Sakknovella

Farkasházy Tivadar
2007. 02. 28. · Hócipő 2007/05
Pár éve Taróczyval ütköztem össze a büki meleg vízben, végre elmondhattam neki, egyik dobogósa azoknak, akik a legtöbb örömet szerezték nekem. Nem Wimbledonra gondoltam elsősorban, hanem a Király-kupákra, évekig teleltek ki vele a honi rajongók, akkoriban még nem ontották ily bőséggel a teniszt, a hokit, a kosárlabdát s a nyugati focit a csatornák. De neki is mondtam, hogy Portisch az első, aki nyolcszoros világbajnokjelölt, 20 sakkolimpián vett részt, 23-szor volt az év sakkozója, s akinek fél évszázada drukkolhatok, például amikor heroikus küzdelmet folytatott az oroszok ellen, egyre közelebb érve a soros világbajnokhoz. Ám hol Szpasszkij, hol Petroszjan, hol Korcsnoj állta útját, de micsoda dicsőséges elbukások! Akkoriban háromszor is hetekig sütkérezhettem a levantei partokon, a napom mindig azzal kezdődött, hogy már hajnalban álltam az újságosnál, mit játszott a két volt világbajnok ellen. Aztán amikor mindkettőt sikerült letepernie, a német Hübnerbe ütközött.

Jó negyedszázada tologathattam is ellene, a szimultánra a Fészekben került sor, és a francia védelmet választottam. Mivel ez az egyetlen megnyitás, amit ismerek, ezt is csak a harmadik lépésig. Valaha ugyanis a Beruházási Bank csapatában játszottam, de kollégám, a sakkmester Virágh Feri nem bírta nézni, hogyan küszködöm találomra a táblán, különösen sötéttel, ezért elhatározta, egypár megnyitásra betanít, a francia védelemmel kezdte, de sajnos éppen akkor hagyta ott a bankot, így ígéretes kiképzésem rögvest be is fejeződött. A nagy Portisch ellen persze csak az lehetett a célom, hogy minél tovább húzzam, elhatároztam, csak akkor adom fel, amikor már anyagilag is jobban áll, a pancserek ugyanis nem az állást nézik, hanem a figurákat számolgatják. Az 57. lépésig bírtam tartani az anyagi egyensúlyt, persze rég nyerve volt neki, különösen mikorra a selejtje elhullott, és egyre hamarabb közeledett felém. Végül már percenként kellett lépnem, s amikor lenyerte volna egy gyalogomat, gyorsan feladtam.
Azóta nem különösebben keresem az alkalmat az ideáljaimmal való mérkőzésre, pláne azóta, hogy a tízéves Polgár Jutka minden lépésemen nagyokat nevetett. Rá tíz évre pedig vakon vert, még meg is dicsérve:
- Egész jól játszottál!
- Szórakozz mással!
Lehet, nem túl udvarias szavak egy hölgyhöz, de egy áldozat ritkán feleselhet a hóhérával. Lékóval szerencsére csak fociznom kell néha, de abban is sokkal jobb.

Azóta Portischsal is megismerkedtem, több áriaestjén is részt vettem, nem ő az első muzikális sakkozó, Tajmanov például kiváló zongorista volt, ám amikor 6:0-ra kikapott Fischertől, Brezsnyevék utána évekig nem engedték ki koncertezni. Portisch nemrég előttünk kanyarodott be a BAH csomópontnál lévő benzinkúthoz, azonnal Mimihez fordultam:
- Kérsz egy kávét?
Szokatlan udvariasságomat nem értette, Bükfürdőre igyekeztünk, ami 210 km, kávét pedig csak 200 kilométerenként szokott kapni, a startnál meg soha, igyon otthon!
- Ó, minő véletlen, a Lajosék, bizonyára Egerszegre igyekeznek!
Akkorra már leesik neki, de mivel ő is kedveli a sakkot, nem kapok ki, amiért reggel óta siettetem, idézve a hírt, hogy egy nő élete során két évet tölt el a tükör előtt, de ő egyszerre! Most viszont én húzom az időt, hogy minél többet faggathassam kedvenc nagymesteremet.

Ugranék, szóval a Hetesben elújságoltam, hogy Columbo felügyelő Falk Miksa dédunokája, kérdezik, honnan tudom. A Fülesből. Nagy röhögés, mire sértődötten vágom oda: - De hiszen az ma már egy tudományos folyóiratnak számít!
Nincs jobb a spontán reklámnál, Sátoraljaújhelyen egy embernek volt a hatvanas években Mercedese, kijutott Bécsbe, mire a Hilferen eléugrott egy stáb, mi tetszik neki a legjobban a császárvárosban. Egy pillanatra zavarba jött, majd benyúlt a zsebébe, kivette az akkor divatos pár schillinges öngyújtót, felkattintotta a lángot, s összes német tudását összeszedve kivágta: - Ez!
Másnap egy használt Merci állt a panziója előtt, a cég ajándékaként. Kocsit ugyan nem kaptam, viszont a főszerk meghívott a Fülesbálra a Szépművészeti Múzeumba. Bálba járni utálok, pláne sajtóbálokba, ahol csak egymást mószeroljuk, de egy ilyen szerény és kedves lap egész más, nem beszélve a sok festményről, amit a Bajor és a Hernádi műsora alatt nézegetni lehet. Erős Zoli még fel is hív:
- Portisch is szimultánt ad!
- Kösz, egyszer elég volt! De ha a fiam is jöhet...
Attila végül visszalép, ráadásul a legrosszabb festmények közé terítenek, egyetlen jó Riberát találok, azt is a harmadik sorban, szinte a plafonra akasztva. A vacsora viszont elsőrangú, ám Zoli hallani sem akar róla, hogy nem ugrok be a fiam helyett.
- Már szóltam Lajosnak, hogy egy Farkasházy is lesz az ellenfelei között.
- Képzelem, mennyire megrémült ettől a hírtől!

Tízre van kitűzve a kezdés, ami közel a hetvenhez - április 4-én lesz - nem épp ideális időpont, ráadásul elég hangos a zene is, Lajos udvariasan várakozik, de szemmel láthatóan nem ez lesz élete estéje. Tízen vesszük fel ellene a küzdelmet, természetesen a francia védelmet választom, e6, d5, c5, tovább nem tudom. Azt mondta a Virágh Feri, ha világos tovább tol, akkor mindig a hátsót piszkáljam, de mint mondtam, ekkor elment a másik bankba, szóval nem egy nagy repertoár. Lajos szépen kifejlődik, várja, királyom melyik oldalra rosál, hogy igazán nekem essen. Ezért inkább középen rekedek, és a IV. Béla által Muhinál kifejlesztett szekérvárral próbálkozom, hasonló sikerrel. Kezd szépen becsomagolni, amikor döbbenten látom, ha az egyetlen lehetséges támadó lépésemet megteszem a bástyámmal, azonnal tisztet nyerhetek. Igaz, kicsit bonyolult lesz az állás, de ha megelégszem a minőséggel, azaz bástyát nyerek huszár ellenében, akkor leegyszerűsödik, sőt egy gyalogért is elmehetek, bár a nagyok ellen eprészni mindig veszedelmes. Portisch a fejéhez kap, akkor tényleg jót léphettem! E váratlan fejleménybe teljesen belezavarodok.

Egyszer a Vajdaságban megvertem egy kollégát, mire sértődötten közölte, ő egy 2300-as mester, azaz fényévekkel jobb nálam, mire úgy megijedtem, hogy utána háromszor gyorsan kikaptam. Vitray írt arról a kenyai akadályfutóról, aki a 68-as mexikói olimpián végig vezetve, hatalmas fölénnyel nyerte előfutamát, de a döntőben meglepetésre csak az utolsó métereken hajrázta le a mezőnyt. Kérdezték, mi volt az oka, mire bevallotta, hogy Keino - akkoriban még egyetlen ismert honfitársa - az előfutam után félrevonta:
- Tudod, mit műveltél? Ez a világbajnok, ez az Európa-bajnok, ez a világcsúcstartó...
Szegény a döntőben csak a végén merte megelőzni őket.

Az még hagyján, de a körülmények! Először is tök sötét a terem, másodszor mind szabálytalanul lépegetünk, hiszen meg kéne várni, míg hozzánk ér, harmadszor többször
kihagy, látva, hogy még gondolkodom, negyedszer már majdnem éjfél, ötödször bömböl a zene, Bajor biztosan jól iszik rá, de sakkozásra teljesen alkalmatlan. Lajos ennél jóval kevesebbért visszalépett a Hiltonban tartott magyar bajnokságtól, az első nap szólt, hogy hangos a prímás, a másodikon már nem, csak elment. Talán ha Puccinit húzott volna. Ilyen körülmények között egy Portisch elleni sikernek az égvilágon semmi értéke sincs - már ha egy szimultán győzelemnek egyáltalán van -, sosem dicsekedhetem el vele senkinek, ha szemernyi becsület szorult belém. De mi van, ha döntetlent ajánlok? Az mindjárt más! Azt még ő sem fogja megkérdőjelezni, annyit csak megérdemlek egy olyan állásért, amit a Fritz is mínusz háromra hoz ki, bár ezt ekkor még csak sejtem.
- Felajánlom a döntetlent!
- Úriember vagy! - mintha ezt hallanám egész halkan a nagy zajban, s a sötétben tán kacsint is hozzá. Egy biztos, azonnal a tenyerembe csap.

A teremben futótűzként terjed a hír, a másik kilenc épp kapitulál, Lajos még csütörtöki koncertjére is meghív, sőt kedves feleségével haza is visznek minket. Igazán boldog este, kár, hogy hajnalban már a Szabolcsban fetrengek. Ugyanis elfelejtettem mondani, vagy a remek pástétomtól vagy a kiállott izgalmaktól már a bástyatoláskor jelentkeztek az eperoham félre nem ismerhető jelei, amelyek szintén gyorsították döntésemet. Három nap múlva fekszem a kés alá, előző este az altatóorvos udvariasan kérdezget:
- Hogyan szólíthatom?
- Most?
- Dehogy, az ébredéskor.
- Tudja mit? Szólítson mesternek!