NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
HÓCIPŐ SZAVAZÁS
Ön mit tenne a kormány helyében az ellenzéki tüntetőkkel?


ITT LAKUNK

dátum: 2013-03-20
Alaptörvény 4.0
A nejem szerint a kőbe vésett módosítás éppen arról szólt, hogy ezentúl nem lehet régi törvényekre és törvényes gyakorlatra hivatkozni, mert azok már érvénytelenek. Az átmeneti intézkedések szerint ez a természeti törvényekre, így a gravitációra is vonatkozik. Szóval, Newton is megszívta! Pedig én is elmentem székházudvart foglalni a Lendvayba, majdnem kaptam is egy kis békemenetes sósavat a képembe...
Tovább >>
dátum: 2013-02-20
Egy képzett beteg
Látom rajta, hogy beteg!Nem vagyok doktor, mert akkor már Londonban praktizálnék, talán éppen a brit főváros Lambeth kerületében lennék körorvos, és már a tandíjat is visszafizettem volna a SOTE-nek. De látom rajta, hogy beteg, mert a tünetek egyértelműek, még a magamfajta laikus számára is, hiszen több mint húsz éve ismerem, persze akkor még mindketten fiatalok voltunk.
Tovább >>
dátum: 2013-01-23
Peronforradalom
Azon a hétfői reggelen a budapestiek azt latolgatták, hogy Tarlós, vagy a Vitézyek ötlete volt-e az ingyenes BKV-utazás. A közösségi (azelőtt: tömeg-) közlekedés sokat tapasztalt utasai bepárásodott szemmel állították, hogy a fővárosnak – a Millenniumi Földalatti 1896-os átadása óta – ez volt az első hangulatjavító intézkedése.
Tovább >>
dátum: 2012-12-27
Gyarmatáru
Mindannyian nagyon sajnáltuk a miniszterelnök urat, amikor szegény csak ült az íróasztalánál – talán még a felcsúti öregfiúk kispályás erőnléti edzését is lemondta –, és várta annak a töketlen IMF-nek a tárgyalódelegációját. Pedig a kormányfő alaposan előkészítette a tárgyalásokat, hiszen az eltérő álláspontok demokratikus egyeztetésében európai léptékű gyakorlata van neki.
Tovább >>
dátum: 2012-10-17
Meteo
A magyar média vesz egy nagy lélegzetet, és átlibben a Rubikonon. Tudom, hogy ebből a hírből sokan a vízállásjelentések átfogó képi reformjára gondolnak, holott egyelőre csak az időjárásjelentésekről van szó.
Az egyik kereskedelmi csatorna alkanálisán mezítelen felhőtologató lányok fogják prezentálni a meteorológiai jelentéseket.
Tovább >>
dátum: 2012-10-03
Nincs harag!
A Demokratikus Koalíció nem állít önálló miniszterelnök-jelöltet! Ennek persze számtalan oka lehet, de mindegyik eltörpül amellett, hogy nincs harang! A DK egyébként alkalmas lehetne arra, hogy összefogja a demokratikus ellenzéket, ennek csupán egy akadálya van: a harang! Az ország maradék egyharmada most abban reménykedik, hogy mégis összefog majd a demoellenzék, és kiizzad egy tökös miniszterelnök-jelöltet
Tovább >>
dátum: 2012-09-05
Konspiráció
Három hete a fodrászom a fülembe súgta, hogy unokaöccsének augusztus 25-én lesz a titkos gárdistaavatása Dunaföldváron. Csodálkoztam, hogy megosztotta velem ezt a bizalmas információt, bár lehet, hogy utána le kellett volna lőnie engem. Kezdeményezésemre témát váltottunk, és a Fradiról kezdtünk beszélgetni.
Tovább >>
dátum: 2012-08-22
Kassa
Nem szeretnék Efraim Zuroff helyében lenni! Efraim Zuroff úr, mint a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ vezetője, feljelentésében azzal vádolt egy egykori kassai rendőrfogalmazót, hogy 1941-ben többrendbeli (szám szerint: 300), hirtelen felindulásból elkövetett deportálást követett el.
Tovább >>
dátum: 2012-08-08
Werbőczy-terv 2.0
Rémálmainkban Matolcsy ötéves terveket húz elő a fiókjából, és mindenkire ráhozza a frászt, mert annyi idejük talán már nincs. A Werbőczy-projektre most azért van szükség, mert a nemzeti bírságolási terv időarányos teljesítése elég szarul áll. Az idő és az arányosság mindig is gyenge pontjuk volt.
Tovább >>
dátum: 2012-07-25
Forradalom az árkádok alattt
Végre rendeltetésszerűen működik az agrártárca, amit a habókos komcsik egykoron Földművelésügyi Minisztériumnak hívtak. A hivatal Kossuth téri épületének árkádjai alatt péntekenként piac működik. Talán ez az első lépése annak a rekonstrukciónak, ami a tér 1944 előtti képzőművészeti arculatának görcsös visszaállítására irányul, bár a környéken lakók megesküsznek rá, hogy itt soha nem volt piac.
Tovább >>
dátum: 2012-06-27
De nehéz a pisztolytáska
Nem szeretnék V. László helyében lenni! A rendőrkorrupciós ügyben szorul körülötte a hurok, bár feltűnően sokáig nem szorult. De most a miniszterelnök az asztalán lévő aktára csapott (éppen az asztalnál ült, várva az IMF tárgyalódelegációját), és utasítást adott a tarthatatlan állapot felszámolására. A kormányfő éleslátására vall, hogy egyből tudta, kinek kell szólni!
Tovább >>
dátum: 2012-05-30
Levelező tagozat
Panaszkodnak a postások: az - internet, az e-mail és az SMS elterjedésével világszerte csökken a levélforgalom. A postáskisasszonyoknak immár egyre kevesebb bélyeget kell felnyalniuk a borítékokra; az így felszabaduló energiájukkal kaparós sorsjegyet próbálnak rásózni a sárgacsekkes ügyfelekre.
Tovább >>
dátum: 2012-05-03
Nyikhajok és tsai
A házelnök legendás visszafogottságára és tárgyilagosságára utal, hogy nem általánosít, tehát nem minden tollforgatót tart nyikhajnak, senkiházinak és utolsó terroristának, hanem csak néhányat. A lista is nyilván rendelkezésére áll, amit hamarosan át fognak adni a szerveződő Házőrségnek, Kövér László magánhadseregének.
Tovább >>
dátum: 2012-04-18
Zellerkrémleves
Csúcson a magyar újságírás! Obersovszkyból már kisdoktorikat (illetőleg ma már PhD-ket) írnak, sőt az is vezető hír lehetett, hogy Orbán Viktor a New York kávéházban zellerkrémlevest ebédezett. A hírt egy bulvárlap röpítette világgá, de azonnal átvette azt szinte valamennyi internetes felület, teret adva az újságírás legkreatívabb műfajának, a kommentelésnek.
Tovább >>
dátum: 2012-04-04
Gyajmatoszítász
Az unokámnak próbálom magyarázni, hogy mi az a gyarmatosítás. Nem én hoztam szóba a témát, a gyerek is le van tiltva a közszolgálati híradóról, de az oviban a középső csoportosok most mind erről beszélnek. A kérdés nehéz, ezt nem lehet megúszni egy sunyi porzó–bibe sztorival
Tovább >>
dátum: 2012-03-21
Bezzeg a spanyolok!
Mint szakképzett fülkeforradalmár, magam is megdöbbentem azon, hogy ismét kísértet járja be Európát, és a nemzetközi baloldal összeesküvése már Brüsszelt is elérte! Az Unió erős komcsi befolyás alatt álló finácminiszterei ugyanis úgy feltörölték velünk a padlót, mint egy Viledával.
Tovább >>
dátum: 2012-02-22
Húzóágazat
Meg kell állapítanunk, hogy a közlekedés nálunk nem vált húzóágazattá. Legutóbb akkor volt húzóágazat, amikor 1846. július 15-én a pesti indóházból egy gőzmozdony elhúzott egy vasúti szerelvényt Vácig. A menetidő 59 perc volt, beleszámítva egy 10 perces várakozást is Dunakeszin. Azóta persze lerövidült, mármint a dunakeszi várakozás egypercnyire, így a teljes menetidő most másfél óra.
Tovább >>
dátum: 2012-01-11
Il Capitano
A közösségi oldalak kommentelői egyöntetűen úgy tartják, hogy Francesco Schettino egy szar alak. Ő a vezénylő kapitánya annak a hajónak, amelyik a toszkán partok mellett zátonyra futott, megfeneklett és süllyed. A Lloyd’s List nyilvántartásai szerint az ilyen tragédia nem példa nélküli a hajózás történetében, ez a havária azért rendkívüli, mert a kapitány az elsők között hagyta el a süllyedő hajót.
Nem egy Auróra! >>
dátum: 2011-10-05
Forró nyomon
Nem kellett volna vacsorára azt a hagymás csülköt rendelnem, mert egész éjszaka csak forgolódtam az ágyban. Rémeseket álmodtam: nyomozóügyész voltam, és nekem kellett kihallgatni az exminiszterelnököt a nyomozóügyészség Belgrád rakparti épületében.
Tovább >>
dátum: 2011-09-21
Kamatosemberek
„Tesókáim, megint jól kikúrt velünk a megválasztott kormányunk, mert ezután csak max 30 százalék lehet a THM! – mondotta az egyik észak-magyarországi áfészbisztró különtermében megtartott, kihelyezett igazgatósági ülésén az uzsoraipari konszern nagy tekintélyű elnök-vezérigazgatója
Tovább >>
További találati oldalak: 1 | 2
Elkészült a disznóstratégia
Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek igénybe.
Döbbenetes adatok Magyarország teljesítményérõl! >>
A Puskás stadionban épülhet meg az új Fradi-aréna!
Tovább >>
Tálalva van
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5 százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval lepheti meg magát.
Édesanya 50 percen át sífut >>
A végén nagy lehet a tűzkár

Fenekovács rajza >>
Tervbe ment füst
Lassan nyílnak, nyílogatnak a nemzeti dohányboltok, már kihirdették a győzteseket, rövidesen kulturált, európai... izé, akarom mondani: magyarhoz méltó körülmények között, értékközpontúan, szuverén vásárolhat magának cigarettát minden magyar (nemzeti) ember a hozzá legközelebb eső helyi (nemzeti) Fidesz-középvezető valamely magyar rokonánál.
Tovább >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS