Mit szabad a szabad Amerikában?

Bartus László
2006. 09. 27. · Hócipő 2006/20
Tüntetni például szabad, örömmel is veszik, ha valaki végre egy demonstrációval emlékeztet arra, hogy ez egy szabad ország, mert különben nincs rá nagy igény. A spanyol ajkú illegálisok legutóbbi tüntetésén a televíziós kommentátor meg is jegyezte: lám, lám, igaz a mondás, hogy a friss bevándorlók azokat a munkákat végzik el, amiket amerikaiak nem. Például tüntetnek, amire született amerikai nem hajlandó. Tüntetők általában nem tartanak politikai beszédeket a tévében, egyetlen tévéműsorban sem jelennek meg mint vendégek. Legfeljebb róluk beszélnek, de ők nem. Okos emberek véleményt mondhatnak róluk, de hülyék nem pofázhatnak vég nélkül.

Az amerikai hírcsatornákon gyakran félórás összeállításban dolgozzák fel az olyan szörnyű eseteket, hogy eltűnt egy üres babakocsi a bevásárlóközpont elől, és a kárvallott hosszan elmondhatja az útvonalát a konyhától a tett színhelyéig, de indulatos tüntetőnek maximum két jó mondata lehet. Az is csak azért, hogy a néző otthon megértse, miért is tüntet ennyi rossz arcú szédelgő ember, ahelyett, hogy dolgozna. A tüntetőknek ez a két mondata általában ki is vágja a biztosítékot, az átlagamerikai ilyenkor felveszi a telefont, és öt perc alatt harmincezer üzenet ketyeg a helyi szenátor rögzítőjén: nehogy a tüntetők követelése mellé merjen állni, mert soha többé nem szavazzák meg.

Alapszabály: ha az ország működik, a választások demokratikusak voltak, van meló és elég üres parkolóhely, normális ember nem tüntet. Vannak persze a Bush elleni tüntetők, úgy hárman, akik a Central Park bejáratánál hatalmas táblákkal hirdetik, hogy az elnök hazug, de a járókelők még a kutyájukat is félrehúzva kerülik ki az ilyen csőcseléket. Július 4-én mindenhol jelmezes utcai parádét tartanak. Montclairben felvonultak az iraki háborút ellenzők is a parádén, szép egyenruhájuk volt, és ütemesen kiabáltak, hogy Bush hazudott, hozzák haza a katonákat. Mögöttük jött egy másik csapat, veteránokkal az élen, harci járműveken hazafias indulók szóltak, és azt harsogták a hangszórók, hogy támogasd a csapatainkat Irakban, éljen az elnök. Az út mellett sorfalat álló tömeg mindkét különítményt egyformán megtapsolta, azonos ovációban részesítette őket, mert mindnyájan a város ismert polgárai, akik együtt járnak az unokáik baseballmeccseire, és mindkét társaság ruhája szép volt.

Délután megnéztük a West Pointon tartott parádét is, ahol felvonultak az elit katonai akadémia egységei. Itt fel sem merült, hogy majd valaki az iraki háború ellen hőbörög, és az Egyesült Államok haderejének morális tartását rombolja. Ha egy ilyen alak itt megjelenik, a katonai rendészet úgy ragadja meg, hogy azt hiszi, vasúti fékpofák közé szorult a feje, és az első arra járó, fényesre sikált lóval tarkón rúgatják. Alkotmányos rend elleni izgatásról ne is beszéljünk, mert az a hazaárulással egyenrangú bűncselekmény, aki ilyet merészel, élete végéig nem talál ki a börtönből.

Egyszer egy hétig nem volt autóbiztosításom, és ahogy lenni szokott, épp akkor karamboloztam. A rendőr csak azért nem bilincselt meg a helyszínen, mert féléves gyerekem volt, de azonnal levette az autóról a rendszámot. Az eset után csak azért nem ültettek le, mert a bírósági tárgyalásig minden kárt megtérítettem: kijavíttattam az autó elmúlt öt évben szerzett összes sérülését, béreltem egy új autót a tulajdonosnak arra az időre, amíg a kocsija a szervizben volt, kifizettem a kórházi számlákat, mert a másik fél mindenét kivizsgáltatta, nem érte-e valami károsodás az 5 km/órás ütközésnél, fogat tömetett stb. Emellett boldogan kifizettem még 250 ezer forintot a tárgyalás előtt, mert így feltételesen szabadlábra bocsátottak, és nem kellett 3 évet börtönben ülnöm. Mindezt azért, mert véletlenül kárt okoztam másnak, és nem gondoskodtam előre arról, hogy a biztosítás őt biztonságba helyezze. Ha ezt valaki szándékosan teszi, annak a következő tíz évre nem kell pulykát nevelni Thanksgivingre.

Ha, mondjuk, valaki garázdaságot követ el, az nem olyan bocsánatos bűn, hogy három nap múlva elengedik, annak az évekbe kerül. Ha azzal kárt is okozott, különösen, ha az a kár az állami tulajdonban esett, addig nem látja meg a napot, amíg azt a kárt az utolsó fillérig ki nem fizeti. Példának okáért, ha valaki begurul amiatt, mert Bush adócsökkentést ígért, de emelte az adókat, és emiatt társaival szétver egy állami intézményt, akkor nemcsak azért büntetik meg, amit csinált, és utána mehet világgá, majd az állam a kárt fedezi, hanem amíg él, addig dolgozik keményen egy fegyintézet kötelékében, amíg az okozott kárt az utolsó centig meg nem téríti. De ilyen azért elképzelhetetlen, mert egy randalírozó banda az ajtajáig sem jut el egy állami intézménynek, mert az első sorban állókat az első felszólítás után lelövik. Az őr ugyanis nem azért áll ott, hogy szétverjék a fejét, hanem azért, hogy oda élve senki a lábát be ne tegye engedély nélkül. Ezt mindenki jól tudja, ezért viszonylag ritka, hogy valaki egy ilyenbe belevágjon, mert nincs pardon: annak az embernek vége.

Glen Ridge-ben láttam három éve egy férfit, aki a rendőri ellenőrzés során, idegességében ellökte a rendőr kezét, aki valamit meg akart nézni. Két perc alatt hat rendőrautó érkezett a botrányos helyre, tizenöt rendőr leteperte a pasast, agyba-főbe verték, a mentők palacsintaként szedték föl a kövezetről. A rendőrök önvédelmet gyakoroltak. Ilyenkor természetes, hogy még tíz rendőrautó fut be öt percen belül, ott van három mentő- és két tűzoltóautó. Nagyobb városban felszáll a rendőrség egy-két helikoptere is. Az illető még börtönben van, de azt mondják, nagy szerencséje volt, hogy a rendőr ütni kezdte, és nem lelőtte. A rendőrök tekintélyére jellemző, hogy amikor egy rendőrautó villogó lámpákkal áll az autópálya szélén, akkor a négysávos út 30 mérföld hosszúságban, teljes keresztmetszetében bedugul, mert a rendőrautó mellett mindenki csak lépésben mer elhaladni.

A futballhuliganizmus fogalma ismeretlen Amerikában, mert ha valaki valami hasonlóval próbálkozott már életében, az vagy az életfogytiglanját tölti valahol, mert kezet emelt egy rendőrre, vagy úgy megverték, hogy rokkantkocsiban ül a szabadság földjén. Az amerikaiak ezt el is várják a rendőrségtől, mert a munkájukhoz és a családi életükhöz rendre és nyugalomra van szükségük. Ez a szabadság, nem az, hogy bárki bármit megtehet.

Arra valahogy a tök hülyének tartott Amerikában már rájöttek, hogy az alkohol fogyasztása és a deviáns magatartás között némi kapcsolat lehetséges. Emiatt kizárt, hogy hajnalban ordítozó emberek részegen járják az utcákat, mert este 10 óra után még a nyitva tartó áruházakban sem lehet szeszes italt kapni, vidéken még az éttermekben sem lehet alkoholt fogyasztani. Ha valaki éjszaka a békésen alvó polgárok nyugalmát akár csak egy „Yankees!” felkiáltással zavarná, azt az utcákon razziázó rendőrök azonnal elvinnék. Ha ellenáll, neki annyi.

Ha, mondjuk, 30 ember összeállna, és úgynevezett demokratikus jogaival élve, forradalmat hirdetne, és egy új alkotmány készítésének halaszthatatlan szükségességére hívná fel honfitársai figyelmét, a rendőrség és a katonaság úgy szedné össze őket, mint késő ősszel a földbe fagyott céklát, és ezek az emberek sírva könyörögnének, hogy vigyék át őket Guantanamóra, mert az sokkal jobb hely.

A televíziókban nem a beszédeiket közvetítenék, hanem kabarétréfákban beszélnének róluk, és szociológusok okoskodnának arról, hogyan juthat egy ember ilyen mélyre, milyen családi traumák állnak a háttérben, biztosan nem pelenkázták őket. A liberálisok pedig azért küzdenének, hogy a sötét magánzárkából elmegyógyintézetbe tegyék át őket, közvetlenül az összes Napoleon és Iván cár mellé, mert akik ilyet tesznek, azokról vizsgálat nélkül is megállapítható, hogy elmebetegek.

Ha egy politikus ezeket biztatná, vagy azt mondaná, hogy az emberek menjenek ki az utcára, és azzal próbálják leváltani az elnököt, hogy megbénítják az életet, azonnal őrizetbe vennék és vád alá helyeznék a szabad Amerikában. Nem őt neveznék ki a következő elnöknek. Ez még viccnek is rossz.