Március 27., péntek
Nem tudom, honnan vettük azt a baromságot,
hogy Szabolcs-Szatmár megye elmaradott, én itt Mexikóban szeméten és
roncsautókon, esetleg félig kész (vagy már félig
ledőlt) házakon kívül semmit sem láttam. Eleinte (mint mániákus
építkező) zavart, hogy nem tudom, hogy a ház még nem épült fel, vagy
már dől össze. Aztán rájöttem, hogy mindegy. A kórházban - ahol
japánokkal és amerikaiakkal várom a feltámadást - éppen emeletráépítés
folyik. A munkások (hárman, ami már bonyolult technológia, mert jobbára
itt egy ember építkezik), szóval a munkások olyan 9 - 1/2 10 körül
érkeznek és rögtön alszanak egyet délig, aztán ebéd, utána
szabadfoglalkozás, egyikük hegeszt valamit, a többiek nézik, ez eltart
olyan 6-7 percig, aztán végre kifogy a palack. Mutatom nekik, hogy hat
méterre a teraszon van egy másik.
- NO ES IMPORTANTE - nem fontos, mondják halál nyugodtan, a háznak nem árt, ha nem épül.
- No es importante - mondta dr. Bravó, a csillogóan intelligens fiatal
orvosnő, amikor kicsit ijedten, kicsit undorral és igen kicsit büszkén
mutogatom a daganataimat.
- A rákos sejt a legbutább a világon.
Gőgös és buta és kényszeresen el akar foglalni mindent, ahová nem ér
el, oda áttétet csinál, és amikor már mindenütt ő van, egyszer csak
nincs sehol, mert belepusztul az egész test, belepusztul a rák is.
(Vajon a nemzet testével hogy van ez?)
- No es importante - mondja a doktornő,
mert ha az ember életéről van szó, fontos tudni, hogy mi a fontos. A
GERSON terápia szerint - márpedig én hiszek neki, bár csak az életem
függ tőle - az a fontos, hogy a szervezet magához térjen a
megrázkódtatásból és akkor legyőzi a hülye daganatokat. Ha ő
választotta ki, ha nem. És akkor a térfoglaló progresszió (így is
hívják előkelően a rákot) vissza kell, hogy vonuljon, hiába volt egy
darabig többen, szaporodott jobban, az atavizmus, ez az ős sejt
kipusztul az egészséges szervezetből, ha árt. Ez a természet
demokráciája. Vagy a demokrácia immunrendszere.
- No es importante - a fontos, hogy egy ország immunrendszere kimutatható-e.
Egy elég ronda daganat állítólag azt mesélte
a minap egy társaságban, hogy attól vagyok újabban ilyen bátor, hogy
már nincs vesztenivalóm, hát van, igaz nem attól, amivel ő még
megijeszthet. A betegségnek egy dolgot biztos köszönhetek. Megtanultam
látni.
Úgy hogy ha találkozom még a térfoglaló
kollégával - márpedig szeretnék nagyon - , simán le tudom majd olvasni
ebben a közéleti számháborúban, mert tudom, hogy ott
a homlokán a jel:
- No es importante.
Chula Vista, Mexikó |
