Sztárok és sztárevicsek

Makai József

2006. 05. 24. · Hócipő 2006/11

Az első magyarországi megasztár-választás győztese Gyula volt. Pedig még dúdolni sem hallotta senki. A koreográfiával pedig akkor sem törődött, amikor feltűnően vidám halmazállapotban pubizott a parlamentben. Mivel sms-ek akkor még nem léteztek, a közönség kénytelen volt az urnáknál voksolni Gyulára. Akit a kampány finisében már nem csupán az égiek védtek, de a Saab tervezőmérnökei is.

A következő sorozatot Viktor meggyőzően nyerte. Tőle sokan a hazai popzene megújulását várták. Talán ezért is volt nagy a csalódás és kiábrándulás. A vetélkedő alatt Viktor ismert és népszerű dalokat adott elő. A közönség pedig nagyon meglepődött, amikor a győzelme után elkezdte saját zenéjét játszani. Nem csak a dalok szövege váltott ki nemtetszést. A kísérőzenekara, az APEH-Band, és a háttérénekesek, a Gazdák Kórusa egyaránt lidérces volt.

A közönség jó részének az sem tetszett, hogy a verseny után jutott lakáshoz, földhöz, autóhoz, miegyébhez. Pedig azok nem szerepeltek a kiírásban.

Viktor megasztár volt, és úgy is viselkedett. Kísérletet tett arra, hogy megdöntse a legtöbb ember előtt adott szabadtéri koncert rekordját. Meggyőződése, hogy legalább két és fél millió néző előtt lépett fel, bár az eredményt a megfigyelők sohasem hitelesítették.

A vetélkedő következő sorozata unalomba fulladt. Péter annak ellenére nyert, hogy nem volt semmi hangja. Később kiderült, hogy az ütemérzéke is csapnivaló. Például még az árvíz idején sem mondta le külföldi turnéját. Győzelme utáni koncertjén Péter mindent beleadott. Olyannyira mindent, hogy semmi tartaléka sem maradt. Maradék hangja is elment, és miközben zenekarának hangszerei széthangolódtak, Péter csak tátogott és zavartan téblábolt a színpadon. Nem volt ereje folytatni. Repertoárja sem volt: kiderült, hogy a koncert elején minden számot előadott. Néha többet is elénekelt egyszerre. A közönség elkezdett elszállingózni. Az experimentális zene ritkán mozgat meg tömegeket.

Péter bánatában kirúgta menedzserét, zenekarát, és talán még a közönség lecseréléséhez is hozzálátott volna, ha a menedzser le nem mondja a fellépéssorozatait, és be nem ugrik a helyére.

Ferenc Péter kottájából kezdett énekelni, és ebben nem volt köszönet. Először is: Ferencnek nem volt hangja. Másfelől Péternek sem volt kottája. A zenekar tagjai letették a hangszereket, és vagy szétszéledtek, vagy saját szerzeményeiket dúdolgatták a színpad sarkában.

Közben Viktor új zenekart szervezett, és visszatérésre készült. Változatlanul nem törődött az Eurovíziós táncdalfesztivállal, és még több népzenei elemet szőtt repertoárjába. Azt mondta, a dalait a közönség írta. Ez lehetett az első hiba: a közös éneklés a fonóban elmegy, de a koncerten arra lennénk kíváncsiak, mit tud a szólista. A szólista azonban csak play-backre volt hajlandó tátogni, a háttérénekesei pedig túlságosan is elétolakodtak.

Minden Ferencnek kedvezett, aki megszerezte ugyan a zsűri jóindulatát, de a közönség csak lassan fogadta el.

Talán mert egyszer sem fakadt dalra. Ám minden fellépésén megígérte: ha egyszer énekelni kezd, az nagyon jó lesz.

Állította, hogy már kész a lemeze, a közönség pedig leadta az előrendelést. Úgy, hogy három taktust sem hallott belőle. És a zenekar tagjairól sem tud semmit. Ferenc szerint lemeze hamarosan kapható. És lehet, hogy sokaknak nem tetszik majd. Kortárs zenével készült. Pedig mi inkább operettre ülnénk be.

Ezért a kabátokat le sem adjuk a ruhatárban. Az ölünkben tartva, a sor szélén kuporogva fontolgatjuk, lelépjünk-e. Az előadás kezdete pedig csúszik.