New York, New York

Ma volt a holnap tegnapja

Buzsik Zsolt
2010. 08. 23.
Nyolc bank jelentett csődöt a héten az Egyesült Államokban, az idén bezárt bankok száma így 118-ra emelkedett. - Nem kellene mégis meggondolni azt a bankadót?

Sűrű fű
A BKV, több európai nagyváros mintájára, a Mester utcában műfűvel fedte be a 21-es villamos vonalának egy részét. Az semmi: a Margit hídi villamosvonalon már kinőtt az igazi is!

Forró pillanatok
Hét ember könnyebben megsérült az újpesti tűzijátékon a lehulló pernyétől és szikrától, mert a szervezők egy helyre terelték az embereket, akik úgy érezték közöttük robbannak fel a petárdák. Ez van, amikor annyira spórolnak a tűzijátékon, hogy csak közelről lehet élvezni.

Sikeres átkelés
Sólyom László volt köztársasági elnök vasárnap délután megkoszorúzta Szent István lovasszobrát Révkomáromban. Most, ha akarták volna, sem tudták volna megállítani a komáromi hídon, mert láthatatlan volt.

Pénz nélkül
Majdnem két éve él önszántából pénz nélkül egy férfi Nagy-Britanniában: lakókocsiban lakik egy biogazdaság mellett, ahol hetente három napot dolgozik és megtermeli magának az élelmét. Ilyesmivel már én is próbálkoztam, csak az zavart, hogy pénz nélkül nem tudtam lottózni.

APEH Nagy Testvér
A Vasárnapi Hírek szerint az APEH és a pénzügyőrség összevonásának egyik következménye, hogy az adóhatóságnak is módja lesz titkosszolgálati eszközök használatára, így például telefonlehallgatásra, vagy a levelezés megfigyelésére. Szomorú, ezentúl csak személyesen büszkélkedhetünk egymásnak az adócsalásainkkal.

Valami a küszöbön
Feljelentést tett a rendőrségen a választás rendjének megsértése miatt a Lehet Más a Politika XVI. kerületi polgármester-jelöltje, mert helyi lakosok beszámolója szerint a kerületben többen LMP-s aktivistának kiadva magukat gyűjtik az önkormányzati választások ajánlószelvényeit. Ebből még lesz valami: vagy forradalom, vagy ellenforradalom.

Vendégszereplés
Tetten értek Triesztben egy magyar férfit, aki bűntársával egy pénzjegykiadó automatát készült feltörni. Itthon lehet, hogy nem buktak volna le, de biztos szeretik a kihívásokat.

Ínyenc
Már külföldi weboldalakon is megjelent az a pénteki bajnokin készült videó, amelyen a Haladás játékosa, Molnár Balázs kitépi a chilei játékvezető kezéből a piros lapot és a földhöz vágja azt. A hocipo.hu-n is látható egy videó, amelyen egy bíró pofoz le egy reklamáló játékost, de én arra várok, hogy egyszer végre a játékvezető a partjelzőjével verekedjen össze.

Nem mind arany
Janics Natasa nagyon örül mindhárom aranyérmének, amit a poznani világbajnokságon nyert, bár az 500 méter egyes ezüstje miatt kicsit csalódott. Aranyos.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12  •  VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak? Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál! Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.