Árérzékenyek

Farkasházy Tivadar
2007. 08. 29. · Hócipő 2007/18

Örömmel adta tudtul a múlt szombati Népszava, hogy megújult a Magyar Rádió arculata. De talán azóta már találkoztak is a gigantposzterekkel, szerte az utakon. Mi a Blikkből másoltuk ide, e bulvárlap féloldalas hirdetése listaáron 1,6 millió forint, pont két új rádiókabaré ára, de mi ingyen lehozzuk.


A fenti csodát egy angol cég találta ki 12 millióért, s a közrádió kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a kampány kidolgozásakor fontosnak tartották az árérzékenységet, ezért a megújulás mindössze 150-200 millióba került. Miután magam is érzékeny vagyok az árakra, most, hogy hétfőn az elnök úr beszámolt a kuratórium előtt az eddigi sikerekről, amelyeket Szadai és Gellért Kis úr a Fidesz és az MSZP részéről bizonyára boldog egyetértésben hallgatott végig, én is hozzátennék néhányat.

Kakuk György tízmilliós végkielégítéssel távozott, mivel nem három hónapon belül ment el, hanem utána egy nappal, 91 napot dolgozva le keményen.

Az új adófőszerkesztők havi fixe 1,2 millió körüli összeg, gazdasági embereiké 800 ezer, elődeik fizetése ezek közelében sem járt.

A rádió felsőbb vezetői ennél természetesen többet keresnek.

Bár egyikük se dolgozott még a közrádiónál, mindegyiküket 3-4 éves szerződéssel betonozták be, tehát ha valakitől mégis meg akarnak szabadulni, mint Kakuktól, akkor személyenként úgy 30 millióval távoznak.

Az egyik új fiútól most próbálnak megválni, vagyis Kakuk rekordja hamarosan megdől.

Az adók vezetőit külső szakértők segítik havi nyolcszázezerért.

Váradi Júlia 37 évi munkaviszony után havi 150 ezer forintos fizetéssel távozott.

Idén januárban kiderült, hogy egyetlen új kabarét se tudunk felvenni, mivel nincs rá pénz.

Szerencsére én se kerültem sokba, mert a végkielégítésem összege 32 évi munkaviszony után 0 forint.

Bár eddigi szövegeim miatt megkerestek, hogy közös megegyezéssel távozzak, s akkor kaphatok 4-5 milliót. Persze így nem nyithatom ki a számat semmiről.

A fenti adatokat vegyék válasznak és afféle bemelegítésnek.

Életében először fel is hívott egy adóember, hogy jöjjek be a papírjaimért. Egyelőre nem szándékozom bemenni - válaszoltam. - És mikorra tervezi? - Majd ha magát kiviszik - feleltem, így beszélgetésünk hamar befejeződött.

Viszont nagyon tetszik az új arculat, tényleg nem volt érte sok a 150-200 millió.

Az idézőjel, a gitárpengető, meg az öt vonal a hangjegyek számára egyenesen frenetikus, a bolondnak is megéri az a 12 millió, az autósok nem győznek előtte az utakon megállni.


Hogy kik ők? Az Apokalipszis négy lemezlovasa.

Nagyon Tivadar