oka roppant egyszerű. A két szomszédvár kicsinálta egymást, s a végig szürke, öregecskedő Chelsea meg a hónapok óta botladozó Bayern fejben sokkal frissebb volt.

Ronaldo és Messi hármasával rúgva ölte egymást az Aranycipőért, sosem volt még 43:43 hárommal a vége előtt. A két csapat pedig távolozta a mezőnyt, a harmadik Valenciának 29 ponttal van kevesebbje a másodiknál, miközben őt 18 ponttal követi a 17. helyezett. Egy olyan erős mezőnyben, amelynek két középcsapata vívja az Európa Liga döntőjét.

A Real és a Barca egyszerűen elfogyott a visszavágóra, egy hónapja öttel küldték volna haza a németeket és az angolokat, így is simán nyerhettek volna, a Chelsea két meccsen három támadást vezetett, Neurer még Casillasnál is jobbnak bizonyult, Xavi és Iniesta pedig nézett bambán, már megint focizni kell? Ezért abbahagyni, Pep, micsoda baromság!

A GORLICEI ÁTTÖRÉS
Lényegében elhárultak az akadályok a Nemzetközi Valutaalappal folytatott hiteltárgyalások elől, nagyon közel kerültünk az áttöréshez, ez napok, legfeljebb hetek kérdése - mondta Barrosótól kilépve.

Nem tudja valaki, ki mondta két éve, hogy ha az IMF idejön, akkor ő el? Apropó, a Bécsi Egyetem kognícióbiológusainak vizsgálatai szerint a hollók hároméves dolgokra is visszaemlékeznek.

MAGYAR ABSZURD
Horthy Éva vitézeket avatott a szegedi Horthy csónakházban, Horthy tér lett Gyömrőn, elvégre csak 430 ezer zsidó halála szárad a lelkén. A Terror Háza próbálja is mindet Szálasira kenni, az ő 50 ezer áldozata is rettenetes, de a számok alapján még ő is előtte szobrozhat.

Plusz 50 ezer a Don kanyarból.

NYERESÉGES A FIDESZ
A kőbányai vagyonkezelőtől és a Fény utcai piactól is kaptak, előbbiben benne van idősebb Orbán kőbányája is? Aki most hahóti virágfölddel is kereskedik, a Tesco óriásplakáton hirdette, csak nem ezért lett beváltható náluk is április 15-től az Erzsébet utalvány, mert addig gonosz multik voltak.

EGYHARMAD
A Handelsblatt arról ír, hogy a hazánkban működő német cégek egyharmada már más helyet választana befektetései színhelyéül.

Ugyan miért maradnának ott, ahol az Unión belül a legmagasabb az infláció, a 9. legkockázatosabb ország, a nép 17%-a oly pártra szavazna, amelynek polgármestere polgárháború lehetőségét fontolgatja, képviselője pedig ismét felhozta a vérvádat, miszerint a zsidók kiszívták Solymosi Eszter vérét.

Viszont Anders Behring Breivik megdicsért minket.

HOL VAGYTOK…
Nem fértek be a Könyvfesztiválon a Szegvári könyvre, ahol egymás mellett ült Vitray, Kepes, Szilágyi, Rózsa, Juszt, Vicsek, Érdi, Berecz, Rangos, Aczél. Nem egy generáció nyalogatta a sebeit, jóval többről van szó, Amerikában egyáltalán nem hiányzik ez a korosztály a képernyőről, s kerülgethetjük a forró kását, de - tisztelet a kivételnek - mindinkább a bóvlira ugrik az egyre ifjabb nemzedék, a minőségnek már alig van piaca az egynevűek uralta médiában. Árulják is nekik rendesen, elvégre a kereskedelem abból él, hogy tízből kilenc hülye, s ha a tizediket is sikerül azzá tenni, még vita sincs. Elborzadva látom azon tehetséges ifjaknak is néhány merényletét a vásznon és a közképernyőn, akik pár éve távoztak innen, nem beszélve arról, hogy ügyesen kihasználva a semmitmondás iránti óriási állami keresletet, a szakmámból pincérképzőt csináltak.