Most jó lenni dakotának!

Para-Kovács Imre
2008. 11. 07.
Gratulálok Smuzewitz kolleginának, hogy elhalászta előlem Obamát, szép fogás, gondoltam is rögtön, hogy visszavágok, és meginterjúvolom Szent Istvánt, de aztán a várható következmények miatt eltekintettem tőle, és beértem az utca emberével, akit arról kérdeztem, mit is vár az amerikai elnöktől.

Hócipő: Nagy volt a várakozás, az Utca Embere nagyon szerette volna, ha Obama lesz az USA elnöke, és sikerült is kiszurkolni, úgyhogy azonnal meg is kérdezem tőle a nagy várakozás okát.

Utca embere: Most, hogy Obama az elnök, végre fellélegezhet a magyar társadalom, és mindannyian nyugodtan hajthatjuk esténként álomra buksi fejünket. Obama nagyon szereti a magyarokat, sőt, Bácsalmáson már meg is találták az egyik unokahúgát, tehát tulajdonképpen ő is magyar.

Hócipő: Tényleg nagyon szereti a magyarokat, és természetesen mindenki magyar, de vannak-e olyan konkrétumok, melyek elnökösködése első hónapjaiban kedvezőleg hatnak majd Magyarországra és az Utca emberére?

Utca embere: Well. Nyilvánvaló, hogy első intézkedései közé fog tartozni, hogy pénzt adjon a magyaroknak, és nem csak úgy általában, hanem mindenkinek egyenként, minden magyar ember kap majd huszontízezer dollárt, és bérletet a Giants stadionba, valamint rendes kocsit.

Hócipő: Ez teljesen biztos?

Utca embere: Természetesen, mivel McCain fideszes volt, és szerencsére vesztett de Obama szocialista, és a szocialisták azok nem csak ígérgetnek, hanem megcsinálják, amit mondanak.

Hócipő: De én nem emlékszem arra, hogy ilyesmit ígért volna a kampányában...

Utca embere: Mert nem magának ígérte. Én végig leveleztem vele a kampányidőszak alatt, elég gyakran írt nekem, és mindig kér 25 dollárt, amit el is küldtem, de megírtam neki, hogy csak akkor kérjen legközelebb, ha a fentiekre hajlandó. Alig egy hét múlva megint írt, mondta, hogy nagyon köszöni a pénzt, és kérne még 25 dollárt, úgyhogy egészen biztos, hogy szocialista és lesz bérletünk a Giants stadionba.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12  •  VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak? Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál! Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.