Varriációk zöld-fehérre

Farkasházy Tivadar
2007. 06. 06. · Hócipő 2007/12

Azóta, hogy 59 tavaszán Feleki Laci bácsi benyomott a Népsportba - s ezzel 13 évesen tán minden idők legifjabb honi sporttudósítójává tett -, számtalan izgalmas női kézilabdán voltam, de a 2003-as zágrábi vb-döntőt leszámítva nem emlékszem olyan őrületre, mint a pünkösdi FTC- Győr. Valljuk be, a Fradi lényegében évek óta nincs. A hokisok és a pólósok számára az arany rég elérhetetlen álom, a focisták pedig már a másodvonalat is legfeljebb Klapkánál tudják bearanyozni, hiába a héten kapott licenc, s Dámosy sokadik ígérete, hogy most már igazán közel a Kánaán, mert olaj tört fel az irodájában, a szotyisok placca alatt aranyat találtak, és hongkongi Tibor vezetéknevének kinyomozása is már csak napok kérdése. De így se tudták megverni a Bőcsöt, pedig nagy folyóját, a Borsodit igazán ismerhetik, ha máshonnan nem, a mezekről. Még szerencse, hogy a negyvenbe hajló Lipcsei egyre jobb, s a Baktalórántháza ellen még minden lehetséges. Akinek ez kevés, ősztől olvasgassa Flóri új könyvét.

E hangulatban készülődtek a kézilányok a döntőre. Méghozzá úgy, hogy mindenki tudta, a Győr sokkal jobb, a második sora is felveszi a versenyt a többiekkel, bár a Fradi nyerte az alapszakaszt, de csak abban bízhatott, hogy Görbiczék néha betliznek, mint az utolsó BL-meccsen, amikor 8 góllal kaptak ki otthon a Slagelsétől, vagy két éve a Cornexi elleni EHF-kupadöntőn, akiktől kilenccel többet kaptak Fehérvárott. A Fradi viszont 13 góllal kapott ki nemrég egy román csapattól, ám oly csodákra is képes, mint tavaly Koprivnicán, ahol az EHF-kupa döntőjében a hazai soványka egygólos előny után kinn is leverte a Podravkát. Németh András ugyanis varázsló, nem csoda, hogy a bécsi Hypós, Prokop úr is szemet vetett rá, aki szinte már minden komolyabb magyar kézilabda-szakemberrel összeverekedett.

A válogatott edzője magával viszi az átlag hatot dobó Tóth Tímeát és a csupa szív Kirschnert, a mezőny legkisebbje, a meccsenként szintén hatot hintő Mravikova pedig bejelentette, hogy Győrbe menekül, Kovacsicz helyére, aki viszont a Fradiba tart előle.

Hát persze hogy a Győr a második félidő közepén elmegy hattal. Normális szurkoló ilyenkor hazaindul, én viszont Orbánnal, Kövérrel és hatezer más honfitársammal együtt ott voltam Zágrábban a franciák elleni vb-döntőn, amikor szintén hat góllal vezettünk, ám tíz másodperccel a vége előtt Görbicz kezéből kiesett a labda. Sydneyben is hat góllal vezettünk a dánok ellen, mégis ők örültek, szóval még semmi sincs veszve. Bár Kovacsicz szórja a gólokat, már a hetediknél tart, Mravikova, ötven kilóját beleadva szintén, sőt még egyet bevág, s immáron remi, csakhogy ez még mindig a Győrnek jó.


- Egyszerre ennyi férfinak örömet szerezni!

Mégis meglenne az áhított vezetés, ha az élete tán utolsó nagy meccsét játszó Németh két perccel a vége előtt abszolút ziccerben nem vágná kapufára. Helga gyönyörű ifjú hölgy, de a parketten már veterán, osztrák, horvát, dán bajnok, ám a magyar még sehol sem sikerült neki. Hatot dob ezen a meccsen, ma talán még a krétai táltos, Bodor Boldizsár se tudná lefogni, de ez a hetedik nagyon kellett volna, bár a Kékes ikrek a túlfélen is elvesznek egyet Görbicztől, akinek így nincs meg a 13+1. Ő még tán Mravikovánál is vékonyabb, de senkinek se kívánom, hogy egy alkaros lövése eltalálja, amikor kezd felfelé csavarodni. Két éve a világ legjobbjává választották, akár egykor kétszer is a világszép Radulovicsot, akit maga a Dunaferr elnöke vett el, de a Vasműt eladták, Bojana pedig Győrbe igazolt. Ám a sokadik sérülés után az idén már semmi sem sikerült neki, ma is csak körbelődözi a kaput, az utolsó percben pedig, a Helga által mégis megszerzett Fradi-vezetésnél eladja a labdát, ki más csenné ki a kezéből, mint a holnaptól győri Mravikova, hogy bevágja a kilencediket. S bár a Fradi emberhátrányban, de így 40 másodperccel a vége előtt két gólra nő az előnye, többen már össze is csókolóznak a pályán, nem kellene.

Annál is inkább, mert tíz másodperc alatt összehoznak egy hetest, mivel Görbiczet egyszerre ketten próbálják a padló alá préselni. Húsz másodpercig kéne még eldugniuk a labdát, s ki más veszítené el, mint a legtapasztaltabb, Kirschner, aki öt perce félig a földre nyomva is rádobta, ahelyett hogy tisztán álló társa kezébe tette volna. A Győr lefordul, Djokics abszolút ziccerben, ha bedobja, ők a bajnokok, ám ugyanúgy a kapufa élére vágja, mint Helga. Így a Fradi az első, ám ott ülve - pontosabban állva - ez nem teljesen világos, hisz Görbicz gólját is beírták, majd levonták, akár a zágrábi finisben is egy magyart. S időn túli hetest is kaphatott volna a Győr, de ha a végső percben kiállítás és két hetes is sújtja a hazaiakat, akkor még egy ikerpár se mondhatná nagy biztonsággal a kijáratnál, hogy a másik ítélte meg.

Emitt egy rakás zöld-fehér boldogság, amott egy rakás zöld-fehér bánat, ezúttal drappban. De ki fog itt holnaptól játszani?