Para-Kovács Imre

Mindenkinek van egy álma

Valahogy úgy alakult, hogy sohasem akartam mozdonyvezető lenni, már egészen kora gyermekkorom óta állatokkal akartam foglalkozni, és ha belegondolok, ez tulajdonképpen sikerült. Az emberiség, mint olyan, és az emberek egyénenként is hidegen hagytak, meneteltem kantáros nadrágomban – a kis mizantróp, aki, ha teheti, egyszer majd elpusztítja a világot.
Smuzewitz Ilona

Az űrprogramot is tönkretették Soros álciviljei!!!

A kormányfő szerint egy megosztott társadalom nem képes sem űrközpontot, sem pedig hordozórakétát építeni. Ezzel egyidejűleg arról is kénytelenek lemondani, hogy aktívan formálják a Mars felszínét és a földi Mars-politikát, pedig erre rég volt ennyi esély.
Uj Péter

Kólaszag

A hatóság az hatóság, a szakember az szakember, ha ők kiszagolták a sarokból a pókot, hát kiszagolták, a magyar kóla tehát kevésbé telt és kevésbé komplex. Aki teltebb és komplexebb kólát akar, annak szégyenszemre Ausztriába kell mennie.
Trunkó Barnabás

Hétköznapi trumpizmus

Megerősített hírek szerint a dolog úgy kezdődött, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok 45. megválasztott elnöke közölte a nemzetbiztonsági tanácsadójával: beiktatása után a szövetséges országokat lehetőleg ABC-sorrendben fogja meglátogatni, mert ez az egyetlen olyan szisztéma, amit már megbízhatóan át tud tekinteni.

Vadászati kiállítás

– Tényleg, vízalatti lőtereket miért nem építünk?
Farkasházy Tivadar

Kik voltak, mit akartak?

Hála derék rendőrségeinknek és bíróságainknak, az elmúlt hetekben világméretű nemzetközi baloldali összeesküvést lepleztünk le, a tetteseket azóta mind egy szálig felgöngyölítették. Elsőként Horváth Andrást, a hírhedt zöldkönyvest gyűjtötték be, Portik Tamás sameszának, a marihuánás Juhásznak a haverját, a betegeket sorvasztó fekete nővér, Sándor Mária szeretőjét, aki a Nemzeti Adóhivatal atomtitkait akarta kiszolgáltatni a Clinton házaspárnak.
Bakács Tibor Settenkedő

Háború helyett párbaj

Talán úgy lenne a legjobb, ha Németh Szilárd és én megmérkőznénk egy tatamin. Gyerekkoromban láttam a Koppányi aga testamentumát, na abban kardozott egy magyar úr és egy muszlim kutya. Így döntenénk el, hogy a civilszervezetek életképesek-e, vagy helyük a börtönben.
Para-Kovács Imre

Napfény a jégen

Aki azt állítja, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében is vannak, akik fáznak, vagy erre utaló magatartást tanúsít, esetleg eltűri, hogy mások ilyen magatartást tanúsítsanak, az nem kap pénzt 2017-ben? Van erről esetleg valami papír valahol? Bemondta a TV, csak én éppen aludtam? A renitens meteorológusokat munkatáborokba zárják?
további cikkek
Ürmös Zsolt

Vonát is zsarolják az oroszok?


Donald Trump után a Jobbik elnökét is szexvideóval zsarolhatja Moszkva. Pártja egyelőre nem reagált a kiszivárgott jelentésre, miszerint Vona pár évvel ezelőtt Michael Wilde néven járt volna Moszkvában.
Varga Ferenc József

Orbán Viktor reneszánsza

További hárommilliárd forintot költenek el Orbán Viktorra, még mielőtt beköltözik a Várba. Egy kormányhatározat szerint az új irodához újnak tetsző, friss miniszterelnök dukál, így még a Várba költözés előtt felújítják a haját, speciális beavatkozásokkal kisimítják a ráncait, s ruházata is komoly, látványos megújuláson esik át. A zakót könnyebben gombolhatja majd, nyakkendői jobban harmonizálnak majd az iroda színeivel, pantallója pedig úgy áll majd, mint egy világelső férfimanökenen.

Farkas Flórián tisztelettel megköszönte Orbán Viktornak az iránta megnyilvánuló bizalmat, de rövid gondolkodás után arra a döntésre jutott, hogy inkább minden posztjáról lemond, mert a becsülete úgy kívánja.
Soros elintézte, hogy ne a megtiszteltetésre valóban méltó, viharos sebességgel vagyongyarapodó Mészáros Lőrinc, hanem a Sorossal egy vallású Zuckerberg kapjon tiszteletbeli diplomát a Harvardon.
Gyermeknap alkalmából kedves meglepetéssel készült a kormány. Azoknak a nőknek, akik igazolni tudják, hogy vasárnap védekezés nélkül szerelmeskedtek a párjukkal, 10 ezer forintos CBA-s vásárlási utalványt ad.
Orbán Viktor népszaporodási programot hirdetett meg, arra biztatva a magyar nőket, hogy szüljenek minél több gyereket nekünk, aminek érdekében a kormány terhességiidő-csökkentést vezet be.
TOVÁBBI HÓCIPŐ HÍREK
Megyesi Gusztáv

Kifütyülve

Nem csupán szórványosan, ahogyan egyébként népszerű szónokokat is ki szoktak fütyülni futballmeccsen, futballpályára tudniillik nem való szónoklat, hanem egyetemesen, emberemlékezet óta nem látott új egységben. Az szinte biztos, hogy a technikusok a Hungária körúton is erejüket megfeszítve dolgoztak, hogy elnyomják a füttykoncertet és a trágár bekiabálások zaját, s csak­is a miniszterelnöki szavak jussanak el az állami tévé nézőinek fülébe.
Smuzewitz Ilona

Érvényben van a hazaárulózás riasztási fokozata

A budapestiek igazán nem panaszkodhatnak. Majdnem lett népszavazás az olimpiáról. A budapestiek majdnem elmondhatták, hogy mit támogatnak, és mit nem. És ennél demokratikusabb ajánlattal manapság senki sem szolgálhat a magyaroknak. Sokaknak még a majdnem se jut.
Para-Kovács Imre

A zsűri nehéz helyzetben

Megyesi Gusztávval zsűrizni tanulságos és felejthetetlen élmény egy publicista számára, az elejtett megjegyzéseiből, gesztusaiból és értékeléseiből is annyit lehet tanulni, mint egy komplett médiakurzuson, ráadásul baromi szórakoztató (volt). Elég sokat adnék azért, hogy ezt a voltot ne kelljen leírnom.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2017/11  •  V. 24. – VI. 6.
Itt az Orbán-féle új magyar harcmodor: TÁMADÁST SZÍNLELVE MENEKÜLÜNK!
Legyen az vasárnapi boltzár, olimpia, letelepedési kötvény, CEU, civilek
Para-Kovács Imre megtalálta Soros bölcseinek jegyzőkönyvét Bartus László pedig a drótot, amin Soros rángatja a magyar baloldalt Smuzewitz Ilona megfejtette Mészáros Lőrinc titkát: egy órával korábban kel mindenkinél Trunkó Barnabás megtudta, a Patyomkin páncélos eredeti tekercse mellett őrzik Orbán svájci bankszámláját az orosz filmarchívumban Farkasházy Tivadar szerint Julius Streichert, a Der Stürmer szerkesztőjét is érdemes lett volna meghívni egy kávéra A Vál-völgyi kisvasút helyett véletlenül Gál-völgyinek küldtek 600 milliót Exkluzív Hócipő fotók:
• Schmidt Mária tánca Kovács Ákossal Áder eskütételén
• Pénzügyi mozgások Orbán és Bayer között
• Balog megpróbálta megetetni a mentősöket tíz százalékkal
Hócipősök könyvei
PARLAMENTI TUDÓSÍTÁS
Az adatokat az yr.no szolgáltatja, a Norvég
Meteorológiai Intézet (met.no) jóvoltából
Világgazdaság
1 azeri balta =
Forint
1 dnyeszter-menti kopejka =
Forint
1 fehérorosz rubel =
Forint
1 kazah tenge =
Forint
1 türkmén basi =
Forint
Az árfolyamok forrása a coinmill.com
PARTNEREINK




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.