Egy fukar humorista kalandjai

Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
2012. 07. 25. · Hócipő 2012/15
VFJ egyik legendás rossz tulajdonsága az, hogy „fogtechnikus”, és még egy ötforintos elköltését is igyekszik megakadályozni. Na de van egy másik jellemző tulajdonsága is. Utazni meg szeret, nemrég pl. Anglia volt a célállomás. Bement egy utazási irodába, amely az egyik „műanyag” légitársaság viszonteladó-partnere, s megvette a 6000 forint körül kínált repjegyet Londonba - két személyre - úgy kábé 60 000 forintért. Poggyász, illeték, jegykiállítási díj, és ki tudja, még mi minden tette piacképessé az amúgy fogyasztóbarátnak hazudott árat. Feleségével kiérkezett a Franz Liszt Airport 2-re, ahol a szokásos becheckolósdit és a biztonsági procedúrát követően, némi várakozás után elindult a „boarding”, azaz a beszállásőrület. A jelzett időpontban, tehát mondjuk 13:40-kor mindenki felállt, sor nem volt, ökörcsordaszerű emberhalom tobzódott a kapu előtt, míg a munkájukat végezni hivatott bigék további szabályokat ismertettek, amiktől az utas úgy érezhette: nagy terhére van a légi cégnek. Például a kézipoggyász mérete milliméterre meg kellett hogy egyezzen az általuk ideálisnak vélt arányokkal, az adekvát súly is hasonló kritérium volt. Aztán nagy nehezen, örökkévaló, érthetetlen, tájékoztatáshiányos várakozás után beszállhattak a népek. Bent a gépben senki nem vár, mindenki lök, ő ért oda előbb, jajmá, ő gyerekkel van, ő meg a férjével. Nem sokat, úgy 20 percet késett az indulás. VFJ, a zsugori azt hitte, a gépen legalább egy ócska szendvicset vagy egy szelet nápolyit adnak némi menzás üdítővel. Adtak is! A szendvics kb. 2 euró, az ásványvíz 1, a csoki 1,50, mindez két személyre, tehát egy kis nasira elment combos 2500 forint. Ha ugyanezt a pénzt kifizette volna mondjuk a Lufthansának, vagy a British Airwaysnek, már rég Londonban kereshette volna a legolcsóbb szállodát - jóllakva.


A fapados szálka az ülepünkbe grátisz!