101

Trunkó Barnabás
2008. 01. 03. · Hócipő 2008/01

2007-ben volt százéves a magyar kabaré. A szülinapi köszöntők megállapították, hogy - kora ellenére - még tartja magát. Állítólag nem is néz ki annyinak! Hívei szerint egypár évet nyugodtan letagadhatna. Csak azon volt vita, hogy melyik éveket.

Nem hittük volna, hogy pont a századik lesz az, amelyiket szívesen letagadna.

Történelmileg úgy alakult, hogy az utóbbi évtizedekben a Rádiókabaré lett a hazai humor legfőbb műhelye. Úgy is mondhatnánk: zászlóshajója. Ez a hadrendben igen megtisztelő pozíció, de egyben veszélyes is. A kalózok már évszázadok óta vallják, hogy először a zászlóshajót kell kilőni!

A Rádiókabaré a születésnapra egy torpedót kapott, sőt a tengeri szokásokkal ellentétben a kapitánynak elsőként kellett elhagynia a hajót. De a Karinthyról elnevezett rádiósszínpad fedélzetmestere sem járt jobban: 46 éves rádiós múlt után egy 46 karakterből (szóközökkel) álló levélben mondták fel a szerződését. Több matróz is odaveszett; nem volt mentőmellényük.

A hajóegységnek a Petőfi-csatorna vizeit is el kellett hagynia, mert azt a nagyon zene foglalta el. Ami köztudottan közszolgálati műfaj. Ellentétben a humorral. A nemzeti főadó - emeregy néven - most szombaton ebédidőben sugároz kabarét. Ez kiemelt műsorsáv, főleg a családi kulinária számára.

A Magyar Rádió egyébként 1925. december 2-án sugározta első adását, de szilveszterkor már rádiókabarét is adtak! Mint 82 éve mindig. Navigare necesse est!

A múlt század elején Pesten már többtucatnyi kabaré működött. Jelenleg mindössze egy. Tavaly volt 40 éves. A másik - a Vidám Színpad - nagyon színház lett. Egyelőre nincs márványtábla a Révai utcai házon, nem férne rá a sok név: Kellér Dezső, Darvas Szilárd, Róna Tibor, Benedek Tibor, Alfonso, Abody Béla, Salamon Béla, Kazal László, Kibédi Ervin, Kabos László…

A rádiós Humorfesztiválok köpenyéből előbújt stand upos srácok most egy új kabaré-infrastruktúra kiépítésén fáradoznak. Nagy lelkesedéssel és csuda tehetségesen, bár kapacitásuk zömét lekötik a kereskedelmi csatornák és show-műsorok. Ők írják a gegeket, így alapozva meg a majdani halhatatlanságukat.

Apropó, halhatatlanság! Az évforduló alkalmából valakik megirigyelték Hofi babérjait is. Most nyilván beolvasztva várja egy színesfém-kereskedő telephelyén a recyclinget.

Idén lesz 101 éves a magyar kabaré…!

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12  •  VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak? Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál! Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.