Ne villogjá'!

Ma volt a holnap tegnapja

Varga Ferenc József
2009. 11. 02.
Bajnai Gordon megkérte a kormánytagokat, hogy csak nagyon indokolt esetben használják szolgálati autójuk kék villogóját. Vannak ugyanis politikusok, akik valamilyen oknál foga rettegnek a kék fénytől.

Kész!
BB Évi egyelőre nem szabadulhat a zárt osztályról, a TV2 pedig milliókat követel Kozsótól. Nem elég a válság, a 10%-os munkanélküliség, a vasutassztrájk, az ORTT-botrány, még ez is!

Örömhír
Nagymértékben emelkedhet jövőre a magyar papíripar összkibocsátása a Hamburger Hungária Kft. dunaújvárosi gyára révén. Egy: ebben az országban papírból soha nem volt hiány, sőt!. Kettő: a papírhamburgert egye, aki gyártja!

Szoci zombiünnep
Gyurcsány Ferenc szerint a szocialistáknak nincs okuk ünnepelni. Pedig Halloween-szezon van. Fletó pl. öltözhetne Obamának, és így azt is el lehetne játszani, hogy megnyerték a választást.

Zeneexpressz
Lily Allen brit énekesnő azt állítja, minden fellépése kínszenvedést jelent számára. Magyarországon is vannak ilyen fellépők, azzal a különbséggel, hogy a kínszenvedés itt inkább a közönségre vár.

KGB
Pénteken hirdették meg kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifáikat a biztosítócégek, és körülbelül százféle kedvezménnyel kecsegtetik az autósokat. Azért az nem kevés! Kaphatunk a kgfb-hez pl. félóra internetet, van teszkós kgfb, vagy Halloween-napi akció, ami egy ajándék fényjelző-szett: egy töklámpás.

Mitől döglik...?
Londoni és kínai kutatók szerint a szerves foszfát rovarirtóknak erősebben kitett személyeknél nagyobb eséllyel fordulhatnak elő öngyilkossági gondolatok. Tehát ha egy boldog, sikeres ember nyáron lefúj pár legyet, a spray-vel a kezében hídnak megy.

A vörös bolygó
Az oroszok újból fel akarják venni a versenyt az amerikaiakkal az űrkutatásban. Űrügynökségük azt tervezi, hogy embert küld a Marsra. Nem is egyet, hanem egy egész sereget tankokkal. És persze számíthatunk Ukrán-Mars gázvitára is.

Kapcsoltam!
A dél-koreai Samsung több százezer hűtőgépet hív vissza otthon és Európában, nagyjából fele-fele arányban. A frizsiderek egytől egyig cáfolják, hogy telefonon keresték volna a gyárat.

Lee-dérc
Halloween idején nyitotta meg kapuit az első kínai kísértetház Sanghajban. A szervezők büszkén mesélték, hogy az ódon épületben minden kínai gyártmány, a rémisztő kísérteteket is beleértve. Siker esetén Európába is exportálják a kínai horrort. Jópofa lesz az "adidasz" feliratú zombi, ahogy mondja: "Ólcó, olcó, tesszék venni, húúú!", és ahogy a magyar horror, az APEH elől elmenekül.

Drágább lett a villany
Továbbá elsejétől kevesebb utazási kedvezményt vehetnek igénybe a vasutasok, és az egész országban egységesítették a kerékbilincselés módját. Tehát aki vonatot vezet, az ezentúl fizet érte, és a vonatok kerekét novembertől egységesen bilincselik le!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12  •  VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak? Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál! Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.