Édeni Vegán

Para-Kovács Imre
2011. 06. 15. · Hócipő 2011/12
Még mindig meglehetősen bajban van az, aki hús nélkül próbálja megoldani az életét, és már a rántott sajt hallatán is szívrohamot kap, de azért kétségtelenül javult a helyzet a kilencvenes évek óta. Itt van például az Édeni Vegán nevű étterem a Batthyány tér mellett, ahol egykoron Budapest egyetlen struccétterme állott, de most már nem, nekem egyébként is úgy tűnik, hogy a strucc kiment a divatból. Én például egyszer ettem, de nem haltam bele az élvezetbe, amitől még persze lehet jó, csak rohadt drága volt.De most nem erről van szó, hanem az Édeni Vegánról, ami már öt éve áll a helyén, és éles szemű fotográfusunk szúrta ki, majd lelkesen elemezte látvány szempontjából. Részemről nem hiszek a látványban, bár azt szeretem, ha a vendégek meghatározó hányada mellőzi a földre köpködést.

Az étterem önkiszolgáló jelleggel működik, és ragyog, olyan színorgia fogadja a belépőt, ami csak vegetárius helyen képzelhető el, mert a gyümölcsök és zöldségek sokkal színesebbek, mint a húsok.
Tulajdonképpen a húsok nyersen nem túl kívánatosak, ellentétben például egy brokkolival, ami önmagában szép, ráadásul kellemesen hülye neve is van.
Az étterem műemlék épületben van, magányosan áll a ház a sarkon, előtte kerthelyiség, amit inkább nevezhetünk kiülőnek, de attól még hangulatos. Az asztaloknál decens budai úrinők és úrilányok ülnek, nem beszélve az úrifiúkról, mintha valami arisztokratikus dolog lenne zöldségeket enni, de azért nem akarok senkit elriasztani: ottlétünk alatt megfordult minden társadalmi réteg képviselője, bár az kétségtelen, hogy kaszáláshoz nem tökéletes választás a pirított mogyorós tészta.

Csak mutatóban idemásolok egy napi menüt, amiről tudni kell, hogy mindennap változik, és havonta kerül újra sorra, ami még anyukánál sem megszokott változatosság: tofus sült zöldség, csicseriborsós gulyás, parajfőzelék, gombapaprikás, rizibizi, petrezselymes burgonya, chilis mogyorós spagetti, currys rizs. Ez azért valamivel változatosabb, mint a velővel töltött rántott gomba, vagy a rántott karfiol majonézzel.
Ami nekem szemet szúrt belépéskor, az a takaros halomba rendezett szójavirsli volt, amit mindig is szerettem, bár hozzátenném, hogy a kapható virslik jelentős része ugyancsak jelentős mértékben tartalmaz szóját, csupán meg van bolondítva némi ipari szalonnával és nyesedékkel (amiről sohasem tudtam, hogy micsoda, de rettenetesen hangzik), itt viszont legalább biztos lehetek benne, hogy nyomokban sem tartalmaz állományjavítót.
Mint már említettem, a belső helyiség vidám, színes és borzasztóan informatív, akár elvégezhetünk egy középfokú bioétkezési tanfolyamot, ha csak a polcon kínált könyveket átfutjuk. Van itt minden, de ne auragyógyászatra és kristálykoponyákra gondoljanak, mert az Édeni Vegán nem valami ezoterikus átverési központ, hanem csupán egy tisztességes, friss zöldségekkel dolgozó vegán étterem, ahol - és ez tényleg megdöbbentett - a legdrágább étel is ezer forint alatt van, ami a fekvést és a vásárlóközönséget tekintve rendkívül bátor és nagyvonalú árképzést jelent.

Mint azt Önök is bizonyára tudják, a vegán étkezés valamivel keményebb, mint a szimpla vegetárius, mivel utóbbiak fogyasztanak állati eredetű élelmiszereket, például sajtot, tejtermékeket, esetleg tojást, míg a vegán étkezés mindezt száműzi a konyhából, és kizárólag növényi eredetű élelmiszereket kínál, tehát nincs panír, nincs rántott sajt, nincs hal, viszont van például búzafűital, ami fotográfusunk beszámolója alapján valóságos csodaszer, mindenkinek tudom ajánlani, aki szétzúzta magát az elmúlt években, és most meglepetten tapasztalja, hogy immunrendszere már nem a régi.
Vannak ugyancsak hasonló szellemben készült desszertek is, ráadásul mindennap frissen főznek, tehát nem fordulhat elő, hogy tegnapról felmelegített gombapörköltet kapunk. Hasonló a helyzet az italok terén, helyben facsart gyümölcslevek, bioitalok, nyilvánvaló okokból alkoholok és ipari üdítők nélkül. Nincs színezék, nincs ízfokozó, nincs semmilyen mesterséges összetevő a fogásokban, ami meglehetősen melós megoldás, mert nem azzal kezdődik a munkaidő, hogy a felszolgálók kinyitják a fagyasztót és beizzítják a mikrohullámú sütőt. Ehhez a stílushoz minden reggel piacra kell menni, és minden este ki kell dobni minden maradékot.

A helyet Horváth Róbert (első képünk) vezeti, aki egyben szakács, életmód-tanácsadó, és mint beszélgetésünk során kiderült: evangélikus lelkész, ami elsőre talán bizarr összeállításnak tűnhet, viszont ha belegondolunk, hogy a Biblia szerint testünk egy templom, már mindjárt érthetőbbé válik. Látszik a szemén, hogy borzasztóan komolyan gondolja a dolgot, nem divatból választotta ezt a profilt, hanem meggyőződése szerint cselekszik, valószínűtlen, hogy ha ez a hely nem lenne, drogos diszkót nyitna Pécelen.
Azt is elmondta, hogy a betérők jelentős része alapjában véve húsevő, csak bevonzza őket a XVII. században épült, de néhány éve teljes külső és belső felújításon átesett épület, aztán lassan ideszoknak, nem éppen egészségük ellenére.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mi is megtértünk, és ezentúl lemondunk a pörköltekről, velőrózsákról, steakekről és a tojásos galuskáról, de legalább azt látjuk, hogy amennyiben kiutat keresnénk, nem kell messzire menni, ráadásul vagyonokba sem kerül.

Sajnos a házhoz szállítás még nem indult be, mert egyelőre nincs meg hozzá a kapacitás, pedig igény egészen biztosan lenne rá, látva az étlapot, és ismerve az emberek (mi) lustaságát, de remélhetőleg hamarosan erre is sor kerül, és akkor semmi sem állíthat meg minket, hogy tegyünk egy hosszabb kirándulást a vegánok világába. Mielőtt megkérdeznék: nem, nem sajnáljuk a szegény kis répácskákat.
Fotó: Szebeni András
Para-Kovács Imre
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Para-Kovács Imre
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12 • VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan
Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő
Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként
Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal
Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról
Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak?
Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot
A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál!
Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.
2026/12 • VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan
Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő
Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként
Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal
Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról
Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak?
Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot
A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál!
Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.





