Ha nem vagyunk elég hülyék

Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
2013. 04. 17. · Hócipő 2013/08
Aki nem tudja, mi a HDMI, az nem tudja kompenzálni az egyre improduktívabbá váló létének ökonómiai perifériákra szorító erőit, azok neufrózisait, s ennek következtében apró huppancsok gugyorognak ki multiradiáns eszkuderében némi zseltoksz után. Eztán már csak az lehet probléma, ha a közönséges faliszettyű nem alhat a HUB-ban, mert alulszublimálták. Nem értik? Akkor azt sem tudják, mi a HDMI, HTML, DC, PIP, PIN, USB, GPS, MP3, Wav, OGG, flac, java, shockwave, photoshop, flash, android, megapixel, outlet. Ez csak néhány a kábé sok százezer új szóból, amelyeket még azoknak is meg kellett (volna) tanulniuk, akiknek ezek helyett jó a sima telefon, a videójáték, a magnó, vagy a ruházati bolt. Vagy a bacon helyett jó a szalonna is. De a mai világ egyre kevésbé tűri a lemaradósféle vevőket. Aki tehát megveszi a megapixeles kamerát és a full HD-s tévét, az jobb, ha tisztában van mindennel, mert aztán jön az áruhitel, és abban a szerződésben már a magyar is totál érthetetlen.



Joli néni az erdőben

Joli néni csak a híradót szeretné megnézni, meg pár sorozatot. Joli néni nyugger, és a mai, fogyasztócentrikus világ gyors üteme nem tolerálja a lemaradókat. Jön a digitális átállás, miközben Joli néni meg orvtámadásként éli meg az egész macerát.



Van egy régi tévéje, még régebben vette a sarki Keravillban. Orion színes tévé, van hozzá távirányító meg szobaantenna. Ha az utóbbi években hangyásan is, de csak bejön rajta az Ertéell, a Tévékettő, meg az Emegy. Joli néni ezeket nézi - az egyiken ezt, a másikon azt. Joli néninek nem kell Nesönel Dzsiografik, Diszkáveri, meg Jurószport. Nem akarja visszatekerni a Hajdupétert, igaz, rendre elalszik rajta. A Barátokköztöt sem szeretné 3Dben nézni. Ezt elmagyarázták neki: azt jelenti, hogy ha felvesz egy napszemüveget, a Berényi Miklós kijön a tévéből. „Kell a rossebnek az!” - felelte ő. De ha jó, ha nem, át kell állni. A sarki Elektroshopban most van tévécsereakció, Joli néni valahogy megoldja, hogy a jó öreg Oriont kicserélik neki egy Full HD-s LCD készülékre 102 000 forintért. Joli néni ebből annyit fog, hogy fene drága, az egész tévé egy vékony vacak, és van hozzá egy csomó zsineg.

- Ez mi? - kérdezi Joli néni az eladót.

- USB-csatlakozó - feleli az eladó komoly fölényérzettel.

- És az mire jó?

- Pl. vinyóra lehet vele venni a műsort.

- Minyóra?

- Külső HDD-re.

- Aha. És mi ez a sok luk itt a tévé hátán meg oldalán?

- Hát ez itt a Scart csatlakozó, ebből van három is, itt a HDMI bemenet, AV csatlakozó, USB, ez a komponens csatlakozó, ez meg a kompozit.

Joli néninek innentől nincs több kérdése. Azt mondják, az interneten meg lehet tudni mindent, amit akar. Ahhoz meg kell vennie egy számítógépet, de legalább egy tabletet. El is indul a patikába.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12  •  VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak? Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál! Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.