Nem értem - 2012/10

Farkasházy Tivadar
2012. 05. 17. · Hócipő 2012/10
Párizs
A majd 49%-ot kapott Sarkozy azonnal elismeri vereségét, nem vádolja ellenfelét választási csalással, az adatok meghamisításával, nem közli, hogy Hollande idegenszívű, a haza pedig nem lehet ellenzékben.

Micsoda egy pipogya alak!

HIRTELEN HONVÁGY
Nagy Lászlóért bejelentkezett a Veszprém. Egy spanyol lap szerint akkora összegért, hogy a világ legjobban fizetett játékosa lesz, kivásárlási ára 3 millió euró, hacsak nem marad még egy évig Barcelonában. Bár előző nap még azt írta a Twitteren, hogy sosem állt szándékában elhagyni a katalán klubot. A dolog pikantériája, hogy kétéves hezitálás után a napokban vette fel a spanyol állampolgárságot, hiszen ott szándékozik letelepedni, s így az olimpián piros-sárga mezben játszhat.

Most viszont nem tudok másra gondolni, mint hogy az egyik legveszteségesebb magyar bank, az MKB helyett más pengetheti ki ezt az irdatlan összeget, vagy ha marad egy évig, jövendő hatalmas fizetését, amellyel a Veszprémnél jóval tehetősebb katalán klub nem tudott versenybe szállni, ez az illető pedig nem lehet más, mint a Vidi főszurkolója, illetve valamelyik strómanja. Vagy a Közgép.

HURRÁ!
A szabadból a részben szabad kategóriába minősítette le a magyar sajtót 2011-es jelentésében a Freedom House. A washingtoni központú szervezet rámutatott, két év alatt rendkívül szokatlan ekkora zuhanás egy régóta szabad ország esetében. Jelenleg Bulgáriával állunk holtversenyben a 78. helyen, és Szerbia is elénk került. Talán érdemes lenne Simicska sajtóportfólióját kiegészíteni a Milosevics, Seselj és Arkan vezér szelleméhez közeli lapokkal is.

Négy évszak
Fellegi nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy még a nyáron megállapodás szülessen az IMF-fel, de életszerű lenne az ősz is. Ha fogadni kéne, hogy melyik a valószínűbb, akkor a nyár közelsége miatt én az őszt mondanám valószínűbbnek - fogalmazott a tárca nélküli miniszter. Azt viszont nem mondta meg, hogy melyik őszt. Nem kell úgy sietni, Vivaldi szerint a tél is nagyon szép.

Orbán azóta megköszönte neki, hogy sikerült elhárítani az akadályokat a Magyarország számára fontos nemzetközi pénzügyi tárgyalások útjából.

Annyira, hogy a helyébe kinevezett Varga első mondata ez volt: az IMF-tárgyalások mihamarabbi megkezdésén dolgozom.

Már csak azt kéne elárulni valakinek, hogy minek azon dolgozni, amit már az elődje elintézett?

ALMÁSSY PÉTER, ALMÁSSY PÁL
Felmentették Dávid Ibolyáékat a kétéves UD Zrt.-perben, hogy ezt a vádat a független sajtó jó része némán tudomásul vette, az a jelenkori magyar újságírás legnagyobb szégyene Sukoróval egyetemben. A vád szerint a megfigyeltek személyes adatokkal éltek vissza, a megfigyelő cég pedig 1,7 milliárdot követelt az államtól, amiért lehetetlenné tették.

Sokáig nem hozták nyilvánosságra, hogy peren kívül mennyiben egyeztek meg, míg a valahonnan mindig jól értesült Magyar Nemzet meg nem írta, hogy 200-250 milliót fognak kapni. Pár napra rá végre kinyögték, hogy 265 plusz áfa lesz az, de hogy saját magukon kívül még kik lehetetlenítették el őket, az rejtély, ahogy az is, miért fizet az állam egy magán-titkosszolgálatnak lebukási prémiumot.

Engem a JESZ is érdekelne, akik most szintén Dávidék ellen dolgoznak, nehogy valahol megint felbukkanhassanak, a napokban ismét a volt elnököt és Bokrost ekézték, újra jöttek Lajos panamai diplomájával, elvégre a közgazdasági tudása közismerten nulla. Egyszer mikor néz már utána valaki, kik állnak Makay pártja mögött?

ORBÁN ÚJABB ELISMERÉSE
Évekig gyalázta s hazaárulóztatta Gyurcsányt, amiért az a Nabucco mellett az orosz Déli Áramlattal is kacérkodott, most viszont a Kommerszant-Vlaszty szerint kérdésessé vált a Déli Áramlatnak komoly konkurenciát jelentő Nabucco-projekt jövője azzal, hogy a Mol kivonul az utóbbiból. Orbán Viktor magyar miniszterelnök teljes mértékben kiérdemelte a Kommerszant- Vlasztytól az Oroszország Hőse címet a Nabucco-projekt szétveréséhez nyújtott hozzájárulásával - írja a lap.

Ezzel máris behozta Brezsnyevet, és mikor lesz a Hős Anya is?

NE AZT FIGYELJÉK
A kínai miniszterelnök-helyettessel folytatott tárgyalása után azt is megtudtuk tőle, hogy Magyarország és Kína stratégiai szövetségesek. Magyarország számára Kína annak a népi bölcsességnek a jegyében fontos, hogy miért állnánk egy lábon, ha két lábunk van. Ráadásul erős szél fúj a világgazdaságban, aki egy lábon áll, azt könnyen feldöntik, ezért Magyarországnak két lábon kell állnia, és a nyugat-európai szövetségi rendszer mellett következetesen végig kell vinnie a keleti nyitás politikáját is.

Pár napja viszont ezt mondta a Richter Gedeon avatásán: Nagyon fontos, hogy a Richter egy független gyár, nincs benne olyan külföldi befektető, akinek ki lenne szolgáltatva a magyar vállalatvezetés, így ők a magyar gazdaság érdekeit is szem előtt tudják tartani. A két állítás csak első pillantásra tűnik ellentmondónak, hiszen csak egy harmadik lábról beszélt.

Sőt, amikor Karácsony azt firtatta a parlamentben, hogy a választások utáni első ígérete az oligarchák elleni fellépés volt, miközben Simicska Közgépe sorra nyeri a közbeszerzési pályázatokat, azt felelte: A nemzeti együttműködés rendszerében oligarchák nincsenek, de a magyar nagytőke képviselői ott vannak. Ha ön a magyar tőke ellen beszél, labancpolitikát folytat, amit én elutasítok.

Hoppá, akkor Simicska a negyedik láb lehet! De majd megveszi a másik hármat.

INDIÁN NEVE: IDEgen SZÍV
Egy német lap szerint Nádas Péter esélyes a Nobel-díjra. Erről egy másik Nádas jut az eszembe, akinek Markos azt mondja, hogy el tudja tolni a Kremlt. Le is teszi a táskáját, és nekilát. Egy perc múlva Nádas megkérdi:

- Na, mi van?

- Haladunk, a táskámat már nem látom.

Mint Nádas a Nobel-díj felé, mivel már legalább annyian szeretnék odébb látni, mint Kertészt.

HITEL NINCS, NE IS KÉRJEN
Nem ült ott az MSZP az elnök eskütételén. Ugyan miért kellett volna, előre bizalmat szavazva neki. Áder már bizonyította a választási törvény kidolgozásával, hogy remek betonozó, bár ettől még megváltozhat, akkor majd bemennek, ha légkalapács zaját hallják.

GYURCSÁNY
A dolgok jelenlegi állása szerint nem tervezünk szerkesztőségi cikket róla, ahogy a Mancs tette, vagy lerántani a leplet egyéb üzelmeiről, mint Széki az Ésben, de a ligeti csókdobálás is meglehetősen korainak tűnik a Veled vagyunk, Feri kiáltásokra. A tisztánlátást mindenesetre nehezíti, hogy az egyik oldalon a 2. számú hamisítóbrigád a vádló, az első nálam a Polt-féle Sukoró-team, a másikon pedig egy olyan politikus szónokol, akit ebbéli tevékenységében olykor nem zavart a valóság. Azért vegyük sorra a fura momentumokat.

1. A Célpont már akkor hazudik, amikor kijelenti, hogy sok ezer dolgozat között kutakodva akadtak ugyanolyan címre. Ki az az ostoba, aki így keres plágiumot. Vélhetően feldobták az ügyet, és nem volnék meglepve, ha a Rozs családból.

2. Nem Gyurcsánytól tudom, hogy a sógor különös alakja volt a füredi éjszakának, a volt feleség pedig egy fideszes önkormányzat osztályvezetője, egyik sem a semlegesség irányába hat. Ráadásul a sógor kizárólag a Hírtévének hajlandó nyilatkozni, a mama a semmivel sem különb MTV-nek, ennél még Kerényi Imre is megengedőbb, aki olykor az Echónak is ad interjút. Beatrix is sorra csapja le a telefonokat.

3. Megtudtuk, az oktatási igazgató nem fideszes, csak a támogatásukkal indult, az viszont tény, hogy a Hírtévé elég szépen nassolhatott a dolgozatok között, miközben más a közelébe se juthat.

4. A sógor szakdolgozata közvetlenül az után került elő, hogy Gyurcsány a sok tízezer közül a két dolgozat kizárólagos elvesztésének valószínűségét igen közel tippelte a nullához.

5. A sógor munkadolgozatához nem férhet hozzá senki, a Hírtévé súlyos állításait tehát egyelőre nem igazolhatja más. Én a helyükben éjjel-nappal mutogatnám, hogy elhiggyék az értékeléssel való egybeeséseket. Persze akkor esetleg mást is, kötés, papír, miegymás, szemügyre vennének.

6. A címegyezőség igen buta hiba egy plagizálótól, Heller Ágnes találóan meg is jegyezte, ez akkor Guinness-rekord, mert ennél azért mindenki elővigyázatosabb. Nem beszélve az oldalszámegyezésekről, de erre akadhat valamilyen fantasztikus magyarázat, például olyan gépírónőt bízott meg vele az igen elfoglalt KISZ-titkár, akinek szintén elég sok munkája volt, ezért nem állított se a margón, se a sortávolságon, hogy mindig tudja, hol tart, ha munkaidő után nekilát.

7. A Hírtévé önmagát objektívnek álcázó stábja csepegtet, a harmadik héten pedig már egészen más irányból támad, hogy szakmai gyakorlatra se járt, s párttársa értékelte a dolgozatát 1984-ben. Kár, micsoda meglepetés lehetett volna, ha egy másik párt embere. A többivel várnak még, vagy ennyi? Mert addig ne vegyék fel őket a Gothai almanachba.

BÜDÖS SZDSZ-ES ZSIDÓ
Villont tényleg nagyon jól tudja, befogadtuk a rendezvénybe, de mihelyst megérkezett az első kritika a politikai hovatartozása, identitása miatt, egyből leállítottuk. Én kértem is Csákvári képviselő urat, hogy igazán megkönnyíthetné a munkámat, a szakmai munkámat, ha esetleg egy listát állítana össze arról, hogy kik azok az előadóművészek, akik nemkívánatosak Egerben, és én tényleg komolyan mondom, hogy szeretnék egy ilyet, mert akkor ilyen hibát nem vétünk többé - mondta a nonprofit hölgy ironikusan. A másik nevezte - szintén ironikusan - Székhelyit büdös, SZDSZ-es zsidónak, de azóta kikérte magának, mert azt nem mondta, hogy SZDSZ-es. Bár a hangfelvételen hallatszik. A harmadik, s a negyedik még rosszabb.

Eddig úgy tudtam, kóbor ebeket szoktak befogadni, de lehet, hogy ezentúl így lesz a művészfélékkel, ha nem bunkózzák le őket, mint az Andrej Rubljovban a csepűrágót. Apropó, ennek a szakmai munkának mi a TEÁORszáma? Elvégre ebben a centrális erőtérben a végrehajtóknak is van számlakönyve, nemde? Nehogy még elvétse, mert a sztornózás igen fárasztó, és a könyvelő is folyton beleköt.

SZEMBEJÖVŐ FORGALOM
Budai megy a parlamenti folyosón, a hvg.hu riportere már neki is szegezi a mikrofont, hogy ő mit kérdezne magától, amikor sztentori hang dörren szemből:

- Ne válaszolj, Gyula, ne válaszolj, állj ellent!

A hang Orbáné, pedig a közismerten jó eszű friss államtitkár talán már fogalmazza:

- Én azt kérdezném magamtól, hogy Ángyánnak mi köze van Oszkó Péterhez a WizzAirtől.

Micsoda csapat, tele forradalmárokkal, szabadságharcosokkal, ellenállókkal!

MTV REGGEL
Megint elvitt egy magyart a legveszélyesebb nyolcezres. A riporternő Erős Zsolt eltűnt társának tudását firtatja, mire a vendég:

- Nyugodtan mondhatni, hogy tapasztalt hegymászó.

Más megnyugtatót nem leltem az interjúban.

INGATLANPIAC
Egy józsefvárosi lakás hátsó traktusában találták meg befalazva Csontváry ellopott, 280 milliót érő festményét. Még mondja valaki, hogy a Nyóckerben nincsenek olyan sokat érő ingatlanok, mint a Rózsadombon.

KÖVÉR
A Széll Kálmán 2 végrehajtásával befejeződhet egy hosszú távon kiszámítható és fenntartható adórendszer kiépítése - mondta a házelnök. Ha valami eszembe jut róluk, akkor az a kiszámíthatóság és a fenntarthatóság.

MAJDNEM
Balsai kocsija a menetiránnyal szemben hajtott ki az Alkotmánybíróságról. Hát csoda? Biztos azt hitte a szerencsétlen, hogy a terrorista Gyurcsány ott blokádozik.

MATOLCSY
Mi nem a következő évekre, hanem a következő évtizedekre konszolidáltuk a magyar államháztartást... nagyon közel állunk ahhoz, hogy jövőre egy, ma senki által nem elgondolt, és elképzelhető növekedési ütemet érjünk el.

Találják ki, hol mondta ezt? Lipóton.

KÉT NULLA
Giro-Szász szerint ha a multik át is hárítják a telefonadót meg a tranzakciós adót, az is csak 250-300 forint havonta munkavállalóként. Számoljunk 5 millió munkavállalót, az havi 1,5 milliárd, évente 18 milliárd. Miközben azt mondták, 180 milliárdot akarnak beszedni, akkor egy nulla hol van?

Mert az nem mindegy, hogy például a kormányszóvivő régi cége, a Századvég 3 milliárdot, vagy csak 300 milliót kap az államtól.

ÚJ CSÚCSMINISZTER
Balog Zoltán szerint a sport nemzetstratégiai közösségi érdek, ezért mindennap lesz testnevelés a gimnáziumokban is. De csak a hittan után, a gyerekek először keresztet vetnek, aztán bukfencet. Valaki azt állította nekem róla, hogy ő volt Orbán gyóntatója. Micsoda ostobaság, Balog református pap, akik nem gyóntatnak, Orbánnak pedig sohasem voltak bűnei!